A cigányok félárnyékban vannak? Nyomtatás
Írta: Rostás - Farkas György   
2014. május 25. vasárnap, 17:01

(Gyurkovics Tibor után szabadon)

Az én szeretve tisztelt Olvasóimnak a Közös Út hasábjain mindig üzenni szoktam. Örülök neki, és nagyon jól esik, hogy nagyon sokan jeleznek, írnak, hívnak és keresnek, sokaknak tetszik. 

 

A múltkor egy emlékezetes napot töltöttem barátaim és családom körében. Már csak azért is mondom ilyen nyomatékkal, mert az utóbbi esztendőkben ez is ritkán fordul elő.

Mert nemcsak az utolsó nomád vagyok, hanem az utolsó utazó költő is, aki elmegy a világ végére is, hogy eleget tegyen a meghívásnak, főleg azoknak, ahol gyerekekkel is találkozom.

Visszatérve a családi összejövetelre, itt szóba került az általam már nem egyszer idézett mondat: „Isten minden nyelven ért”. Hogy ezt miért tartom fontosnak kihangsúlyozni? Azon egyszerű oknál fogva, ami a történelem folyamán nagyon sokszor megtörtént, hogy nagy kutatók, írók, művészek, mint  Wislowszki Henrik, Erdős Kamill, Gémes Balázs, Gorkij, Puskin, és még sokan mások: szerették a cigányokat, keresték, kutatták ősi történelmünket, hiedelemvilágunkat, mert érdekelte őket, és nem tettek különbséget ember és ember között.

Ma már másként tapasztalom, itt a szépséges fővárosunkban is, amelyik miatt elhagytam az én nagyon szeretett, pici kis szülőfalumat, Újkígyóst. De hiába hódított meg Budapest, és karoltak föl tanáraim, barátaim: Fodor András, Gyurkovics Tibor, Szabad György, Ranner Gizella, Siklósi Norbert , a szívem mélyén a gyökereimhez kötődök legerősebben.

Mire a Kedves Olvasó ezt a lapot a kezébe veszi, addigra tombol a nyár, kezdődik a szabadságolás ideje, és nagyon sok könyvszerető ember ellátogat a Vörösmarty térre, a Váci utcába az Ünnepi Könyvhétre, hogy a könyvek között szellemileg-lelkileg is feltöltődjön.

A közbeszédben és a sajtóban a cigánysággal kapcsolatban többnyire nem a kultúrához kapcsolódó fogalmak említődnek. Ha mégis, a legritkábban esik szó írott kultúránkról, irodalmi alkotásainkról, íróinkról, költőinkről.

Én ezt nagyon elszomorítónak és mélységesen igazságtalannak tartom. El kellene jönnie az időnek, amikor - a meggyőződésem szerint a kortárs hazai irodalom élvonalába tartozó alkotóink - méltó elismerést kapnak!

Ennek  kapcsán  jut eszembe egy nagyon-nagyon emlékezetes könyvheti alkalom, ahol egy pavilonban dedikáltunk Fejtő Ferenc bátyámmal, Faludy Györggyel és Gyurkoviccsal.

Ő akkor és ott egy emlékezetes mondatot próbált halkan az emlékezetembe vésni, amit sikerült is, és soha nem fogom elfelejteni. Aki ismer bennünket, az tudja, hogy Gyurkovics  a mi nagy mentorunk, testvérbarátunk volt, nélküle egyetlen rendezvényünk sem múlhatott el. Szóval azt súgta halkan; „Tehet a cigány bármit, akkor is félárnyékban van.”

Gyurkovics szerette a cigányokat. Ezt minden lehetséges alkalommal ki is hangsúlyozta. Ő valóban értékelte  azt a szellemi örökséget, amelyet mi cigányok évszázadok óta féltett ereklyeként őrzünk, élünk.

E nép, e kultúra keresi méltó helyét ezen a földön. De, hogy megtalálja-e valaha, azt nem tudom.

Szeretném még földi életemben megérni az a pillanatot, amikor kulturális-szellemi értékeink polgárjogot nyernek e hazában, pl. egy méltó intézményrendszer: múzeum, színház, kiállítóterem, dokumentációs központ, nyelvi kutatóműhely, kiadó és létszámunkkal arányos média-képviselet formájában.

Többször leírtam talán még többször elmondtam: hogy az Isten gyermekeiként szeretett minket a vándorlásunk ideje alatt. De most mintha elengedte volna a kezünket.

Azt kérdezem magamtól: milyenné válhat az a nép, akit évszázadokon keresztül üldöznek? Mintha mostoha gyermekei lennénk e hazának, s talán az egész világnak. Persze aki engem ismer, az tudja, hogy én ezt soha nem vallottam, sőt az ellenkezőjét igyekeztem minél szélesebb körben tudatosítani.

Lenne még egy kérdésem: Vajon érdekli-e a körülöttünk élő népeket, hogy kik is vagyunk valójában, milyen kultúrát hoztunk keletről, kik is azok a cigányok, akik több száz óta itt élnek és Magyarországot tekintik hazájuknak? Akik nem ismerik egymást, azok örökre idegenek maradnak egymás számára. Ha érdekelné az embereket, hogy kik vagyunk, egyszerűen megfejtenének bennünket.

Az Ünnepi Könyvhét is jó alkalom arra, hogy eljöjjenek könyves sátrunkba, találkozhassunk egymással, ismerjék meg kultúránkat, művészetünket, mert ha megismerik, attól a perctől kezdve többé nem leszünk idegenek, hanem otthon leszünk egymás szívében.

 

Módosítás dátuma: 2014. május 25. vasárnap, 17:14