A tehetetlenség szorításában Nyomtatás
Írta: Sárközi László   
2011. április 29. péntek, 19:08

Interjú H. Tímeával: Hatan vagyunk testvérek. Édesapámat nem ismerem. Édesanyám második házasságából születtem. Az egyik testvérem, Ferike meghalt. Fogalmam sincs, hogy mikor. Nem ismertem. A testvéreim közül négyen Fóton és Esztergomban nevelkedtek, én pedig Piroskával kerültem egy nevelőotthonba Pilisen. Tudomásom szerint a születésem után pár hónappal kerültem be. Két-három éves koromig maradtam ott. Ekkor édesanyám kapott egy lakást, és magához tudott minket venni. Időközben meghalt a nevelőapám, akivel addig élt. Majd jött egy másik, akivel tizenhat évig élt együtt.

Hét általánost végeztem el tizenhat éves koromig. Eleinte kisegítő iskolába jártam, mert nem tudtam rendesen beszélni. Epilepsziás vagyok, leszázalékoltak idegi alapon. Ez a betegségem 1986-ban kezdődött: egyszerűen összeestem. Kerülnöm kell az idegességet, az alkoholt és a cigarettát. Mindmáig szedem a kétszáz mg-os Tegretolt. Nélküle újra összeesnék.
 
– Gondoltál arra, hogy elvégezd a nyolcadik általánost és tovább tanuljál?
 
Nem, mert tizenhat éves koromban el kellett mennem dolgozni, és azóta a magam ura vagyok. Szövőnői tanfolyamot végeztem az egyik munkahelyemen. Készítettünk szőnyegeket, lábtörlőket és eladták őket. Egy kis sikert is kaptunk, amikor a BNV-n is megjelentünk a munkáinkkal. Sajnos ez a szövöde megszűnt. Nagyon kellett a pénz, mert édesanyám súlyos cukorbeteg volt, és ez ráment a szemére. Most hetven éves és műteni fogják hamarosan, mert vak a fél szemére. Több mint negyven évet dolgozott a vendéglátóiparban. Nem sok nyugdíjat kap. De azután megromlott kettőnk között a viszony, mert nem tolerálta a magánéletemet, és én a saját életemet akartam élni.

Anyám elég nagy lakásban él, és sok volt a kiadása, a rezsije. Mivel ott éltem és már kerestem, elvárta tőlem, hogy beszálljak a költségekbe. Azt követelte, hogy adjam oda a fele fizetésemet. Később már negyvenezer forintot kért tőlem, azután pedig ötvenet, ha mosni akartam, vagy bármit is használni. Nem tudtam szórakozni járni, nem tudtam magamnak ruhát venni. Nem úgy éltem nála, mint a gyermeke, hanem mint egy albérlő. Anyámat fél éve nem láttam, a szomszédján, a barátnőjén keresztül tartjuk egymással a kapcsolatot. Tavaly novemberben meglátogattam a születésnapján, vittem neki egy mobilt ajándékba, de nem ért hozzá, nem tudja kezelni. Nála töltöttem két hónapot.

A mostani élettársa alkoholista, aki pokollá tette ott az életemet. Kifogásolta, ha este hét után még néztem a televíziót, ha sok vizet fogyasztottam, de még azt is, ha belenyúltam a hűtőszekrénybe. Január tizenhetedikén már jöttem is vissza a Dózsa György úti hajléktalan szállóra.

Minden testvérem elfordult édesanyámtól, mert számára mindig fontosabbak voltak a férfiak, mint a saját gyerekei. Folyamatosan költöztem, bár mindig a családomnál voltam, és az utcán sohasem laktam. Ha baj és gond volt odahaza, akkor mindig elmentem hazulról. A régebbi nevelőapámmal jól kijöttem. Volt a folyóparton egy telke, ott húztam meg magam sokáig.

Édesanyám régebbi élettársa két évvel ezelőtt meghalt. De amíg együtt éltek, az bejelentette őt a lakásába, és a tulajdonlapra is rávette. És most áll az öröklődési per, mert a volt élettárs négy gyereke örökölni akar. Ők nem az anyám gyerekei, hanem a volt élettársának az első élettársától születtek. Engem pedig az anyám kijelentett magától, miután összevesztem vele. De amíg él az édesanyám, addig ők semmit sem kaphatnak a lakásból. Még az apai részt sem.

Sokáig nem volt állásom, albérletet nem tudtam volna fizetni. Hajléktalan szállókat találtam: először a Dózsa György úti szállót, majd a Csepelit, aztán újra vissza a Dózsa György útra. Itt találta meg nekem a szociális munkásom a Habilitas Kft-ben ezt a munkát. Felhívta a Kft. vezetőjét, aki azt mondta, hogy menjek be hozzá egy munkafelvételi beszélgetésre. Elsejével már jöttem is dolgozni.

Ennek már másfél éve. Keveset vagyok a szállókon, jóformán csak annyit, amennyit alszom. Itt a Kft-ben a csomagolásokat szeretem a legjobban. Reggeltől késő délutánig dolgozom, tudok valamennyit spórolni. Azért jó a Dózsa György úti szálló, mert egyedül lehetek egy szobában, semmi nem tűnik el, és magamra tudom zárni az ajtót. Itt a szállón volna lehetőségem továbbképezni magamat, érdekelne a számítógép, de nem igazán értek hozzá. Kiskoromban volt egy szemtengely-ferdülésem, és a gép csak rongálja a szemeimet. Azon kívül iskolába kellene járnom, de a napi munkám mellett erre nem tudok időt szakítani. Örülök, ha dolgozni tudok, és aztán pihenhetek.

Sok munkahelyem volt. Életemben először a Cola gyárban dolgoztam két műszakban a Helsinki úton, majdnem egy évig. Huszonötezer forintot kerestem húsz évvel ezelőtt. Ezután elkezdődtek a bajok a családomban, és tizenhét évesen elmentem először a Kállaiba, majd a Bánya utcai intézetbe. Dolgoztam, szórakoztam. Voltak barátaim is. Dolgoztam tizenkét évig egy Kft-ben, ahol leszázalékolt embereket is foglalkoztattak. Itt ismertem meg az első barátomat, akivel három évig jártam együtt. Nem tartom már vele a kapcsolatot, mert azóta megházasodott, és családja van.

A Cola gyári keresetemet nem tudtam félretenni, mert egyrészt az édesanyámat segítettem, másrészt valamiből fedeznem kellett a saját életemet és a szórakozásaimat. Mostanában nem bulizok, hanem azon vagyok, hogy minél előbb elmehessek a szállóról. Régebben sokat játékgépeztem, de csak egyszer nyertem egy keveset: negyvenötezer forintot. Azt is visszabuktam. Mostanában nagyon takarékoskodom. Nem szeretnék már sokáig itt maradni. Ki akarok venni egy albérletet, egy kis garzonlakást. Augusztusban szeretnék elköltözni. Albérleti támogatást is kaphatok majd egy ideig a BMSZKI-tól. A mostani páromat hat hónapja ismerem. Két szakmája is van: ötvös és becsüs. Ezek mellett még képzőművész is. Vele együtt szeretnék albérletbe menni. A szülei Kaposváron élnek, de a munkája Pesthez köti.

Sok mindenben hibás vagyok én is. Lehetett volna jobb is. Ha még egyszer megszülethetnék, akkor sok mindent másképpen tennék.
 

Módosítás dátuma: 2011. április 29. péntek, 22:57