A romastratégia sikerétől is függ a Nyugat-Balkán európai integrációja

By Administrator, on 01-10-2011 06:35

A mélyszegények és a romák társadalmi felzárkóztatásának sikeressége központi jelentőségű a nyugat-balkáni országok európai uniós csatlakozása szempontjából - hangsúlyozta Balog Zoltán, társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár, aki csütörtökön Szkopjében a Roma Integrációs Évtized Program (RIÉP) keretében szervezett konferencián tartott előadást. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára előadásában kiemelte: a romastratégia nem kizárólag a romák, hanem a leszakadó rétegek problémájának a megoldásáról is szól. Egyebek között kifejtette: fontos, hogy az állam olyan lehetőségeket biztosítson, amelyek segítségével ezek a csoportok javítani tudnak helyzetükön, s nem a túlélésre rendezkednek be, ahonnan nincs kitörési lehetőség. Fontos továbbá, hogy az állami programok a teljesítményre ösztönözzenek, és ezen keresztül nemcsak szociális, hanem mentális változást is eredményezzenek.

Balog Zoltán előadásában ismertette a magyar romastratégia részleteit. Mint mondta, a magyar koncepció fogadtatása pozitív volt, kritikai megjegyzésként az hangzott el, hogy nem egyértelmű, milyen mértékben vesznek részt a stratégiában a romák, és pontosan melyek a velük szemben megfogalmazott elvárások.

Balog Zoltán kiemelte, hogy a konferencián Magyarországot pozitív példaként említették egyebek mellett az alapfokú végzettséggel rendelkező romák arányát tekintve. Az államtitkár elmondta: Magyarországon a cigányság 95 százaléka nyolc osztályt végzett, míg az európai átlag ezen a téren csupán 60 százalék. Hozzátette: a magyar romastratégia kiemelt része, hogy az általános iskolát végzetteket minél előbb megélhetést segítő szakmához juttassák. Balog Zoltán a cigányságnak a munka világában betöltött szerepével kapcsolatban kifejtette: a magyar problémát sokan abban látják, hogy nagyon nagy, 85 százalékos a hivatalos munkanélküliség a romák között, miközben rengetegen élnek feketemunkából, s nekik a szociális segély csupán jövedelem-kiegészítés.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a konferencián a Nyílt Társadalom Intézet statisztikát mutatott be arról, hogy a felzárkózást segítő európai uniós forrásokból mennyit sikerült lehívni az új tagországoknak: Románia "a legrosszabb tanuló", a források mindössze 2-3 százalékának a lehívásával, de még a legjobban teljesítő Lengyelországnak is csak a források 26 százalékát sikerült a társadalmi felzárkóztatásra fordítani, míg Magyarországnak a rendelkezésre álló források 14 százalékát.



A 2005-ben, a Világbank és a Nyílt Társadalom Intézet által alapított, a romák társadalmi és gazdasági integrációjának felgyorsítására irányuló programban 12 ország vesz részt, jelenleg Macedónia látja el a soros elnöki teendőket. Balog Zoltán elmondta: a konferencia résztvevői nagyra értékelték, hogy a magyar uniós elnökség elérte azt, hogy az EU-ban minden ország köteles foglalkozni a romák integrációjának kérdésével, stratégiát kell kidolgoznia, a tagállamoknak kézzelfogható eredményeket kell felmutatniuk.

 

(MTI)

 

User comments Read more...
Nyomtatás
Módosítás dátuma: 2011. október 26. szerda, 20:56