Elment Újkígyós néptanítója, Rácz Laci bácsi Nyomtatás
Írta: Dányi László   
2012. augusztus 15. szerda, 09:43

Hétfőn (augusztus 13-án) kísérték el utolsó útjára az újkígyósi temetőben nemzedékek felnevelőjét, Rácz László tanítót, a fiatal város néptanítóját. Rácz Laci bácsit  búcsúztatta több száz gyászoló, közöttük Budapestről érkezett kedvenc tanítványa, Rostás-Farkas György József Attila-díjas költő, író, újságíró jelenlétében.

Rostás-Farkas Györgynek 50 évig őrizte azt a barna színű kutyát ábrázoló, tisztességes, becsületes, batyuval a hátán a falut járó édesanyjától, Lakatos Máriától kapott kerámia dísztárgyat, amelyet könnyek kíséretében adott át neki Arany János utcai házában.

Amikor négy évvel korábban arról esett szó, hogy milyen magasra jutott a hihetetlenül szegény, sokgyermekes cigány családban született, ám annál tehetségesebb újkígyósi kisgyermek, csak annyit jegyzett meg szerényen Laci bácsi: csupán mákszem volt az éhségében korán, már általános iskolás korában versfaragásba fogott Gyuri pályafutásában. Ám tudja, hogy sok mákszem kell a bejgli elkészítéséhez.

Úgy ment el, hogy itt maradt örökre – velünk, Gera Marikával, Harangozó Imrével, Domokos Pistával, Rozsnyai Pistával és a többiekkel.

Rostás-Farkas Györggyel Arany János utcai otthonában:

Forrás: Dányi László / hír6.hu

 

****

A cikkben hivatkozott 2008-as találkozás emlékét idéző videó:

http://www.youtube.com/watch?v=qU3zLq4MQGM&feature=player_embedded

Módosítás dátuma: 2012. augusztus 15. szerda, 09:54