"Máshol se lenne jobb..." |
Kitekintő |
Írta: Bokor Gábor |
2011. szeptember 04. vasárnap, 08:19 |
Nagy port kavart az új munkatörvénykönyvvel együtt életbe lépett napszámostörvény. Voltak, akik úgy gondolták, ezzel rendeződik a napszámosok alkalmazásának kérdése, mások fölösleges, sem a munkáltató, sem az idénymunkások számára kedvezményt nem hozó intézkedésnek fogták fel. Amiben szinte mindenki egyetértett: a napszámostörvénnyel a törvényhozó az államkassza bevételi forrásait akarta növelni. Arra viszont nem gondolt senki, egyáltalán van-e jövője a napszámosmunkának? Van-e szükség egyre inkább gépesített világunkban szakképzetlen, kétkezi munkát vállaló dolgozókra? Mindkét kérdésre a zágoni Majlát Györgytől kaptunk választ. Egyszerűen fogalmazott: a napszámosra ma már szinte nincs szükség. Majlát György – akit Zágonban mindenki Gyurikának szólít – a falu végén, a benzinkúttal szemben lakik családjával. Takaros ház, félig elkészült csűrrel, istállóval, disznóóllal – egyszóval a falusi életmód követelményeit nagyjából teljesítő kisebb bennvaló. Feleségével, Lakatos Rodikával három gyereket nevelnek, a hatéves lányikerpárt és egy esztendővel nagyobb fiukat. A megélhetés biztosítása – mint sok más sorstársuknak – egyre nehezebb. Az erdei munka, ami úgy-ahogy, de jövedelmet hoz a családnak. Hajnaltól napestig két lóval kell dolgozni. A vágtérről az út mellé kell húzni a rönköket, ott méterbe vágni, majd felhasogatni. Embert, állatot egyaránt próbára tevő, szakértelmet követelő munka. Gyurika mégis szerencseként könyveli el ezt a lehetőséget: amikor dolgozni hívják, száz lej körüli bevételre számíthat. Az igaz, állandó veszélynek van kitéve. Az utóbbi egy-két hónapban három alkalommal is megütötte lábát a fa, napokig tartott, míg helyrejött. Alig néhány évvel ezelőtt gyakran szénacsinálásra, kapálni, pityókát, répát, törökbúzát szedni szólították idénymunkára. Ma már ritka szerencse, ha valaki kopog a kapun, s napszámra hívja Gyurikát vagy az asszonyt. A napszám amúgy harminc-ötven lej közötti, a munka nehézségétől függően. Úgy hallották, a napokban Papolcon akadt valamicske munka, pityókát zsákolni és autóra rakni – de csak férfiaknak. A pityóka szedését gép végzi, a válogatás is gépesített. De így van a répánál, kukoricánál is. Sőt, a szénacsináláshoz – ami egykor faluhelyen komoly munkának számított – sem kell már ember. Traktorral kaszálnak, forgatnak, rendbe szednek, a végén pedig bálázzák a szénát. Ezt egy ember mind el tudja végezni, naponta több hektár kaszálóval is megbirkózhat. Ráadásul a gazdák egymáson segítenek, kalákáznak. Egyik kaszál, másik báláz, harmadik hazahordja a bálákat – idegen munkaerőre egyre kevésbé van szükség. Ezek után érthető, ha a Majlát házaspárnak kétmillió lejes villanyszámla-hátraléka van. Az is, hogy szinte kétségbeesetten gondolnak a tanévkezdésre. A három gyereknek rendes ruha kellene, de honnan pénzt erre? A "szociálisról" elvágták, mert van két lovuk. Sorstársaik nagy része ilyen körülmények között a külföldi megélhetést választotta. Gyurika minderről így vélekedik: "Nem hagyom itt a biztos lakást azért, hogy valahol külföldön albérletben éljek, s ott se legyen biztos a kereset. Itt vannak a gyerekek, reájuk is kell gondolni. Itthon próbálunk megélni, máshol sem lenne jobb nekünk." (Forrás:3szek.ro)
|
Módosítás dátuma: 2011. szeptember 04. vasárnap, 08:39 |