Gondolatok egy könyvbemutató kapcsán Nyomtatás
Írta: Tóth Károly   
2013. március 23. szombat, 07:37

Részlet a MÚOSZ elnökének  Rostás - Farkas György: Összeölelkezett sorsunk című kötetének bemutatója alkalmából írt köszöntőjéből:

Hölgyeim és Uraim! Mint olvasom, több mint két évtized jegyzeteit, gondolatait, töprengéseit, meditációit veheti kezébe az olvasó. Egy roma ember mélyenszántó gondolatait a világról, népéről, annak kultúrájáról, sorsáról, jövőjéről, az együttélésről. Egy olyan roma ember hiteles, mondom hiteles vallomásai ezek, akit nem hordott tenyerén a sors, de volt benne erő, hit, kitartás a szó nemes értelmében küldetéstudat.

E kötetnek nemcsak a címe – Összeölelkezett sorsunk -, hanem az alcíme is megfogott: Hajnali jegyzetek. Erről pedig az álmodozó Krúdy jutott az eszembe: az álomról szólva ezt írja:

„A másik álom: hajnali álom, amely megmarad emlékezetünkben, amelynek magyarázata érdemes. Éjfél után kakasszóra ugyanis már megtisztul a vér és a szív a „bűnös páráktól”, amelyek az eledel és a mindennapi élet folytán elrekesztik az agyvelőt. Megnyílnak a helyek testünkben, ahol a mi lelkünk és okosságunk nyugszik. A szívünk felejti a bánatot, a mindennapot és bántódás nélkül álmodik.”

Valahogy így, az álmok után írhatta hajnali jegyzeteit Rostás – Farkas György, hiszen csak úgy találomra ütöttem fel a könyvet, és ilyen mondatokat találtam:

A ROMA mindig nagyon örül a találkozásnak, az együttlétnek testvéreivel. Bíznak egymásban, erőt kapnak egymástól.

Vagy: A kitörés egyetlen útja a tanulás.

Vagy: Igenis a mi hazánk is, mert kis nép is lehet naggyá – romák és magyarok -, ha úgy akarjuk.

Vagy: amikor a rasszizmus ellen szól, és hát kívánságával, óhajával vallhatjuk: Gyógyuljon meg az ország!

Kedves Rostás – Farkas György! Kívánom, hogy megszenvedett, megtartott tisztességed vezessen utadon a megbékélésig!

Barátsággal ölel: Tóth Károly

 

Budapest, 2013. március 22.

 

 

Módosítás dátuma: 2013. március 23. szombat, 07:58