Szakítani kell a kívülállás kultúrájával

By Administrator, on 26-10-2011 10:03

A kényszer lesz az a tényező, amely rábírja a cigányságot a kívülállás kultúrájával történő szakításra – állítja az MNO-nak Balog Zoltán. A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint az integrációs problémák súlyossága nem engedi a félrenézést. A közmunkaprogram célja a munkához való hozzáállás és az életmód megváltoztatása. Lippai Roland interjújából kiderül: létezik a kisebbségi rasszizmus. Annyi bizonyos, hogy a balliberális cigány vezetőknek semmi okuk a melldöngetésre. – Végigtekintve az elmúlt másfél éven, a korábbiaknál sokkal markánsabban jelenik meg a cigány politika és az integrációs erőfeszítés a kormány törekvéseiben. A markáns kiállás az Ön személyének köszönhető, vagy a teljes kormányzati filozófia része, amit látunk?

– Az én személyem annak a politikai elhatározásnak és akaratnak a következménye, hogy a romaügy nem maradhat a régi formájában. Igaz, korábban is voltak törekvések, de azok nem álltak össze egy világos politikai akarattá és kormányzati döntéssé. Ez a markáns különbség a korábbi időszakokhoz képest. És ennek az élén Orbán Viktor miniszterelnök áll. Nem véletlen, hogy a megállapodást az Országos Roma Önkormányzattal a kormányfő írta alá, a magyarországi cigányság első számú vezetőjével, Farkas Flóriánnal. Mindketten kockáztattak ezzel, hiszen a megállapodásban konkrét számok és vállalások vannak.

A kiállás egyik világos oka, hogy a probléma súlyát felmérve még inkább egyértelmű, hogy nem is nagyon van más választásunk. A beszéd idejét a cselekvésnek kellett átvennie. Magyarországot saját nemzeti érdeke is motiválta, hogy Európában is az ügy élére állt. Tisztában vagyunk a nehézségekkel is, mert talán a spanyolokat leszámítva nem igazán látni sikeres integrációs folyamatokat Európában. Ez azonban nem további halogatásra, hanem tettekre kell, hogy ösztönözzön minket.

– Mintha eltűntek volna az első vonalból azok a liberális oldalhoz köthető cigány véleményvezérek, vezetők, akik folyamatosan rasszizmussal vádolták a többségi társadalmat. Kolompár Orbán lassan többet van bíróságon, mint otthon. A destruktív hangok alacsonyabb hőfoka mennyiben segíti a párbeszédet és a megegyezést?

– Ez egy fontos kérdés. Nincsenek illúzióim afelől, hogy mindez nem tart sokáig, és ezek a hangok újra felerősödnek majd. De szerintem az előző kormányokhoz kötődő balliberális – úgynevezett – jogvédőkben van egyfajta szégyenérzet. Elég idejük volt a cselekvésre, vicces lenne, ha most minket bírálnának. Nekik és akár Kolompár Orbánnak is azt a kérdést tudom feltenni: az elmúlt nyolc évben mit tudnak felmutatni a romapolitikában? Az eltelt idő rövidsége, a kudarcok és a félbeismerések nehézzé teszik a bírálatot. Ugyanakkor politikai nézettől függetlenül elismerem azon roma civil szervezetek képviselőinek a munkáját, akik valóban a cigányság ügyében cselekedtek.

– Ez nyilvánvaló is, mert a társadalmi megegyezés magasabb cél, mint a politikai megfontolás.

– Sajnos ki kell mondani, hogy a mai cigány politikai elit jelentős része a liberális oldalon szocializálódott. De súlyos tévedés lenne mindezért nem szóba állni velük.

– Elkészült a nemzeti társadalmi felzárkózási és romastratégia tervezete. Sorra veszik a bajokat, amelyek többek között a cigányságot is sújtják. Honnan lesz ehhez pénz, milyen eszközöket rendelnek a feladatokhoz, s milyen időperspektívában gondolkodnak?

– A források részben a szociális ellátórendszerben, a közfoglalkoztatási programban – a Start munkaprogramban – és európai uniós forrásokban találhatók. Utóbbiban a források jelentős hányada még rendelkezésünkre áll: különböző típusú képzésekre, az iskolai felzárkózásnak a segítésére, de jut kultúrára és közéleti képzésre is.

– Hogyan kapcsolódik ide a Start munkaprogram?

– A program első körben pontosan azokat a rétegeket célozza meg, akik jelenleg abban a teljes reménytelenségben élnek, hogy nekik a szabad munkaerőpiacon semmilyen esélyük nincs munkahelyhez jutni. A program célja, hogy ezeket az embereket mégis csak bevonjuk valamilyen rendszeres munkavégzésbe.

Ez életmód- és szemléletváltó törekvés is. Ebben a rendszerben tudunk találkozni azokkal, akiknek meg tudjuk mutatni a kiutat. Ha az illető bekerül a rendszerbe, el tudjuk indítani, és a mi dolgunk a regionális felzárkózást segítő képzőközpontjainkon keresztül továbbsegíteni a minőségibb foglalkoztatásba, s egy részüket akár a szabad munkaerőpiacra.

Amit Ön mond, az egy idilli folyamat leírása. A közmunkaprogramot számos kemény kritika éri. Mégis: olyan nagy gond, ha valaki nem segélyen tengődik otthon, hanem – lehet, hogy nem nagyságrendekkel nagyobb pénzért, de – mégis csak végez valamilyen munkát?

– Ezt a költői kérdést tenném fel én is: tényleg olyan nagy baj ez? Roosevelt elnök mondta: ha a rászorulónak szociális segélyt adsz, akkor megmented a testét, ha munkát is adsz, akkor megmented a lelkét is. Romano Rácz Sándor egy kormánykritikus publikációjában ír le egy fontos gondolatot: fájdalmas most ez a közmunka, de úgy tűnik, hogy a cigányságnak át kell mennie ezen a „tisztítótűzön”. Nagyon súlyos gondolat. Vannak kiutak, még ha rögösek is, és erről is beszélni kellene. Ilyen kiutakat kínálunk államtitkárságunk programjában.

– Célzott az életmódváltásra, a munkakultúra kialakítására, ami keretet ad egy ember napjainak. Mégis, mit tud mondani annak az 5-10 éves cigány gyereknek, aki soha nem látta az apját reggel elmenni dolgozni, azt látja, hogy a gádzsókat meg lehet lopni és az erőszak is természetessé válik? Úgy tűnik, ezeket a falakat nehéz áttörni.

– De mi történik majd ezután? Az apának muszáj lesz felkelni, „startmunkába” menni, mert ha nem teszi, nem kap szociális segélyt. A gyermeknek – bízom benne, ezt el tudjuk érni – hároméves korában kötelező lesz elmennie az óvodába, találkozik egy másfajta életmintával és környezettel.

Együtt fog felkelni a család; a szülők mennek dolgozni, az egyik elviszi a gyereket óvodába vagy iskolába, ahol a felemelkedés esélyét növelő tudás mellett tisztességes étkezéshez is jut. Az óvoda a kora gyermekkori fejlődés fontos szakaszában jelent nagy segítséget, míg az iskolában olyan foglalkozásokban részesülhet a gyerek – és remélem, egy következő lépcsőfoknál a szülei is –, amivel bevontuk a cigányságot abba a világba, amit ma talán idegennek tart még. Nem mindenki, de sokan ellenségesen állnak ehhez a „gádzsó” világhoz: „nem adom el a gádzsónak a gyerekem lelkét”. A szülők generációjának bevonásával ez a gondolkodás „feltörhető”.

Összességében miért megy ilyen nehezen és miért húzódik immár sok évtizede a romaintegráció? Mi az a pont, amin a folyamat elbukik? Most hagyjuk azt, hogy volt egy rendszerváltás, amikor is megszűntek azok az iparágak, amelyekben nagyon sok cigány munkavállaló volt érintett...

– A jelenlegi helyzet okai szempontjából ez is egy meghatározó elem, de kétségtelen, hogy az embereken és az akaráson is rengeteg múlik. Ez mindkét félre igaz. Bennünk, a többségben is gyenge az a típusú kultúra, amelyik bevonná azt, akit még támogatni kell. Félelmetes élmény Magyarországon – amelyik alapvetően már szociálisan és kulturálisan is egy nagyon homogén ország –, hogy itt él mellettünk ötszáz éve egy embercsoport, amelyik idegen maradt, kiszorult a társadalomból, kívül maradt azon.

Ennek keressük az okát; olyan volt az életformájuk, hogy nem is akartak évszázadokon keresztül integrálódni? Hiszen évszázadokon át vándoroltak, mindig a társadalom peremén éltek. A másik ok: amikor elindult volna egy integrációs folyamat, akkor meg a többségi társadalomban volt egyfajta idegenkedés. E falakat kell lebontani, ami mindkét oldalról rendkívül nehéz.

Ezért kell külön cigányprogram, ezért kell a romákat másképpen felzárkóztatni. Az, hogy valaki már az apját se látta dolgozni reguláris munkaviszonyban, egészen másfajta problémát jelent, mint hogy egy munkanélkülinek sikerült állást szereznie. Ezt a mentális aspektust kell megkönnyíteni, amihez olyan emberek kellenek, akik ezt komolyan veszik és elvárásokat is megfogalmaznak, illetve azokat be is tartatják. A cigányság felől pedig: akarni kell megtanulni egy olyan életformát, ami egyébként nem jellemző rájuk.

– Akkor most azt mondja, amit a már idézett Romano Rácz Sándor is leírt egy vitában pár éve: a kívülállás kultúrája megnehezíti az integrációt. Mik azok a kapacitáló tényezők, amelyek arra késztethetik a cigányságot, hogy „csatlakozzanak” a többségi társadalom normáihoz?

– Csúnyán hangzik: a kényszer. Ez másként nem fog menni. Ha a kívülállásra önszervező módon valaki megteremti az anyagi feltételeket, semmi gond; sok olyan értelmiségi van, aki kiköltözik vidékre, mert neki elég volt a civilizációnak abból a formájából, amit Budapest nyújt neki.

Ezt lehet. De azt mondani, hogy a társadalom finanszírozza meg ezt a fajta kívülállást, miközben nincsen befizetés a közösbe, az nem fog menni. Lesz egy olyan kényszer, hogy aki kívülálló akar maradni, annak nem fogja megérni. Másrészt viszont valóságos lehetőségeket kell nyitni, hogy ne csak kényszer legyen, hanem vonzás, biztatás, bevonás is.

– Ostorozzák a többségi társadalmat, hogy rasszista, minden lehetséges eszközzel megkülönbözteti a cigányságot. Arról kevesebb szó esik, hogy a gyűlölet a cigányság köreiben is megjelent. Ezt érzékeli az államtitkárság?

– Töményen érzékeljük. Van ennek egy genezise. Látom ezt a fiatal roma értelmiségiek között, ami elszomorít, mert olyan értékes emberek mennek erre rá, akik gyakran erejüket megfeszítve küzdik fel magukat első generációs értelmiséginek, vagy jelennek meg első generációs munkavállalóként…

A kulturális tőke felhalmozása igen nagy küzdelemmel és erőfeszítéssel jár...

– Igen, és „ritka a levegő” egy idő után. Ha nem azonnal kapják meg a nagy lehetőséget, ami a korábbi erőbefektetéseiket motiválta, amit elgondoltak maguknak, akkor ebből keletkezik egy frusztráció, és meg van a veszélye, hogy áldozatszerepbe lavírozva magukat egyfajta mártírtudatos állapotba sodródnak. Innentől kezdve mindig a külvilág a hibás.

Az nem kedvez az előrelépésnek, ha mindenki áldozat akar lenni és abban kezdünk versenyezni, hogy ki a nagyobb áldozat. Feltették nekem a kérdést, hogy a roma diplomásoknak miért nincsen munkája. Visszakérdeztem: és a magyar diplomásoknak miért nincsen? Azért, mert Magyarországon a fiatal diplomások munkanélkülisége az egyik legmagasabb. A többségi társadalom is beleeshet abba, ha valami negatív dolog történik vele, akkor az azért van, mert a másik fél cigány. A romák részéről pedig az ugrik be: én azért vagyok vesztes, mert cigány vagyok.

Ebből bizony kialakulhat egy olyan kisebbségi, aktív rasszizmus, aminek a különböző honlapok masszív terjesztői, nyomják a nemzetgyalázó szövegeket. Megértem ennek a genezisét, ám ezt nem szabad sem eltűrni, sem elfogadni. És természetesen azt sem, hogy valaki politikai haszonszerzésből tegye bűnbakká az egész népcsoportot, „a cigányokat”. Ez is rasszizmus, amelynek minden formája elítélendő.

Magának Kolompár Orbánnak is volt egy olyan elszólása, hogy aki a roma út elé fekszik, azt el kell taposni. A korábbi időkben volt egy olyan értelmezési keret, ami egyfajta feloldozást biztosított az ilyen hangok gazdáinak. Ez nem a megbékélés felé vezet.

– Amikor Farkas Flórán átvette Kolompártól az Országos Roma Önkormányzatot, csak romokat és adósságot talált. Az új elnök két hónapig az előző vezetés után takarított. Kolompár nyilatkozatában lopással vádolta meg az új elnököt, feljelentést pedig azért nem tett, mert őt – ahogy mondta – az apja nem erre tanította.

Cigány cigányt nem jelent föl. Farkas Flórián ezzel a mentalitással szakított, amikor kiállt és elmondta: nem tűrjük el ezt. Vége a bűnre szerveződött cigány szolidaritásnak. Fontos mozzanat, ennek a rosszul értelmezett „betyárbecsületnek” a felmondása. Ettől lehet hiteles a cigányok politizálása.

Jelentős siker, hogy Magyarországnak sikerült elfogadtatni az európai roma keretstratégiát. Mi a menetrend?

– Az a nagy újdonsága ennek az egyébként politikai nyilatkozatnak – amit minden uniós kormányfő aláírt –, hogy minden ország köteles december 10-ig elkészíteni a saját nemzeti stratégiáját és intézkedési tervét. Ezt 2012 tavaszán az Európai Bizottság a bécsi Alapjogi Ügynökség segítségével ellenőrzi, értékeli és jelzi, ez valóban megfelel-e annak a keretrendszernek, amit felvázoltunk, vagyis mit kell tenni a foglalkoztatás, az iskoláztatás, a lakhatás és az egészségügy terén.

A végrehajtáson minden országnak dogoznia kell, kétévente jelentést kell tennie. Bár jogi következményekkel nem jár, de legalább egy eddig nem létező, egyértelmű politikai kontroll már van a folyamat fölött.

Eddig a romák helyzetéről esett szó, holott a felzárkóztatás nem csak őket érinti: a szegény emberekről is szó van. Az a vád éri a kormányzatot – a szociális és az oktatási rendszer tervezett átalakítása és az egykulcsos adó kapcsán is –, hogy szegényellenes. Így van?

– Nem, mi szegénységellenesek vagyunk. Azt még a legelvetemültebb kormányellenes erők sem merik állítani, hogy másfél év alatt keletkezett az a szegénység, amiben most benne van az ország egyharmada.

– Hárommillió ember legalább.

– Így van. A probléma, hogy az eddigi rendszer nem csökkentette, hanem részben stabilizálta, részben növelte a szegények számát. A cigányság körében mindenképpen. Át kell alakítani a rendszert, ez mindig fájdalommal és nehézséggel jár. A baj az volt a rendszerrel, hogy nem volt benne a kilépés perspektívája, a helyzetet a szociális kiadások növelésével tartotta szinten. Ötvennyolc címen lehet valamilyen fajta szociális juttatást kapni. Ez finanszírozhatatlan és nem nyújt perspektívát sem.

A Start munkaprogram az az impulzus, ami által az egyénnek éreznie kell: többre kell menni, mert az az elv, ami tipikusan egy „szocialista populizmus”, s ami az előző kormányokra volt jellemző – „én garantálom neked, föl ugyan nem tudsz emelkedni, de lejjebb se csúszol, és nyugodj ebbe bele” –, tarthatatlan. Mi arra a középosztályra építünk, amelyiknek a társadalom motorjának kell lennie. Akik ez alatt vannak, azoknak szemléletével, életvitelével és az ezekből fakadó sikerességével húzóerőt kell, hogy jelentsen ez a középosztály.

Mintát és perspektívát is kell adnia a feltörekvéshez. A harmadik oka az átalakításnak az eddigi rendszer korruptsága; nem feltétlenül arra gondolok, hogy itt mindenféle pénzeket elloptak. Arra épült az egész, hogy csak úgy nagyjából, vagy úgy sem kell betartani a szabályokat, vannak kiskapuk, amikből összeáll egy valamilyen módon élhető élet.

– Ez egy cinkos összekacsintás volt.

– Ez a jó kifejezés. Egy olyan életet „gründol” össze az illető, aminek 40-60-80 százaléka félillegális és féltörvénytelen dolgokból áll össze, de mindenki elnézi a másiknak, mert ő is így él. Mindenki tudja, hogy nem 28 meg 48 ezer forintos segélyből élnek azok a családok. Miért nem beszélünk erről? Persze nagyon fontos a hitelesség és a méltányosság miatt kimondani: nemcsak azokról van szó, akik a segélyt, hanem azokról is, akik a többmilliós jövedelmeket egészítik ki feketén.

Még valami, ha már a bűnözőket említette: látványosan megszaporodtak azok a rendőrségi akciók, amelyek során uzsorásokat kapcsolnak le. Ezek az emberek nem most kezdték a működésüket. Várni kellett a megfelelő jogszabály-módosításra, hogy ezek a bűnözők valóban börtönbe kerüljenek?

– Jogszabályt is tettünk a dologhoz, de szerintem a rendőrség határozott fellépése is hiányzott. Megint csak az a politikai akarat és kormányzati elhatározás kellett, amelyik azt mondja: ennek véget fogunk vetni. De van még, ami hiányzik: az uzsora valós igényekre jött létre, amiket más módon ugyan, de kezelni kell. Egyfajta mikrohitelezési rendszer – ami némelyik önkormányzatnál már működik – elkerülhetetlen annak érdekében, hogy az alacsony jövedelműeknél a hónap utolsó napjai is túlélhetők legyenek, és ne alakuljon ki adósságspirál.

(Forrás: MNO/Lippai Roland)

User comments Read more...
Nyomtatás
Módosítás dátuma: 2011. október 26. szerda, 11:26