Egy őszi, borongós délután nem volt semmihez sem kedvem. Ültem a képernyő előtt és váltogattam a csatornákat. Igazából semmi sem fogta meg az érdeklődésemet. Ismerős dallam csendült fel az egyiken. Egy Magyar csárdás. És már kezdődött is a film, egy régi francia-amerikai film Maurice Chevalier- val, Audrey Hepbum-nel,Gary Cooper-el, és Gyulával!

Igen a Gyula! Nem először akadok erre a filmre, mindig teljesen véletlenül. Évekkel ezelőtt is késő éjjel egy Aix les Bain-I szállodában nem tudván aludni, szintén erre a filmre kapcsoltam a tv- készüléket. Akkor, éjjel azonnal telefonáltam Maritzának, hogy kapcsoljon rá. Most szintén rácsörgettem Maritzára, és a film megnézése után határoztam el ezt a pár sor írást, Gyuláról és Maritzáról.

Íme kettőjük története:

Egy nagyon gazdag házaspár tengerparti fényűző villájukban gyakran rendeztek barátaiknak összejövetelt. Nagyon sok meghívott jött, hiszen ezek az esték pazarok, gazdagok voltak, pezsgővel, kaviárral. Egy alkalommal, hogy még nagyobb legyen a meglepetés, egy egész cigányzenekart hivtak meg. Vezetőjük, akit Gyulának hívunk, elismert, híres cigányprímás volt.

Pár éve, amikor elhagyta drága szülőföldjét, Párizsban állt meg. Hamarosan felfigyeltek különleges tehetségére, és Párizsban a legnagyobb és leghíresebb éttermek állandó prímása lett. Csodálatos virtuóz játékával a legszebb Magyar dallamokat ismertette meg e nagyhírű szórakozóhelyek vendégeivel. Hegedűjének hangjában öröm és szomorúság is volt. Öröm, hogy játszhat, hiszen ez az álma minden cigányprímásnak, és a szomorúság is bele-bele szökött időnként, amikor édesanyja nótáját húzta, akit már soha többé nem láthat.

“Életem legnagyobb örömét okozta Gyula”, irta Brigitte Bardot. Ehhez hasonlókat irt többek közt Frank Sinatra, Gary Cooper, Bourvil, Joséphine Baker, Dean Martin, C.Gabié, Arthur Miller, Rita Hayworth, és még sokan mások.

Visszatérünk a gazdag házaspár fényűző estélyére. Gyulát és zenész társait a ház asszonya fogadta. Egy csodálatos szépség. Magasságával, melyet karcsúsága még jobban kiemelt, bársonyos szemeivel, éj fekete hajával, mint egy földönkivüli tündér jelent meg a zenészek fogadására. Ez volt Maritza.

Maritzán és Gyulán egyszerre ment át egy elektromos érzés. Ez az érzés, ami megmagyarázhatatlan, végérvényesen más irányba vitte két ember életét. Az este nagyon jó hangulattal kezdődött. Maritza a cigány dallamokra táncolni kezdett, majd hamarosan énekelt is. És nem állt le egész este.

Néhány nappal később a szépséges Maritza elhagyta gazdagságát, férjét, és élete hozzákötődött Gyulához. Ez az életforma korántsem volt rögöktől mentes. De együtt voltak mindig, Maritza énekelt és táncolt, Gyula iránti forrő szerelme segítette, hogy mindezt megtanulja magyarul és cigányul.

De, egy nap Gyula végleg “elment”, és hinni lehet, hogy most már az égi angyaloknak szól a hegedűje. (Ez egy Íratlan égi törvény, az angyalkáknak csak magyar cigányprimások hegedülhetnek...)

Gyula hamvai egy budapesti temetőben nyugszanak - Maritza vitte haza kézben -, szüleivel együtt, ahol visszatalált szülőföldjére, melyet annyira szeretett. Maritza itt van, álmaiban és a valóságban is úgy érzi, hogy Gyula mellette van, és segíti őt, különösen a nehéz helyzetekben.

Mint ma is, időnként filmmúzeumokban, tv-adásokban újból lehet látni és hallani Gyula virtuóz muzsikáját. Nagyobb, híres éttermekben felvételről ma is hallhatjuk hegedűjének hangját.

Elmúlt a délután, Gyulára gondoltam, és Maritzára. Legközelebb, ha otthon leszek, nem fogom elfelejteni, hogy egy szál virágot vigyek a sírjára.

(Megjelent a Közös Út - Kethano Drom 2013/4. számában)