A cigány hagyományokról Nyomtatás
Írta: Radics Renáta   
2016. május 31. kedd, 13:58

Gyermekként sokszor mondták rám az emberek: „te cigány vagy”. Ez nagyon bántott engem. Nem az, amit mondtak, hanem az, ahogyan mondták. Mert amikor a cigány szó hagyta el ajkukat, abban rengeteg megvetés, utálat, lenézés volt. Ezt nem is értettem igazán akkoriban. Szerettem volna, hogy rám is úgy tekintsenek, mint bármelyik más emberre. Szuhay Péter szavaival élve:

„úgy gondolják, ők is részei a társadalomnak, még ha cigányok is, és nem hajlandók beletörődni abba, hogy őket a perifériára száműzik.1”

Amikor eljött a szakdolgozati témaválasztás ideje, nem volt kérdés számomra, hogyha lehetőséget kapok, a cigányság lesz az, amiről írok.

Mint köztudott, három nagy csoportot különböztetünk meg: vannak, beás cigányok, oláh cigányok és romungrók. Én az utóbbiba tartozom. Valószínűleg, szép dolgozatot írhattam volna a mi csoportunkról, de én nagyobb feladatot akartam. Ezért gondoltam arra, hogy az oláh cigányokról írok. Érdekel, hogy hagyományaik, melyekről már korábban is sokat olvastam, mennyire élnek még, mennyire határozzák meg életüket. Hiszek abban, hogy még a mai napig vannak olyan szokásaik, amik ma is élnek.

Hipotézisem is ez: Az oláh cigányok számos hagyományukat még a XXI. században is őrzik.

Ahogyan Száraz Miklós György is írta:

„sem az idő múlása, sem az éghajlat, sem az előttük álló példa mindenható ereje soha a legcsekélyebb mértékben sem volt képes megváltoztatni őket. 2”

Hipotézisem bizonyítása érdekében, először elolvasok számos szakirodalmat az oláh cigányok hagyományairól, majd ezt követően meglátogatok cigány családokat, megfigyelem életüket. A végén így összegezhetem az olvasottakat a látottakkal. Nagyon fontosnak tartom a velük való találkozást, beszélgetést. „Ahhoz, hogy kezeljek egy másik embert, meg kell értenem őt és az ő világát úgy, mintha benne élnék. Kell, értsem pillantását, miként és milyennek látja a világot maga körül, bele kell bújjak ahhoz, hogy belülről érezzem, milyen életet él.3”

Hiszem, hogy hipotézisem beigazolódik.

1 Szuhay Péter- A magyarországi cigányok kultúrája, Panoráma kiadó, 1999, 123. oldal

2 Száraz Miklós György- Cigányok, Helikon kiadó, 2007, 66. oldal

3 Forray R. Katalin- Romológia Cigalónia, Dialóg Campus kiadó, 279. oldal, Hilton Mayerhoff szavai

 

(A szakdolgozat a csatolt pdf fájban olvasható)