Egyetértek azzal az állítással, miszerint a cigányság létszámára vonatkozó valós adatok nem állnak rendelkezésre. Kemény István 520-650 ezer főre becsülte a cigány népesség létszámát 2003 elején, de véleményem szerint továbbra is alulbecsüljük a számukat. Nem tudjuk, mennyien lehetnek, és nem is tudhatjuk. A mai magyar törvények szerint cigány az, aki annak vallja magát.

Valószínűleg nem ez a legbiztosabb módja a cigánykérdés eldöntésének, de érdemes a másik oldalt is megvizsgálni, azaz a külvilág általi minősítést. Itt viszont felmerül a kérdés, hogy a külvilág mégis milyen alapon ítéli meg a cigányságot, azaz milyen megfontolások alapján jut valaki arra a következtetésre, hogy bárkit is cigánynak tartson.

Ladányi János és Szelényi Iván is felteszi a kérdést: „– Mi is az objektív alapunk arra, hogy egy megkérdezettet, aki azt állítja, hogy ő bizony nem cigány, mi cigánynak minősítsük?”. Kétségesnek tartom az így születő klasszifikáció eredményét, s a kutatók szerint is többet mond egy ilyen felmérés a „klasszifikátorokról”, mint magukról a „klasszifikáltakról”.

Én az önminősítést preferálom, minden hátulütője ellenére. Tény, hogy míg néhányan a „mellüket verik”, hogy ők bizony cigányok, ugyanakkor mások a szégyen, a múlt, a félelem, a megalázottság miatt tagadják még azt is, ami szemmel látható – igen, a külső szemlélő szava, szemmel látható.

Tagadják, vagy legalábbis nem hirdetik, hiszen az ellenük irányuló tömeges ellenszenv, sőt megvetés ott van az élet minden területén, mintegy megbélyegezve őket.

Az emberek indulatosan mesélik horror történeteiket a cigányokról, a médiából ömlik a romabűnözésre kihegyezett esetek tömkelege és innentől mindenki önmagát felmentve, tiszta lelkiismerettel hirdeti, hogy a cigány, lop, csal, hazudik…
Én nem azt állítom, hogy nincs köztük bűnöző, vagy egytől egyig feddhetetlenek lennének, de tisztában kell lenni azzal is, hogy a „magyar ember” ugyanúgy bűnözik, csak lehet kisebb a médiavisszhangja.

És ezt tartom nagy problémának, hisz amíg kiragadott esetek pecsételik meg százezrek életét, addig ne várjuk, hogy büszkén álljanak a kérdezőbiztos elé: „Cigány vagyok!”

Néhány éve készült egy kutatás (http://www.tarsadalomkutatas.hu/kkk.php?TPUBL-A-756/tpubl-a-756.pdf), amely a romákkal szembeni előtéletet vizsgálta Magyarországon. Megdöbbentő vagy sem, a megkérdezettek csaknem kétharmada többé-kevésbé egyetértett azzal az állítással, hogy „a bűnözési hajlam a cigányok vérében van”, illetve kiderült, hogy a lakosság négyötöde szerint „a romák gondjai megoldódnának, ha végre elkezdenének dolgozni”.

Ehhez kapcsolódva említést kell tenni a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda által rendelt diszkrimináció-tesztelésről, mely szerint a cigányság, különösen a cigány férfi kombináció, stabil hátránynak számít a mai magyar munkaerőpiacon.

Mindezek után feltehetjük ugyan a kérdést, hogy „ki a cigány?”, de talán kezdjük inkább azzal, hogy „ki akar cigány lenni?”

Forrás: PR Herald „Tehetség-ígéret Program”