Történt egyszer, valamikor réges - régen, amikor még csodákban hittek az emberek és az állatok. Ez a történet a varázserdőben született, Cini Shejről, más néven Kislányról, akit különleges tulajdonsággal ajándékoztak meg az erdő bölcsei. Az erdő lakói minden tavasz fordulatával ünnepséget rendeztek, amin elmesélték ki merre járt, mit látott. A Kislánynak nagyon sokat meséltek az emberei szeretetről, gyűlöletről, az emberi odaadásról, hiszékenységről. Cini Shej nagy odaadással hallgatta, amit idős Mámija mesélt, de azért eltűnődött, hogy ő még nem járt az erdőn kívül. Ezért elbúcsúzott az erdő bölcseitől, lakóitól és útra kelt.

Hegyeken- völgyeken, tengereken át, amerre csak járt mindenütt a gonoszságot, irigységet látta., úgy az emberek, úgy az állatok között. Ezért elhatározta, hogy amit az erdő bölcsei és a Mámija nekiajándékozott születésekor, azt most szétárasztja a világon. Égen és földön, emberek és állatok között. Ez a lelkiismeret és a szeretet, amit látni nem lehet, csak érezni. A bátor és okos Cini Shej felemelkedett a levegőbe, és árasztotta a szeretetet és a lelkiismeretet. Ekkor érezték az emberek, hogy valami különleges érzés fogta el őket. Mintha valamennyiüknek beköltözött volna valami a mellkasába, furcsa érzés, de mégis jó.

Mikor látta a kislány, hogy a világot átjárta a szeretet, az emberek szívét is, és a földön minden ember és kisállat meglelte az ő kis helyét, akkor visszaindult a varázserdejébe, ahol már nagy szeretettel várta a Mámikája, hogy beszámoljon az ő nagy utazásáról.

A kislány megtanította, hogyan kell lélekkel szeretni. Szerintem, mi cigányok ezt a szeretetet árasztjuk tovább, úgy mint a nap a fényét. Mert a szeretet, az örök, nem lehetne elvenni, csakis adni lehet.

(Násási Bianka 11 éves tanulónak a Cigány Írószövetség pályázatára beadott díjnyertes meséje)