Rostás - Farkas György könyvbemutatójára Nyomtatás
Írta: Dányi László   
2013. április 13. szombat, 15:13

 

A magyarországi cigányság rendszerváltozás utáni kollektív sorsának kulturális-politikai eseményeiről és fordulatairól nyújt kórképet az Újkígyóson született Rostás-Farkas György legújabb kötete, amelyet Budapesten, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) Vörösmarty utcai Magyar Sajtó Házában mutattak be a napokban a MÚOSZ Cigány Újságírók Szakosztálya és a Közös Út Baráti Kör szervezésében.

 

Összeölelkezett sorsunk – Hajnali jegyzetek című könyve a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Közös Út – Kethano Drom roma magazin (alapító főszerkesztő:Rostás-Farkas György) vezércikkeinek tükrében tekinti át a hazai cigány önszerveződés közelmúltját. A fővárosi kulturális rendezvényen házigazdaként Tóth Károlyt, a MÚOSZ elnökét kérték fel bevezető megtartására, a könyvismertető beszélgetés meghívott résztvevői Báthory János, az Etnikai Hivatal egykori elnöke, dr. Bencsik Gábor történész, újságíró, a MÚOSZ volt főtitkára, Daróczi Ágnes, a Romano Instituto elnöke és Ruva Farkas Pál szociológus, író, költő, újságíró, a Cigány Írószövetség elnöke voltak. A program részeként fotókat és filmbejátszásokat tekinthettek meg az érdeklődők az elmúlt két évtized roma közéletének eseményeiről.

Az északkeleti országrészben lakó Tóth Károly a zord időjárás miatt végül is nem tudott részt venni az eseményen, levelet küldött Budapestre, amelyben egyebek közt azt írta: „Egy olyan roma ember hiteles, mondom hiteles, vallomásai ezek, akit nem hordott tenyerén a sors, de volt benne erő, hit, kitartás, a szó nemes értelmében küldetéstudat. (...) A roma mindig nagyon örül a találkozásnak, az együttlétnek a testvéreivel. Bíznak egymásban, erőt kapnak egymástól."

Előadásában Ruva Farkas Pál rámutatott arra, hogy a publicisztikák, referátumok és előadások sokaságát tartalmazó könyv korszakokon túlmutató politikai, gazdasági, kulturális jövőkép, oksági összefüggésein keresztül bibliai értékkel kutatott, teljes szívből ajánlott megoldás. Ahogyan a szerző írja: „lelkünk szabadságának záloga ember mivoltunkhoz való hűségünk, életben tartásának alapja és szépségének hordozója nem más, mint maga a szeretet."Kimmel István újságíró, a Tollforgatók Társaságának tagja a könyvbemutató másnapján levélben üzent a Magyar Katolikus Rádióban is megszólaltatott Rostás-Farkas Györgynek, RFGY-nek.

- Hozzá akartam szólni tegnap, mert szerintem a cigányság identitásával van a legnagyobb baj, ezzel kellene kezdeni, felrázni a népeteket a tespedtségből. A 2001. évi népszámláláson 190 ezer cigány vallotta magát annak, pedig ma már közel vagytok az egymilliós létszámhoz... Szóval az identitás, a cigány létetek vállalása lenne az első, amit mozgalommá kellene erősítenetek, de ez az egység összefogás nélkül nem megy.

A Romák Világnapján (1971. április 8-án ült össze Londonban az I. Roma Világkongresszus), április 8-án, hétfőn Rostás-Farkas György egyik versével kezdődött a közszolgálati televízióm1 csatornájának Roma Magazin című cigány műsora.

(hir6.hu / Egy hiteles roma ember szeretetfűzére Budapesten)

 

Módosítás dátuma: 2013. április 13. szombat, 15:17