Interjú Balog Zoltán államtitkárral: A nemzeti romaintegrációs stratégiákat, illetve az integrált szakpolitikai intézkedéscsomagokat a tagállamoknak 2011. december 10-ig kell benyújtaniuk az Európai Bizottságnak, azaz egyre közeleg a határidő. Hogyan áll Magyarország a saját stratégiájának elkészítésével?

Már több mint egy éve dolgozunk ezen a stratégián, de meg kellett várni az európai keretstratégia elfogadását. Ez idén júniusban az elnökségünk végén az EU kormány és államfőinek ülésén meg is történt. Azóta folytatjuk a munkát a hazai stratégián. Volt egy körülbelül két hónapos társadalmi vita, amit nemrég lezártunk. Most már a belső egyeztetés folyik, és két héten belül kormány elé kerül a tervezet. Ha a kormány elfogadta, attól kezdve hivatalos a stratégiánk.
Az euróválság mennyire szorította háttérbe a romakérdést az utóbbi időben? Egyre gyakrabban látnak napvilágot olyan hírek, hogy több tagállam is vonakodik elkészíteni az év végéig romaintegrációs programját, sőt volt olyan ország is, amely a határidő módosítását kérte. Mennyire tekinti szívügyének a romastratégiát a lengyel elnökség?

Először is meg kell említenem Járóka Lívia képviselőnk nevét. Neki történelmi érdemei vannak abban, hogy a roma ügy európai ügy lett. Már második ciklusát tölti az Európai Parlamentben, és azóta gyakorlatilag minden elnökségre készülő országot megkeresett azzal kezdeményezéssel, hogy tegye prioritássá az elnöksége alatt a roma stratégia kidolgozását. Egyik ország sem vállalta, Magyarország volt az első.

Nem véletlen, hogy ódzkodnak a témától a tagállamok, mert ezzel kicsit kitesszük a szennyest, a megoldatlan kérdéseket a kirakatba. Két oka lehet annak, ha egy ország nem szeretne roma stratégiát: túl sok a roma vagy túl kevés.

Most Lengyelországban néhány tízezer roma van csak, ezért ott nemzetpolitikai stratégiaként nem merül fel a kérdés. Tőlük nem várható el hogy ebben az ügyben nagy eredményeket érjenek el, de tisztességesen nyomon követik a dolgot, és rendelkezésre állnak. A lengyelek elsősorban esélyegyenlőségi alapon közelítenek ehhez a témához. A munkájukat elvégzik, de a nagy áttörést, nem az elnökségtől kell várni, hanem majd attól, ha az Európai Bizottság visszajelez, hogy mennyiben tartja megvalósíthatónak az egyes tagállami stratégiákat, és mennyiben javasol változásokat.

Mennyire vetheti vissza a teljes keretstratégia megvalósulását néhány ország késlekedése?

Az európai ügyet visszavetheti, de a nemzeti stratégiákat nem, mert ha az Európai Bizottság egy országgal kapcsolatban kinyilvánítja, hogy a stratégia nem megfelelő, az arra az országra nézve egy negatív üzenet. A többi ország ugyanakkor attól még folytathatja tovább a saját stratégiája megvalósítását.

Elnökségként kiemelt prioritás volt a roma ügy, tagállamként mit tehet Magyarország, hogy felszínen tudja tartani a kérdést?

Igyekszünk. Az a hat EU-tagállam, amely már 2005-ben csatlakozott a Roma Évtized Programhoz, hat másik, jelenleg a csatlakozásra készülő nyugat-balkáni országgal együtt egy olyan platformot alkot, ahol folyamatosan tudjuk mozgatni a témát. Ezt kell összekötni az európai uniós aktivitással. Ez az egyik lehetőség.

A másik pedig az, hogy minden európai uniós fórumon, a Foglalkoztatási, Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanácsban és más tanácsi formációban Magyarország támogatóként jelenik meg a kérdésben. A stratégiával kapcsolatban mi akár kritikusan, a nyilvánosság erejével is fel tudunk lépni, például a krízistérképekkel, a leghátrányosabb helyzetű térségek feltárásával. Olyan szakmai standardokat tudunk rendelkezésére bocsátani a Bizottságnak, illetve a bécsi Alapjogi Ügynökségnek, amelyek alapján összehasonlíthatóvá válik a különböző országok stratégiája.
Beszélgetésünk idején tart az Európai Roma Platform hatodik ülése Brüsszelben. Ez az utolsó alkalom, hogy a készülő nemzeti romastratégiákról az érintett szervezetek, civilek elmondják a véleményüket. Ön milyen eredményeket vár a platform ülésétől?

Ez az a fórum, amely tagállami és európai bizottsági szervezéssel, de eddig amolyan fél-civil platformként megpróbálta egyesíteni azokat a szakpolitikai erőket és civil szervezeteket, amelyek érdekeltek az integrációban, és aktívak ezen a területen. Ez egy komoly lehetőség a tapasztalatcserére, ahol mindenki jelen van, aki romaügyben számít, szervezetként, országként, jogvédőként. Finn kezdeményezésre éppen most indult el a platform további intézményesítése, hogy komoly szakpolitikai hátteret nyújtson az Európai Bizottságnak civil és nemzeti oldalról, ami segíti abban, hogy a roma ügyekkel még szakszerűbben tudjon eljárni, javaslatokat tenni, ellenőrizni, monitorozni és így tovább.

Mérföldkő volt ebben a folyamatban, hogy ezt a minden fél évben egyszer ülésező brüsszeli szakpolitikai fórumot, mi a magyar elnökség során idehoztuk Budapestre több mint 400 fő részvételével, ami nem volt egyszerű… Éppen ezen a budapesti Roma Platformon tudatosítottuk a Bizottsággal azt, hogy Magyarországnak szakmailag is van mondanivalója ebben a kérdéskörben.

A romastratégia egyik fontos pontja, hogy az európai uniós programokhoz kapcsolnák a romaintegráció megvalósulását az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségügy és lakhatás területén. Ezek azok a szférák, ahol a legnagyobb szakadék tátong a romák és a többségi társadalom között. Mennyi időre van szükség ahhoz, hogy a gyakorlatban érezhető előrelépést érjünk el ezeken a területeken?

Érezhető változásokhoz tíz-tizenöt év kell. Az Európa 2020 stratégia szegénység csökkentésére vonatkozó célja is tíz évre tervez, és célul tűzi ki, hogy 20 millióval csökkenjen a szegények száma Európában. Mi, magyar részről ebből vállaltunk fél milliót. Ez nagymértékben a gazdasági növekedés függvénye, miért is tagadnánk. De szerintem ezen a területen nem lehet gyorsan eredményeket elérni. Elég, ha megkérdezem, hogy hány éves ez a probléma? Húsz? Hatvan? Vagy ötszáz?

Szerintem, ha elindul valami, és az emberek az alagút végén látnak bizonyos fényeket, akkor az a hozzáállásban változásokat hozhat azonnal. Akkor látják az emberek, hogy érdemes ezt csinálni. Nekünk létkérdésünk, hogy ebben a ciklusban olyan változást tudjunk felmutatni Magyarországon, amire a többségi társadalom is azt mondja, hogy na, ebbe érdemes invesztálni, ez nem kidobott pénz, ez a mi érdekünket is szolgálja. Hogy ez nem csak „szájkarate” emberjogi ügyekben, hanem valóságos, érdemi változásokat érünk el.

(eu.kormany.hu / fotó: Káli Horváth Kálmán)