„Alkotni jó” élményszerű vizuális nevelés Ipolyságon Nyomtatás
Írta: Administrator   
2013. november 24. vasárnap, 16:24

Az élményszerű vizuális nevelésről tartottak továbbképzést az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskolában november 21-én. A képzést közösen szervezte a vendéglátó iskolával a Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség Komáromi Regionális Pedagógiai Központja.

 

Az „Alkotni jó" élményszerű vizuális nevelés az alapiskolában és óvodában elnevezésű programra közel huszonöten jelentkeztek. A hallgatók többsége az Ipoly-mente alsó tagozatos tanítói, valamint óvodai nevelői voltak. Ám a Lévai járás nyugati magyarok lakta területeiről is érkeztek résztvevők. Az egynapos képzést a berettyóújfalui Igazgyöngy Művészetoktatási Intézmény művésztanára, L. Ritók Nóra tartotta.

Lészkó Katalin, az alapiskola igazgatónője portálunknak elmondta, az iskolában nagy hagyománya van a továbbképzéseknek, ám az utóbbi időszakban megszakadt ez a folyamat. „Szükségesnek tartottam bemutatni a régió tanárainak a vizuális nevelés szemléletváltását, melyet az élményszerű nevelés képvisel. Régiónkra fókuszáltunk, a kollégák nagyon szép számban jöttek el a képzésre" – tájékoztatott az igazgatónő. Az egynapos ún. indító tanfolyam első állomása Ipolyság volt, a következő állomása pedig Párkány.

Jókai Tibor a SZMPSZ irodavezetője elmondta, a berettyóújfalui intézménnyel nagyon szoros kapcsolatban állnak. Közel egy évtizede működnek együtt a továbbképzések terén. „Az Igazgyöngy Alapítvány szakemberei már számtalan regionális egynapos képzést tartottak a Felvidéken. Az élményszerű vizuális nevelés abszolút gyakorlatias képzés. A pedagógusok képzőművészeti technikákat tanulnak meg. A megszerzett tudásukat nyári egyetemen bővíthetik" – nyilatkozta portálunknak Jókai Tibor.

A rajzoktatás tekintetében egy hosszútávú fejlesztő folyamatot indítottak el. Ennek részeként a szövetség a képzőművészeti oktatás módszertani kézikönyvét is kiadta. Emellett évente országos szintű rajzpályázatot is meghirdetnek. „A helyi igényeknek megfelelően próbáljuk megszervezni a szűkebb régiók szakmai továbbképzéseit. Ezt a képzést a Bethlen Gábor Alap regionális támogatási csomagjából valósítottuk meg. Az ipolysági régióban nagyon régen szerveztek ehhez hasonló tanfolyamot" – mondta el az irodavezető.

Az egynapos rendezvényen olyan ötletekkel és technikákkal ismerkedtek meg a jelenlévők, melyből több hónapon át tudnak meríteni a képzőművészeti órákon. Magyarországon már régóta ismert ez az újszerű szemléletmód. „A gyakorlat azt mutatja, élmény a tanárnak és diáknak egyaránt. Az elsajátított módszerrel élményszerűvé tudják tenni a képzőművészeti órákat. Tapasztaljuk, hogy még a felső tagozatos tanulók is örömmel végzik el az órai feladatokat. Több intézmény e módszerek alapján dolgozta ki az iskola képzőművészeti programját. Természetesen mindehhez megfelelő szakmai végzettségű tanerőre van szükség" –jegyezte meg Jókai.

Lészkó Katalin igazgatónő elmondta, jelen tanfolyam része az iskola nyitási politikájának. „Szerettem volna, ha a régió pedagógusai is megismerkednek ezzel az új módszerrel. Nagy hasznukra válik mind a tanároknak, mind az iskoláknak". Továbbá hozzátette, a Pongrácz Lajos Alapiskola nagy vonzáskörzettel rendelkezik. Így központi alapiskolaként is működhetne, ahol szakmai képzéseket tartanának. Ennek a folyamat kiépítésének első lépcsőfoka volt a csütörtöki rendezvény.

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Művészoktatási Intézmény a gyermekközpontú vizuális nevelés úttörője Magyarországon. „A legfontosabb különbség a hagyományos és az élményszerű vizuálisnevelés között az, hogy hallatlanul fontosnak tartjuk a szociális kompetenciák fejlesztését" – kezdte a tájékoztatást.

Mint megtudtuk, a berettyóújfalui iskolaközpontban sok a halmozottan hátrányos gyermek, ezért nagyon fontos a személyiségfejlesztés, az önbizalom és az identitás fejlesztése. A művészeti nevelést eszközként használják a társás kompetenciák fejlesztésére.

„A mi szemléletünk különleges megközelítése a vizuális nevelésnek. Feljebb helyezi ezt a nevelést, s nem csupán képalkotásként tekint a rajzórára. Főfeladatunknak tekintem azt, hogy a pedagógiai cél a készségfejlesztés legyen, ne a témára való alkotás. Ez egy kedvcsináló indító képzés volt, melynek főcélja a pedagógusok felszabadítása, így nyitottabban közelítenek a vizuális neveléshez. Ez a tantárgy nyújtja a legnagyobb szabadságot a tanárnak. Ez igazodik legjobban a gyermekek igényeihez, érdeklődéseihez, valamint személyiségéhez" – ismertette a képzés lényegét a művésztanárnő.

A tanfolyam résztvevői félóránként oldottak megy egy-egy gyakorlati feladatot. Az alkotásközpontú képzés során 12 feladatot vihettek haza a pedagógusok. Ezeket a gyakorlatban máris használhatják. A legtöbb feladat a karácsony tematikájához kapcsolódott.

„Mindig szívesen jövök a határon túli magyar közösségekhez. Az itteni pedagógusoknak a magyarországi kollégáikhoz viszonyítva sokkal több a tudásvágyuk. Őszintén érdeklődnek a képzések iránt, s örömmel vesznek rész benne. Tudásgyűjtés céljából jönnek, s nagyon jó visszacsatolásokat kapok tőlük. Öröm látni, hogy örvendeznek egy-egy új technikának" – jegyezte meg végezetül a képzés vezetője.

(Pástor Péter, Felvidék.ma)

 

Módosítás dátuma: 2013. november 24. vasárnap, 16:32