Péter és a megpróbáltatás Nyomtatás
Írta: Lakatos Menyhért   
2011. január 02. vasárnap, 13:27

A kietlen homokpusztaság forró lehelete lágy hullámokban remegett a sárgán vakító homoktenger felett, melynek apró buckái között arasznyira zsugorodott az árnyék. Nem tarkította, nem korlátozta a látóhatárt sem fa, sem bokor, csupán két ember bandukolt a tűző nap alatt árnyéktalanul, Krisztus és Péter. Péter arcáról kövér izzadságcseppek gurultak alá hasán lógó lapos iszákjára, aztán azok is elillantak, nyomot sem hagyva maguk után.


Krisztus némán baktatott Péter mellett; nem izzadt, nem nyalta az ajkát; mint akit nem kínoz a tűző nap, tekintete rezdületlenül önmagába nézett. Péter sandán oda-oda tekintett a némán lépkedő Krisztusra, szeretett volna valamit kérdezni, de látva a magába mélyedt Mestert, inkább csak gondolatait futtatta. Bizonyára az én Uramat is gyötri a szomjúság, csakhogy az ő gondolata teremtő Atyjánál vagyon, nem foglalkozik testi kicsinységekkel. Pedig - óhajtotta -, egyetlen szavára megszűnne a szomjúság, vagy vizet fakaszthatna a kietlen pusztában.

 


Péter, mint aki rossz gondolaton kapta magát, bűnbánóan az égre nézett. Péter, Péter, ingatta a fejét rosszallóan. Miért nem követed a te Mestered példáját? Megpróbálta leküzdeni a szomjúság torokszárító kínjait, de nem ment.


- Mondd, Mesterem - szólalt meg rekedten -, mit tegyek, hogy ne gyötörjön a szomjúság??
- Vedd ajkadra az én Atyám igéit, melyek hűsítőbbek a hegyi forrásnál.
- Mester, én az egész úton mást sem tettem, csak a te Atyádra gondoltam.
- Igen, Péter, de csak azért, hogy vizet adjon néked. És te áldoztál-e önmagadból valamit, hogy tettedért megjutalmazzon? Tudd meg, Péter, hogy az én Atyám mindig a te cselekedeteid szerint méri jutalmadat, vagy büntetésedet. Hisz ő maga az igazság.
- Úgy cselekszem Mester, ahogyan tanítottál - és Péter hangosan énekelni kezdett.
"Igazságot az én uramnak lelkemből kívánom.
Feláldozom érte magamat, hogy országát lássam.
Mert..."
Péter hangja hirtelen elakadt, a távolban egy szamaras embert látott közeledni.
- Nézd Mester! - jött meg újra Péter hangja. - Ott, a távolban, mintha egy ember közeledne.
- Igen Péter - hagyta rá Krisztus.
- Szomjazom Uram - vallotta be őszintén.
- Én is Péter, de nem háborgok és nem örvendek, hogy csalódás ne érjen.     - Péter elismerően bólogatott, majd újra rázendített az énekre:
"Mert a bűntől megóvta lelkem, nála békét leltem.
Jöjjetek hát hozzá, emberek, hogy dicsőüljetek."


Mire Péter befejezte az éneket a szamaras odaért hozzájuk.
- Hozzon nektek békét és örömet a holdújesztendő, jámbor vándorok! - köszöntötte őket a szamaras.
- Legyen béke a te szívedben is, jóember! - viszonozta a köszönést Jézus, majd megkérdezte: - Mondd, jó testvérem, messze van még a falu?
- Úgy félnapi járás - nézett hátra a szamaras - De ha jól kiléptek, még napszállta előtt eléritek a vendégfogadót, ahova ünnepelni gyűlnek össze a vándorok.
A szamaras meghajtotta a fejét, de mielőtt elindult volna, Péter rászólt.
- Mondd, Atyámfia! Nem lenne egy korty vized, amivel megpuhíthatjuk cserepesre szikkadt ajkunkat? Fél napja gyötör bennünket a szomjúság.
A szamaras sajnálkozva meglötyögtette a tömlőjét.
- Hát, jó testvéreim, ez már valóban csak annyi, hogy megpuhíthatjátok vele az ajkaitokat. Ha van kupátok, tartsátok ide, had csavarjam ki a tömlőm nedvét.
Péter gyorsan kiemelte az iszákjából kapott fakupáját, amibe a jószívű vándor elé tartotta a kupáját.
- Az én Mesteremnek is egy kortyot, jószívű ember, megjutalmaz érte a mi Urunk, Istenünk!
- Mondtam néktek, testvéreim, hogy csak annyi víz van a tömlőben, amivel megnedvesíthetitek ajkaitokat.
Péter kétségbeesve fordult Krisztushoz:
- Ó, Uram, bocsásd meg az én mohóságomat, hisz én azt gondolám, hogy ez a derék ember azért kéri a kupáinkat, hogy megossza közöttünk drága adományát.
- Nem, testvérem - csóválta a fejét a szamaras -, csak a tömlőm száját felnyeste az idő, nem akartam, hogy felsértse ajkaitokat.
A szamaras kissé rossz szájízzel meghajtotta magát és továbbment.
A nap már lemenőben járt, amikor a távolban egy ciprusokkal körülvett fehér épület tűnt fel. Pétert már a látvány sem érdekelte. Meggörnyedve bandukolt Krisztus mellett, a maga bűnbánatával volt elfoglalva, míg végül mégiscsak Krisztusra emelte tekintetét.
- Ugye, Mester, itt megpihentetjük fáradt tagjainkat?
- Igen, Péter, ha jószívű lesz a gazda.
A vendégfogadó előtt vidám sokadalom tánccal, énekkel ünnepelte a holdújévet. Egy hatalmas ciprus alatt, kézenfogva egymást, körkörös táncot jártak a fiatalok. Krisztus és Péter bámészkodva megállt a mulatozók között, amikor a fogadós vidám mosollyal az arcán hozzájuk sietett.
- Hozzatok szerencsét és mulassatok velünk e nagy nap alkalmából!
- Jó cselekedetedért áldjon meg az én Atyám és Istenem, nemes szívű fogadós! De mi beérjük egy szerény vacsorával és egy kis hellyel, ahol álomra hajthatjuk fejünket - mondta csendesen Krisztus.
- Jertek, jámbor emberek - intett nekik a gazda -, van itt étel, ital bőven, aztán a tornácon kipihenhetitek a fáradtságotokat. Ott az illatos szénakazal, amelyből puha ágyat vethettek magatoknak - mutatott a porta végén sorakozó kazalra.
Péter a bőséges étel és ital láttán, elfeledve út menti fogadalmát, kitett magáért, úgy, hogy két Krisztus sem tudott volna versenyre kelni vele.
- Megyek fekhelyet készíteni, Mester - serénykedett Péter vidáman. Majd amikor elkészült, ekként szól Mesteréhez:
- Uram, neked belül, a fal mellett készítettem helyet, hogy a jövő-menő emberek ne zavarják álmodat. - Aztán jóleső érzéssel elhevertek a szénaalmon.
A fogadóban egy részeg tevehajcsár hangos asztaldöngetés közepette üvöltözött.
- Ma még meg kell vernem valakit, hogy ez évben ne verjek meg mindenkit! "Trádesz mange nyevobersa but baxtále peluma, lumame..."*
Krisztus tiszta lélekkel, már rég az igazak álmát aludta, amikor Péter még dühösen forgolódott; a tevehajcsár gajdolása elűzte szeméről az álmot.
Néhány vidám mulatozó dudorászva átment a tornácon, ügyet sem vetve az ott heverőkre; a boglyák mellett elintézve dolgukat, megkönnyebbülve visszatértek a fogadóba. Péter, imához kulcsolva kezeit, csendesen fohászkodott:
- Jóságos teremtőm, könyörgök néked, hallgattasd el ezt a lumémes tevehajcsárt, hogy a jótevő álmot ne űzze el a szemeimről!


A fogadóban elcsendesült a részeg hajcsár üvöltése, csak a fogadó előtti ciprusok alól hallatszott egy csendes, andalító dallam, ami már majdnem leragasztotta Péter szempilláit. Még erőt véve az álom zsibbasztó érzésén, meg akarta köszönni a teremtőjének, hogy meghallgatta könyörgését, amikor közvetlen mellette fülsiketítő erővel felhangzott a trádesz mange. A részeg tevehajcsár, elharapva az éneket, majd imbolyogva mogorva tekintettel Péterre nézett.
- Hát ezek a semmirekellők miért csúfolják az Istent újévkor? Neked beszélek, nem hallod? - rúgta oldalba Pétert.
- Hallom én, jámbor hajcsár - motyogta Péter -, de fáradtak vagyunk, és holnap ismét nagy út áll előttünk.
- Fáradt vagy? Holdújévkor? No, én mindjárt megfrissítelek, hisz az a dolgom. A szerencse is elhagyna, ha e napon lusta lennék!
Nyakon ragadta Pétert, elcipelte a szénakazlakhoz és a tevehajtó ostorral alaposan eltángálta. Úgy tűnt, mintha valóban felfrissült volna Péter, gyors futással otthagyta a hajcsárt, mint Szent Pál az oláhokat.
- Mester! - ébresztette fel Krisztust. -Engedd, hogy helyet cseréljek veled, mert egy részeg tevehajcsár üldöz.
Krisztus szó nélkül átengedte a helyét Péternek, és aludt tovább.
A tevehajcsár, mint aki jól végezte dolgát, gajdolva vissza akart térni a fogadóba, amikor újra megakadt a szeme a pihenő vándorokon.
- Hümm - csóválta a fejét rosszallóan. - Hát én hiába könyörgök nektek? Na várjatok! A külső már megkapta az újévi ajándékát, adok a belsőnek is. -     Azzal újra nyakonragadva Pétert, elvitte a szénakazalhoz és a tevehajtó ostorral újra kiporolta Péter hosszú ingét.
Másnap a jószívű fogadós megtöltötte iszákjukat étellel, itallal, de Péter nem örvendezett, mint a szamaras láttán. Már jó messze jártak a fogadótól, amikor Péter megszólalt.
- Mester, van-e még mára valami lecke, amit meg kell tanulnom?
- Nincs Péter, ha a tegnapit már megtanultad.
- Megtanultam, Mester. Most már tudom, hogy sokkal üdvösebb az önfeláldozás, mint amikor más áldoz fel. De azt is megtanultam, hogy a mi Atyánk és Istenünk nem ver bottal, de megtalálja a módját, hogy a bűnös elnyerje büntetését, ha másként nem, tevehajtó ostorral.


* Hozzon nékem az új esztendő sok szerencsét e világon, világon

Módosítás dátuma: 2011. január 02. vasárnap, 16:50