Megalakult a Közös Út Baráti Köre Nyomtatás
Írta: Administrator   
2012. február 29. szerda, 15:49

Rostás- Farkas György József Attila díjas író kezdeményezésére megalakult a Közös Út - Kethano Drom folyóirat Baráti Köre. A február 28-án, a budapesti Párbeszéd Házában megtartott alakuló ülésen, mintegy 50 fő jelenlétével elfogadták a Baráti Kör alapító okiratát. Az eseményen a XXI. évfolyamába lépő újság szerzői, újságírói mellett jelen volt közéletünk néhány ismert személyisége, mint Schmittné Makray Katalin és Jókai Anna is. Az est díszvendége dr. Antall József néhai miniszterelnök özvegye, Klára asszony volt.

A színvonalas magyar és romani nyelvű sajtóorgánum Antall József miniszterelnök pártfogásának köszönhetően jelenhetett meg először 1992-ben. A Baráti kör alakuló estjén rész vett számos, az elmúlt két évtized során a folyóiratban publikáló szerző, sokan pedig levél, vagy email üzenet formájában csatlakoztak, mint Dr. Lentner Csaba közgazdász professzor és Várnagy Elemér ny. egyetemi tanár, professzor is.

Több határon túl élő munkatárs, mint Duray Miklós író, politikus Pozsonyból, Albert Ernő néprajzkutató Sepsiszentgyörgyről, vagy Biacsai Mária szociológus Szabadkáról.szintén levélben fejezte ki részvételi szándékát a Baráti Kör további munkájában. Még Indiából is érkezett üzenet Janardan Pathania nyelvész-romológustól.

Az alakuló ülés szószólói: Jókai Anna, Kossuth díjas író, Dobos Marianne író-történész, Ruva Farkas Pál író, szociológus kiemelték a  Közös  Út jelentőségét, s hangsúlyozták a "színvonalas, hiánypótló", a cigány és nemcigány  kultúra kapcsolatát erősítő újság jelentőségét, fennmaradásának szükségességét. (Mint azt már korábbi tudósításainkban is jeleztük a folyóirat nemzetiségi lapok támogatásának megszűntével megjelenési nehézségekkel küzd.)

Az est során a hozzászólások mellett részletek hangzottak el az elmúlt 20 év a lapban publikált legérdekesebb írásaiból. Több jelenlévő szerző saját verseivel köszöntötte a megjelenteket az ünnepi alkalom jóvoltából, mely egybeesett az alapító elnök 63. születésnapjával is.

A Baráti Körhöz a jövőben is csatlakozni lehet, a folyamatos műhelymunka mellett rendszeres irodalmi és kulturális programokkal is jelentkeznek majd.

(kethanodrom / F.M.)

(Az eseményről készült fotóinkat a Galéria rovatban tekinthetik meg)


Az alábbiakban Rostás- Farkas György alapító elnöknek  az esemény alkalmából írt levelét közöljük:

 

Közös Út – Kethano Drom Baráti Kör

Alapítói levél

1991 alapítottuk meg Közös Út – Kethano Drom című folyóiratunkat, dr. Antall József miniszterelnök úr pártfogásának köszönhetően, első lapszámunk 1992-ben jelent meg.

Amikor megalakultunk az a felismerés vezetett bennünket, hogy szeretett hazánkban csak együtt, csak a közös úton haladva teremthetünk gyermekeink, unokáink számára egy szebb, békésebb jövőt.

Most 20 év elteltével ez a szándék időszerűbb, mint valaha volt.

Újságunkban az elmúlt két évtizedben számos kiváló ember: művészek, tudósok, neves közéleti személyiségek, a kultúra és az oktatás elkötelezett munkásai, cigányok és nemcigányok tettek tanúbizonyságot erről a közös útról. Sokan közülük ma már nem lehetnek közöttünk, de Odaátról biztosan figyelnek ránk, hiszen mindig szívükön viselték lapunk sorsát.

A hála és köszönet szavaival említjük elsőként Dr. Antall József néhai miniszterelnök úr nevét, akinek segítsége nélkül folyóiratunk nem születhetett volna meg. Nem feledkezhetünk meg Dr. Ranner Gizelláról és Kárpáthy Gyuláról sem, akik mint lapunk alapító tagjai, szerkesztői és mentorai több, mint egy évtizeden keresztül éltették, segítették szerkesztőségünk munkáját; kivételes szakmai tudásukkal, hozzáértésükkel és elkötelezettségükkel, széles látókörükkel, igaz emberségükkel.

Hosszú lenne felsorolnunk mindazokat a kiváló tehetségeket, akik az elmúlt két évtizedben hozzájárultak a Közös Út – Kethano Drom méltó színvonalú megjelenéséhez. Álljon itt mégis néhány név az örökkévalóságnak: Rácz Lajos, Lakatos Menyhért, Péli Tamás, Fodor András, Gyurkovics Tibor, Mezei András, Szabad György, Farkas Kálmán, Orsós Jakab….s ne feledkezzünk meg külhonban élő barátainkról: Albert Ernőről, Biacsi Mayáról, Duray Miklósról, Tőkés Lászlóról, Ravasz Józsefről, Remmel Ferencről sem.

Idén 21. évfolyamába lépett lapunk, s sajnos azt kell mondanunk, hogy soha ilyen nehéz helyzetben nem voltunk még.  Amikor ezt mondjuk, nem csupán a folyóirat sorsára, jövőjére gondolunk. Gondolunk egész országunk, népünk: cigány és nemcigány honfitársaink együttélésére, jövőjére.

Ebből a nehéz, válságos helyzetből ismét csak közös erőfeszítéssel találhatjuk meg a kivezető utat, s ez az út nem más, mint a közös út – a kethano drom.

Ezért gondoltunk arra, hogy a mai napon itt a Párbeszéd Házában, méltó helyen és időben, megalapítjuk a Közös Út –Kethano Drom Baráti Körét. Tagjaink sorába szeretettel várjuk nem csak minden kedves jelenlévő barátunkat, de mindazokat is, akik ma nincsenek ugyan közöttünk, de elkötelezettek a közös jövőnkért, s tenni szeretnének a Közös Út – Kethano Drom fennmaradásáért is.

Isten áldását kérve közös ügyünk sikerére:

Rostás – Farkas György, alapító elnök

 

Budapest, 2012. február 28.

Párbeszéd Háza

 

 

 

Módosítás dátuma: 2012. március 11. vasárnap, 11:09