Czinka Panna |
Írta: Buzás Andor |
2014. szeptember 05. péntek, 04:52 |
Nyári alkotótábor. Festők szállták meg a falut. Az emberek kerülgetik az x-lábú kisszékeket, álközömbösséggel oda-odalesnek az ecsetvonásokra, készen arra, hogy félrerántsák fejüket, ha fölnézne a piktor. Az idős ember reggel óta szemmel tartotta a háza előtt ücsörgő mestert és képének alakulását. Megvárta, míg elmegy ebédelni - ő is akkor ebédelt - és amikor újra ott találta, csöndben kiszólt az ablakon: - Művész úr, ha volna egy perce ... - beirányította a tisztaszobába. - Látja ezt? Ez egy értékes festmény, a Czinka Panna. Itt járt egy városi, jóravalónak látszó ember és ajánlott érte 80 ezret. Arra gondoltam, eladom. - Adja el - mondta a festő. - Ez egy nagyon értékes festmény - folytatta az öregember - és én úgy megszoktam, de úgy! Hát én úgy akarom eladni, hogy meg is maradjon a Czinka Panna képe! Érti? - Nem - mondta a festő. Az öreg megvakarta a fejét. - Látom, magában megvan az a tehetség, hogy még szebben is festi le a dolgokat, mint amilyenek. Mert így csinált itt szemben a sógor házával is, na már a sógornak ugye viszont nincs akkora tehetsége se, hogy valamennyire rendben tartaná a háza elejét, maga meg annyira szépre kicifrázta a képén, hogy összeteheti a két kezét a sógor, ha meglátja. De kuncogta el magát - látom, oda festette azért az árnyékszéke csücskét is olyan csillogó fehérre, hogy a bolond is észreveszi. A sógor is röstelli ám már, öt éve le akarja bontani, de csak halogatja. Most aztán örökre megmarad, ha közben le is bontaná! De ez nem ide tartozik. Hanem az tartozik ide, hogy fesse le nekem, művész úr, a Czinka Panna festményt. Az sem baj, ha netán szebb lesz a réginél. Mennyiért vállalná? - Harmincezerért? - vonta vállát a festő. - - Talán megjárja - csillant fel az ember szeme. - Egy hét múlva ide-jön a városi, leteszi a 80 ezr lon magának a 30 ezret, maga felakaszt ja a képet, a városi meg viszi a régit. Ez egy nagyon értékes kép - hajolt előre az öreg. - Látja, hogy ott, fönn a sarokban, a Czinka Panna minden haja szála külön van megfestve. Itt középen meg a hegedűnek minden egyes húrja, mintha nem is ecsetelve lenne, ott az alsó sarokban meg nagyon jól van eltalálva a Panna könyöke, ahogy szépen gyűrődik rajta a ruha. - Meglesz - bólint a festő. - Na, erre iszunk egyet - derült fel az öregember arca -, üljön le, adja ide a tarisznyáját, majd felakasztom. Miért ilyen ménkű nehéz ez, ha meg nem sértem? - Fényképezőgép. Itt-ott lekap ok valamit, hátha kedvem támad egyszer megfesteni. - Nagy gép - mélázott el az öreg -, nagy képet is tud vele csinálni? - Tudok. - Színesbe is? - Persze. - És akkorát is tudna csinálni, hogy betöltené a Czinka Panna szép aranyos keretét? - Még akkorát is. - És ez még talán a tizedébe sem kerülne? - Nem kerülne - mondta a festő. - Hát akkor kapja le nekem a Czinka Pannát és már most fizetek - ütött az asztalra az öregember -, s mintha egy könny-parány bujdosott volna a szeme sarka felé. Csak összehegedül nekem vénségére ez a Panna egy kis nyári különnyugdijat - gondolta. - És akkor biztosan rajta lesz a könyöke is - mondta a festő.
- Hát ez az! Látom - bólintott az öreg -, maga igazán érti a szakmát. |