Egy legenda nyomában:

G. B. Shaw, aki – nagy kritikusi tévedésként – nem „hitt“ a film önálló művészi kialakulásában, Charles Chaplin esetében kivételt tett. Felismerte, hogy ez a művész olyan emberi figurát teremtett meg, akinek a humorát és mondandóját érti a nyugati polgár, a sznob értelmiségi ugyanúgy, mint egy kínai sárga riksakuli vagy egy fekete afrikai, avagy egy jámbor barna indiai...

A shaw-i megállapítást több, mint fél évszázad igazolta, a chaplini életmű valóban a mindenfajta bőrű egyetemes emberiség közkincse maradt. Ehhez a sokszínű chaplinséghez tartozik az is, hogy a művész Amerikában vállalta a szembefordulást az etnikai előítéletekkel. Ezt nemcsak a fajüldöző Hitlerről szóló éles gúnyú, Hitler-parodizáló filmje tanúsítja, hanem sok ezt követő megnyilvánulása, nyilatkozata.

Ezeknek a körébe tartozik az, hogy amikor annyi év után, országos ünneplések közepette visszatért szüllhazájába, Angliába, akkor tüntetően – nyilatkozott cigány nagyanyjáról is. (Abban az Angliában, ahol a XVI. – XVII. században a cigányság a legerősebb üldöztetéseket szenvedte, s az olyan új kormányrendelkezések, mint például a 60-as évek „Caraván Act-ja“, ma sem kedvezőek számukra, miként hogy ezt prof. dr. Thomas Acton a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság nemzetközi konferenciáján egy alkalommal kifejtette.)
Chaplin a minden „világnyelvre“ lefordított életrajzában sem titkolja el nagyanyja cigány származását, ironikusan hozzátéve – az előítéletekre egyértelműen utalva-, hogy ez volt „a mi családunk titkolt szégyenfoltja“. A nagy angliai magazinban ünneplése idején megkülönböztetett szeretettel beszélt nagyanyjáról, akit igazában egészen kiskorában ismerhetett, hiszen hat éves volt, amikor az elhunyt. Mégis őrzött róla emlékeket, mint például azt, hogy a kedves öregasszony szeretett kártyából jövendőt vetni.

„Kártyáiból megjósolta a sorsomat – emlékezett vissz Chaplin-, bár anyám, aki vallásos-babonás volt, mindig tiltakozott ez ellen. Ha így visszagondolok jóslásaira (hiszen olyan kicsi voltam), meghökkenek: honnan találta el ez az öregasszony az igazit? Azt jósolta ugyanis számomra, hogy nagyon is nehéz árva gyermekkorom lesz, sötét árnyakat lát rám vetődni, nehéz sorsot jövendölt.“
Chaplin életrajzát ismerve a nagyanya megérzésére igazoltatott. Chaplin anyja „tizennyolc éves korában egy középkorú, dúsgazdag férfival Afrikába szökött“. Aztán onnan is továbbmentek, a m?vész bátyja már Sydneiben született.

Az anyja aztán, szakítva a gazdag férfival, hazatért Angliába, és a vándorszínészhez ment feleségül, ebből a házasságból született Charles. S jött az apa alkoholista halála, a színművészetre tehetséges anya egzaltációja, ideggyógyintézetbe való szállítása, Charles és bátyja állami nevelőintézetbe kerültek olyan körülmények közé, amelyek sokban a Dickens-regények világára emlékeztetnek.

Nem kell ahhoz valami mély pszichológiai elemzés, hogy érzékeljük: Chaplinék a szegény emberekhez való legbelsőbb kötödéséhez, amely halhatatlanná váló archefigurájának megteremtését ihlette – a nyomor gyermekkori élményei döntően hozzájarultak.
Charles Chaplin számunkra legszebb, származásvállaló magatartása, felfogása ebben a nyilatkozatában fejeződik ki: „Azt hiszem, az úgynevezett művészi vénában cigány nagyanyám vérét is örököltem.“