"Értetek kiáltok”- cigány irodalmi est Nyomtatás
Írta: Frigyesy Ágnes   
2011. október 12. szerda, 06:08

 

„Értetek kiáltok” címmel cigány irodalmi estre és hozzá kapcsolódó képzőművészeti tárlat megnyitására került sor 2011. október 6-án  Budapesten, a Párbeszéd Háza (Jezsuita Székház) kápolnájában.

A Cigány Tudományos és Művészeti Társaság XXI. nemzetközi tudományos konferenciájának nyitó rendezvényén részt vett többek között Rostás-Farkas György, József Attila díjas író, Ravasz József, a tanítvány, Ruva Farkas Pál és leánya, Rozália, illetve a résztvevők megtekinthették Illés Bódi Barbara, Lakatos Klára, Mándoki Halász Zsóka, Pató Selam színes képeit, F. Tóth Zsuzsa grafikáit, és a Romano Nevo Lil szlovákiai cigány újság és hírügynökség fotóit.


– Befogadtatok. Jó tudni, hogy aki itt van, szeret minket, szereti a művészetünket – mondta nyitó beszédében Rostás-Farkas György, a cigányság vezéralakja, aki hangsúlyozta: fogyóban van a cigányság. Büszke lehet az a nép, akinek van Szent Istvánja, Árpád-házi királyai és szentjei. De mi lesz velünk? – tette fel a kérdést. A cigányságnak van Lakatos Menyhértje, Péli Tamása, Osztojkán Bélája stb. Minket kettős aranypánt véd: magyarságunk és a cigányságunk. Egyikről sem vagyok hajlandó lemondani.

Rostás-Farkas György bízik Orbán Viktor miniszterelnökben, aki kulturális autonómiát ígért a cigányságnak.

 

A Cigány Tudományos és Művészeti Társaság elnöke felidézte a cigányság nagy barátait: Gyurkovics Tibort, Bánffy Györgyöt, akik nélkül árvának, magányosnak érzi magát. Tragédiának tartja, hogy az unokái már nem beszélik a cigány nyelvet, mert mint mondta: nyelvében él a nemzet!

Rámutatott: – Valamikor volt tekintélye a cigányoknak, most pedig nem vagyunk kíváncsiak egymásra! Szeretet nélkül pedig nem érdemes élni, csak szeretettel találunk vissza egymáshoz.


A színvonalas irodalmi esten válogatást hallhattak az érdeklődők Csajka Gábor Cyprián, Gyurkovics Tibor, Farkas Kálmán, Farkas Oszkár, Lakatos Menyhért, Mezei András, Nagy Gusztáv, Osztojkán Béla,  Pató Selam, Ravasz József, Rácz Lajos, Rostás-Farkas György, Ruva Farkas Pál, Sárközi László, Szolnoki Csanya Zsolt műveiből...

 

(Forrás: Bonum Tv/fotó: Frigyesy Ágnes)

Módosítás dátuma: 2011. október 12. szerda, 06:28