Új könyv a roma mesterségekről Nyomtatás
Írta: Administrator   
2015. július 08. szerda, 09:22

Hiánypótló kiadvány jelent meg a szlovákiai, magyarországi, romániai és ukrajnai partnerszervezetek pályázatának keretében. A magyar és angol nyelvű kötet négy fő részből áll: a nagykaposi Czap Edit által írt Roma kézműves mesterségek az Ungvidéken című fejezetből, a szatmárnémeti Makara Kinga és Végh Balázs (a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézetének doncense) nevével fémjelzett Hagyományos cigány mesterségek Szatmár megyében című kutatásból, valamint a Kész Margit, a beregszászi főiskola tanára által összeállított, a Hagyományos roma/cigány mesterségek Kárpátalján a 21. században a történelmi Ugocsa és Bereg vármegyékben című fejezetből. Ezeket egészíti ki a Türr István Képző- és Kutatóintézet munkatársának, Tatár Csillának az írása, mely A roma integráció kérdésének megjelenése a magyar sajtóban címet viseli.

Czap Edit elmondta, kutatásból kiderült, hogy a régió településeinek többségében ugyan még felfedezhetők a cigány közösségekben az egykor űzött mesterségek nyomai, ugyanakkor már csak néhány helységben és csak pár közösségben maradtak meg élő mesterségként. Egyes falvakban még ma is foglalkoznak például vesszőfonással vagy teknővájással, de például a vályogvetés mostanra szinte teljesen kiveszett. A régióra nézve szomorú megállapítása a könyvnek, hogy az Ung-vidéki roma közösségek életében egyre kisebb szerepet játszanak az egykori mesterségek, a termékek iránti kereslet visszaesésével együtt pedig olyan helyzet alakult ki, hogy ma már szinte alig akad olyan szakember, aki képes volna továbbadni a mesterségekkel kapcsolatos tudást a következő generáció számára.

(Forrás:  ujszo.com/ Leczo Zoltán)