A bibliai Káin és Ábel konfliktus folytatódik a történelem során egészen napjainkig. Ebben a testvér - testvér elleni küzdelemben a romák húzzák a rövidebbet. A cigányok a mai napig nomádok, nem úgy hogy van három birkájuk és vándorolnak a sivatagban, hanem úgy, hogy az életük, a létük gyökere a családban van.Nehéz elképzelni cigányt család nélkül, anélkül a szoros rokoni, családi háló nélkül, amiben él, s ami megtartja az élet különböző helyzeteiben, amiből az életörömöt meríti.

Káin ma is megöli Ábelt, vagy legalábbis megsebzi… Ölni pedig nemcsak kővel, fegyverrel lehet. Lehet privatizációval is, vagy olyan törvénnyel, ami a legkisebb falopást is börtönnel bünteti. Lehet ölni munkanélküliséggel, nyomorral. Lehet megalázással, kiközösítéssel. Sajnos mindennek tanúi, esetenként részesei is vagyunk nap mint nap.  Amikor erről beszélek, mégis azzal a reménységgel teszem, hogy Jézus megbízása szerint az Örömhírt kell hirdetnem.

Amikor Jézus saját hivatását megfogalmazza, akkor arról beszél, hogy örömhírt visz a szegényeknek. A tanítványokat pedig minden néphez küldi, éppen ennek az örömhírnek a hirdetésére. De ez az üzenet nem szép szöveg, nem jó duma, hanem Isten szeretetének a valósága. Jézus pedig ott segít, ott gyógyít, ahol megsebzett, ahol szenvedő, ahol bűnös embereket talál.Lelkipásztori munkám elején a Gondviselés jeleként találkoztam Sója Miklós bácsival és Jóskával, André Barthelemy-vel. Ő egyszer azt tanácsolta nekem, hogy ne csináljak mást, csak legyek jelen az emberek között. Figyelj! – mondta,- legyen nyitva a szemed és a szíved, s ha tudsz segíteni, akkor segíts rajtuk.

Erre törekszem Alsószentmártonban néhány évtizede. Mindenekelőtt próbálunk segíteni az embereknek, családoknak abban, hogy a jelen nyomorúságát túléljük. Az embernek szüksége van táplálékra. Isten úgy teremtette ezt a világot, hogy legyen is elegendő. A probléma az elosztással van, ami sokszor rosszul sikerül. Ezért vannak, akik nélkülöznek, akik éheznek.

A cigány családokra jellemző az, hogy öregjeiket, betegeiket nem küldik szociális intézményekbe, mindenkinek helye van a családban. Még akkor is, ha ez időnként nagy terhet jelent. Mi ezeket a családokat is próbáljuk segíteni azzal, hogy a plébánia 2x3 méteres konyhájában két fiatalember naponta 90 főnek főz egy tál ételt, amit a faluban osztunk ki. Idősek, betegek, fogyatékosok, rászorulók kapják egy bizonyos lista szerint. Nem jó, hogy erre szükség van, de jelen helyzetben nem tehetünk mást.

Ha jön a tél, mindig nagyon nehéz, mert megszűnnek a szezonmunkák, megszűnnek a lehetőségek.Hál’ Istennek Szent Pál kitalálta már, hogyha az egyházban valamiből sok van az egyik helyen, azt el lehet vinni oda, ahol kevés van. Mi is kapunk más keresztény közösségektől, főként német katolikus egyházközségektől segítséget ebben is.

Kezdő papként úgy gondoltam, hogy elég ha az Igével és a Szentségekkel gyógyítom a betegeket. Nagyon hamar kiderült egy beteg ágyánál, hogy azért szenved annyira, mert a szekrényben őrzi azt a köteg receptet, amit ki kellett volna váltania, de nem volt pénzük a gyógyszerekre. Lényeges és valós probléma, tehát eben is segíteni kellett. Azután egyre nehezebb az emberhez méltó lakhatás biztosítása. Amíg volt „szocpol” többen juthattak, ha nem is szuper de legalább elfogadható lakáshoz az emberek. Most más lehetőségek után kell néznünk, ebben is segítségre szorulnak.

Mindaz, amiről most beszélek, azt a látszatot keltheti, mintha a cigányok élősködők lennének, mintha mindig csak kapniuk kellene. Ez messze nem így van.Egyszer megkérdeztem az egyik barátomat, aki annak az egyesületnek az elnöke, amelyik éppen azért alakult, hogy velünk ápolja a kapcsolatot. Azt kérdeztem tőle, hogy miért csinálod? Miért jöttök a vakációzás helyett ide hozzánk segíteni. Van elég pénzetek, elmehetnétek bárhová szabadságra. Miért pont hozzánk jöttök?

„Tudod, a jólétben annyira szétestek a családok, hogy már nem ismerjük a rokonainkat, elveszettük a barátainkat. Ide jövünk, mert a cigányoknál ezt meg lehet tanulni.” – hangzott a válasz. A cigány kultúra még olyan értékeket őriz, amit a materializmusban, a vadkapitalizmusban az emberek többsége már elveszített. Tisztelettel ajánlom mindenkinek, hogy ezt tanulja meg.

Amikor úgy néznek rám, mint csodabogárra, s azt kérdezik: hogy lehet 30 évig cigány közösségben élni, akkor számomra legalább annyira furcsa, hogyan lehet ezen kívül élni? Merthogy ezek nélkül a kapcsolatok nélkül az ember tényleg elveszett és boldogtalan.

A karitász segítség, amit nyújtunk nem oldja meg a problémákat, csak a túlélést segíti, de igazából hosszabb távon koldus sorban  tartja az embert. Mi pedig nem szeretnénk, ha gyerekeink, a fiataljaink is ebbe nőnének bele. Éppen ezért keressük a lehetőséget, hogyan lehetne a fiatalok számára jövőt teremteni. Sok bölcs ember, az én apám is: azt csinálta velem, hogy taníttatott. Gondolom, hogy a cigány fiatalok számára is ez lehet a nyomorból kivezető út. Ez a megfontolás vezetett bennünket, amikor létrehoztuk a cigány nemzetiségi óvodát, ahol a kilenc óvónőből hat cigány, maga az óvoda vezetője is cigány.

Amikor kineveztük, sokan meglepődtek, megállt egy pillanatra a levegő. Néhányan meg is kérdezték: „Micsoda? Ez nem fog működni egy percig sem, hogy cigány a vezetője több magyar beosztottnak…Ilyen nincs!” Jelentem: 12 éve van! Működik! Olyan pedagógiával dolgoznak, amiben nagyon fontos a cigány kultúra, mert amikor a gyerek bejön az óvodába két és fél, három évesen, akkor nem idegeneket talál, hanem rokonokat. Olyan valakit, akit már ismer, aki az övéi közül való. Jelenleg négy csoport van  ebben az óvodában, ami egy Eu-s pályázatnak köszönhetően ma Baranya egyik legjobban felszerelt óvodája.

Ami az iskolát illeti, ezzel szemben úgy vélem, hasznos dolog az, ha az általános iskolás gyerek már  az első osztálytól beilleszkedik egy másik, számára még idegen világba, megtanulja, hogy ott dolgozni, teljesíteni kell. Ezzel a kilépéssel  beléivódik a kinti világ ismerete, megtanulja hogyan kell tájékozódni, boldogulni. Nemcsak ő tanul, hanem a többségi környezet is megismeri az ő kultúráját, megtanulja értékelni, elfogadni azt. A sokat emlegetett kölcsönös megismerésnek ez a mindennapi együttlét lényeges eleme.

A cigány kultúra nagyon sok olyan elemet hordoz, ami mély kapcsolatban áll a hittel, a vallással.Amikor pl. Húsvétkor a nagypénteki böjtről vagy virrasztásról beszélek, ezt a cigányoknak nem kell magyarázni, a cigányok számára ez természetes. Így válik a kultúra és az egyház liturgiája egymás kiegészítőjévé. Vagy például nem kell magyarázni, hogy mit jelent az őskeresztény kenyértörés kifejezés. Nálunk szívesen sütnek otthon kenyeret az asszonyok. A vendégnek a háziasszony megtöri a kenyeret és úgy teszi elé, de akinek a kezébe adja, hogy törhet belőle, az már nem vendég hanem családtag. A kenyértörés, az Úrvacsora, az Eucharisztia ezt jelenti, hogy akik abból a kenyérből kapnak, azok egy családhoz tartoznak.

Hogyan épül egy közösség élete: az mondanám, hogy nagyon sok segítséggel, állandó jelenléttel. Ezt a foglalkozást, feladatot nem lehet megélhetésből csinálni. Csak olyan ember vállalja, aki embere a közösségnek, aki hivatástudattal, felelősséggel viseltetik annak minden egyes tagja iránt. Aki pedig szeretne többet megtudni a mi közösségünkről, annak csak azt mondhatom: Gyertek és nézzétek meg!

(Lankó József rk. plébános egy 2011-ben megtartott cigánypasztorációs konferencián elhangzott beszédének szerkesztett változata.)

Alsószentmárton homogén cigány lakosságú község Baranya megyében, Siklóstól délre, a Dráva és a horvát határ közelében. Lakói a beás muncsány nyelvet beszélik anyanyelvükként, mely a nyelvújítás előtti román nyelv egyik változata. Lankó József római katolikus plébános, akit a helybéliek csak „Tisziként” emlegetnek 1989-ben került ide. Akkor lett Alsószentmárton az egyházközség központja. Hat falu tartozik hozzá: Gordisa, Matty, Egyházasharaszti, Alsószentmárton, Old és Siklósnagyfalu.