Éhség. Szegénység. Édestestvér-fogalmak. Más éhesnek lenni és megint más éhezni. Az utóbbi már-már létalatti forma, valójában nemlét! Lézengés a társadalmi és az egyéni lét határán. Ezt csak az tudja, aki megélte, átélte. Nem dicsekvésképpen említem. Volt olyan időszaka gyermekkoromnak, amikor végigtántorogtam a cigánysoron, s egyetlen falat étellel, kenyérrel nem tudtam éhségemet csillapítani, mert öt-hat cigány családnál nem volt egy betevő falat.

Egyik viskóba akkor toppantam be, amikor a szabad tűz körül éppen a fiatal varjakat nyúzták. Az ehetett belőle, aki ott volt, akiket oda hívott az éhség, a kényszer, s ment az orra után, érezte a füst szagát. Nem a család részére készült a varjúpörkölt, hanem az éhező cigányoknak, testvéreknek, rokonnak, szomszédnak, gyereknek, öregnek,. Mindenkinek. Akinek jutott.

A varjak azonban elfogytak. Évszakhoz kötött éhség csillapítókként szolgálnak. Az éhezés, mint létforma megmaradt, csak változott, átalakult, alkalmazkodik az életviszonyokhoz, a körülményekhez. Még modern fogalmainkban is. Éhségbűnözés. Éhségsztrájk. Ezek már a szegénység-fogalomhoz vezető útvesztők, felkiáltójelek, figyelmeztetések.

És ha még ezek a jelzések is elmaradnak? Hiába a jajkiáltások, ha nem jutnak el a terített asztal körül ülőihez. Ha nem érkezik visszajelzés, ha pusztába kiáltott kiáltás marad... A Gyermekétkeztetési Alapítványhoz folyamatosan érkeznek a segélykérő levelek, az SOS jelzések a keleti országrészből. Tudnak-e az illetékes egészségügyi hatóságok mellett mások, hogy ebből a kis borsodi faluból az éhezés következtében kialakult járvány miatt 20 gyermeket és öt felnőttet kellett kórházba szállítani?

Ezekről a lesújtó hírekről miért hallgattunk eddig? S bár nem tudom csak sejtem, hogy szép számmal lehetnek közöttük cigány gyerekek is. Gondolom szemérmességből hallgattak el. Nem tudom minek az okán, de tény, hogy 1997-2006 közötti években október 17-én tartja a világ a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapját.

És az éhezés elleni küzdelem világnapjára mikor kerül sor? Ezt kik és mikor „ünneplik” meg? Azok az állandó polgári létformát hirdető politikusok, akiknek a szegények, a páriák, a nélkülözők, a társadalom perifériájára szorultak csak szükséges rosszak, többségük élősködő és nem is akar változtatni élethelyzetén?! ...

A médiában szinte naponta halljuk és látjuk a megdöbbentő, szívszorító képsorokat a csont-sovány éhező gyerekekről a világ legkülönbözőbb tájairól, Etiópiából, Szudánból, Nigériából, Kenyából, az ázsiai-afrikai kontinens számos országából. Ők távol vannak. Nem a mieink. És a mieink, akik e hazában élnek? Látjuk őket? Tudunk róluk? Segítünk rajtuk? Adunk egy falat kenyeret a malaszt mellé, hogy ne éhezzenek?

Az éhség nemcsak a szegénységgel édestestvér fogalom, hanem a nyomorral is. Ellene közös hadüzenettel küzdhetünk csak sikerrel. A szegénység nem szégyen csak kellemetlen – tartotta a mondás egykor. Talán szégyellnünk is kellene már, s nem szégyenkezni miatta Európa kapujában.

/Farkas Kálmán írása több, mint 10 évvel ezelőtt született, de akár napjainkban is íródhatott volna!! szerk./