Zarándoklat a holokauszt roma áldozatainak emlékére Nyomtatás
Írta: Administrator   
2014. december 19. péntek, 10:06

A Roma Holokauszt áldozataira emlékeztek a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság zarándoklatán résztvevők. A Cigány Tudományos és Művészeti Társaság az holokauszt 70. évfordulójának évében rendezvénysorozattal emlékezett meg az áldozatokról.

 

2014 október 7-8-án nemzetközi tudományos konferenciát tartottunk Komáromban . a Komáromi Erőd- és Múzeumi Központban – ahol neves történészek, szakértők részvételével idéztük fel és értékeltük a korabeli eseményeket, kiemelten a holokauszt roma áldozatara vonatkozó adatokat, kutatásokat.

A tanácskozás zárásaként a Csillag erődben – amely annak idején az ország különböző területeiről elhurcolt foglyok gyűjtőhelye volt – zenés irodalmi műsort és ökumenikus istentisztelet tartottunk.

A Holokauszt roma áldozataira való emlékezés jegyében 2014. december 17-18-án a Csillag erődből induló zarándoklatot tartottunk, mely az itt található emlékfalnál koszorúzással kezdődött. Ezt követően a Révkomáromba, az zsidó hitközség központjába és a zsinagógába látogattunk.
A zsinagóga falán lévő emléktáblánál helyeztük el koszorúinkat, majd megtekintettük a zsidó közösség életét megörökítő múzeumi kiállítást, és gyertyát gyújtottunk a zsinagógában álló holokauszt emlékműnél.

Zarándoklatunk következő állomása a Nyárasd (Topolnicky) község melletti Tőkési Duna-ág volt, ahol az Ógyalláról (Hurbanovo) elhurcolt, és ezen a helyen sortűzzel a Dunába lőtt áldozatok emléke előtt tisztelegtünk. A kegyelet jeleként cigány nyelven elmondott imádság mellett égő gyertyával díszített koszorúkat engedtünk a vízre.

Programunk a község önkormányzatának dísztermében megtartott tanácskozással zárult. A rendezvényen Bacsó Lászlónak, a település polgármesterének megnyitóját követően több neves külhoni és helyi személyiség szólalt fel. Az Emberi Méltóság tanácsát dr. Lomnici Zoltán elnök úr és dr.Szunai Miklós főtitkár úr képviselte.

Előadást tartott a Dunaszerdahely Romológiai Kutató Intézet igazgatója, dr. Ravasz József és Révkomárom most leköszönő alpolgármestere dr. Novák Tamás. Mindketten neves szakértői,kutatói a roma holokauszt témakörének.
A roma értelmiség fiatalabb nemzedékének képviseletében Kamarás István, történész-politológus és Kállai András, szobrászművész vett részt a tanácskozáson.

A rendezvénysorozat szervezője, házigazdája – Rostás – Farkas György, József Attila díjas író, a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság elnöke zárszavában kiemelte:

„ Az emlékezés nem csak erkölcsi kötelességünk, de tanulságul és útmutatóul szolgál számunkra és jövő nemzedékei számára is. Nem szabad hagynunk, hogy a gyűlölet felülkerekedjen a szeretet kultúráján. Mi cigányok, mindig a békesség népe voltunk, soha nem támadtunk hazánk ellen. Ma sem sem hagyhatjuk, hogy bűnbaknak kiáltsanak ki, s egymás ellen fordítva politikai játszmák eszközévé süllyesszenek bennünket!”

(kethanodrom/F.M.)