Feri o TRAJO zhanel… Nyomtatás
Írta: Ruva Farkas Pál   
2012. szeptember 17. hétfő, 07:48

Pe bare pajesko doringo rig tordyilas e romengo butimatura. Feri kattyi hodinisardinepe sode trubusardas te nyevardenpe. Kana aba kade gindisarde ke dosta zuralej pe anglalende tordyilo baro drom, linepe haj oprekidisarde penge cerhi haj andre hujisarde ande bare jahazura.

Rig-rigatar andre jahardas o Tromipe, o Chachipe, o Shukimo, o Barvalipe, o Shukaripe, o Lashipe, o Ternipe haj o Lavipe.

Zhalinde pej phuvako kaver rig. De apol, kana aba vi e Göncölicko vurdon pala pengo dumo mukle po cheri, reslasle jek bari balval, anda soste lenge jahazura xasajletar ando baro oceani.

Sukimo dine e Devleske, ke e bax lenca sas – maskar lende – kade lake najisarde haj jek chodalatossho pashardo dvipo resline sogodizhene.

Pherdyile–nachile e dyesa, e kurke haj e shona. E harnyikone achonge najisipe po agoripe kerdyilepe inke e jahazura, sosa getosardine e lungone dromeske. Dapol aba varisode zhene andrehujile. O Luvudyipe, o Barvalipe, o Godyaveripe, o Xalipe, o Zhanipe haj o vi aba sa.

Vi linepe aba, kana vorba das inke po dvipo tordyilo lavimo. – Hajman khonyik chi ingrel pesa?

Dumadaspe o Barvalimo: „Man kattyi but kincho si po jahazo somnakaj, rupp, kuchimo, brilliansura, hoj tuke aba chi resel kathe than.” Majd kodo phendas o Chachipe: „Vi ame pherdo sam, kade rode tuke kavrest muro cino amali.”

- Haj chi tu chi les man opre shukimo? Cirdosma me vi ando kolco, ke mange dostaj vi jek palmardi ciroka, ke shaj dikhen sosko cino som. „Sunusarav” – porradas avri peske kuja o Shukimo. „Kathe aba chi reses andre.” – „Tumende andre resos Lashipe?” – pushlas rojindo pe peste ashlo o Pyaro.

De aba o Lashipe, o Ternyipe haj o Lavimo cerha puterde haj avrinaklas lengo jachazi po puterdo Oceani, haj pe peste mukle – buga shero – e Pyares.

Pherdyile – nachile e dyesa, e shona e bersha o Pyaro feri zhukarelas po dvipesko plashune sili, jakharelas e durutne horizontos, ke sajke palpale avel palaleste varikon?

Ratyake e dviposke rom patyivisardeles, muskardes, xabenesa, pimosa, de voj vi kade brigako ashilas kepeste mukleles – korkori buga shero - ! Inke kodi sas leski bax, ke manusha rom lineles krujal.

Aba eftato bersh, ke po dvipo trajijas mashkar romane musurane manusha, kana jek axtonpeki-somnakuni khamano anglamizméri e dviposke sili nakhlas jek barka. Xaljisardi shindi sas laki cerha. Jek zurales phuro, kirarengifacako sas lesko maliko. Hilandas e korkores ashlas po sila beshlo romeske, haj kodi pendas leske: „Avtar, me ingrav Tut kothe, kaj tu kames te zhas.” – „O Del te vadel Tut anda tyo lashipe phrala. Man feri kodi fajas, ke kothe te ingres man, kaj man aba zurales zhukaren.”

Trin shon inkerdas o jachazano drom. Apol bute dviposte avriphandine, paji haj xamasko line pende. Pe sako dvipo ashavenasle e dromaren, de pala cini vramate pale getosardaspe pale te rodel e majbuten.

Jek dyes apol, kana vi o Kham zurales khinyilas, haj pato kerdas peske mashkar rubintossho somnakaslogalbene paplanura haj mashkar peske sherande, jokhar feri tato reslas e phuri barka. O muklo avrihujilas, o phuro pale gelo majdur. Gelastar pe pesko drom pala nachulo horizonto.

Po tato but zhene sas-tordyonas, zhukarenas. Desar ande godyi laspes o punranglo, aba dur nakhlas e cini barka kathar o tato. – Devlale, inke chi kodi chi pushlom tutar Phure ke sar bushos? - Cipindas pala leste, palakodi brigardes haj kaj pesko chikat vazdas peski palma.

Jek cini bürani balengi, kale jakhengi cini shej cirdas leski kalca, haj kodi phendas leske assandos. - Bachi, haj Tu chi zhanglan? Voj si voji korkorri ande bari Luma o TRAJO.


Csak az  ÉLET tudja…

A nagy víz másik oldalán megállt a népek tengernyi tömege. Csak addig rostokoltak, míg kipihenték fáradalmaikat. Amikor már úgy gondolták, hogy elég erősek az előttük álló nagy útra, nekiveselkedtek, felszedték sátraikat és beszálltak a hajójukba

Külön –külön behajózott a bátorság, az igazság, a boldogság, a gazdagság, a szépség, a jóság, a fiatalság és a szerelem is.

Elindultak a föld túloldalára. Na amikor már a Göncöl szekeret is a hátuk mögött hagyták az égbolton, utolérte őket egy hatalmas vihar, amitől a hajóik elsüllyedtek a nagy óceánban. Hálát adtak az Istennek, hogy a szerencse is köztük volt, így neki köszönhették, hogy egy csodálatos közeli szigetre menekülhettek valamennyien!

Teltek múltak a napok, a hetek a hónapok. Az ügyes hajóácsoknak köszönhetően végre valahára elkészültek újból a hajók, amivel nekivághattak a hosszú útnak. Na, már majdnem mindenki beszállt. A Boldogság a Gazdagság, az Okosság, a Ravaszság, a Tudás, a majdnem minden is. Már el is indultak volna, mikor megszólalt még a szigeten álló Szeretet. – Hát engemet senki nem visz magával?

Megszólalt a Gazdagság: nekem annyi temérdek kincsem van a hajómon, arany, ezüst, drágakő, briliánsok, hogy számodra nem jut hely. Majd így folytatta az Igazság. Mi is színültig vagyunk, úgy hogy keressél magadnak mást, kis barátom.

- Hát te sem veszel fel Boldogság? Meghúzódnék én a sarokban is, hiszen nekem elég egy tenyérnyi simogatás is, hiszen láthatjátok, milyen picike vagyok.

- Sajnálom, tárta szét a karjait a Boldogság. Ide már nem férsz be.

- Hozzátok beférnék Jóság?  - kérdezte sírva a magára maradt Szeretet.

De már a Jóság, a Fiatalság és a Szerelem is vitorlát bontottak és kisiklott a hajójuk a nyílt óceánra, s magára hagyták a Szeretetet.

Teltek múltak a napok, a hónapok, az évek, a Szeretet csak várt a sziget kopár szikláin, leste kémlelte a távoli horizontot, hátha visszajön érte valaki.

Este a sziget őslakói megvendégelték mosolyogva kínálták étellel, itallal, de ő mégis szomorú volt, mert magára hagyták. Még az volt a szerencséje, hogy emberek vették körül.

Már hetedik éve, hogy a szigeten élt a barna bőrű bennszülöttek között, amikor egy verőfényes szikrázó napsütéses délelőttön a sziget szikláihoz siklott egy bárka. Csapzott, tépett volt a vitorlája. Egy nagyon öreg, ráncos arcú vénember volt a gazdája. Intett a  magányos sziklán ülő embernek, és azt mondta neki: Gyere én elviszlek oda, ahová csak akarod. Isten áldjon meg érte, jó ember. Én csak azt szeretném, hogy oda vigyél, ahová, már nagyon várnak engemet.

Három hónapig tartott a hajóút. Közben sok szigeten kikötöttek, ivóvizet és élemet vettek magukhoz. Minden szigeten marasztalták az utazót, de egy kis idő után elindult ismét a többiek megkeresésére.

Egyik napon aztán, amikor már a nap is nagyon elfáradt és megágyazott magának a rubint vörös és aranysárga paplanjai és párnái között, partot ért a kopott bárka. A jövevény kiszállt, az öreg meg tovább utazott, ment az útjára a lenyugvó nap felé.

A parton sokan voltak. Mire észbekapott a vándor már messze járt a kis bárka a parttól. Istenem meg sem kérdeztem tőle, hogy, hogy hívnak öreg? Kiáltott utána, majd szomorúan a homlokához emelte a tenyerét. Egy kis barnahajú feketeszemű kislány megrángatta a nadrágja szárát és azt mondta neki mosolyogva. Bácsi hát nem tudtad? Ő maga volt az Élet.

 

***

Szószedet:

 

Boldogság    = shukimo

Hála              = sukimo

Mosolyogva  = muskardes

Ráncos arcú  = kirarengifacako

Gazda            = maliko

Intett              = hilandas

Barna             = bürani

Szikla             = silo

Sziget             = dvipo

Kopár             = plasho

Szeretet          = pyaro

Elhagyatva     = bugashero

Verőfényes

napsütés           = axtonpekisumnakuni

Áldjon              = vadel

Part                  = tato

Vándor             = punranglo

Simogatás         = ciroka