Megjelent a nemzetiségi önkormányzatok kézikönyve Nyomtatás
Írta: Administrator   
2013. március 18. hétfő, 15:53

A nemzetiségi önkormányzatok mára a helyi és az országos közélet megkerülhetetlen szereplőivé, az egyes közösségek erős érdekérvényesítőivé váltak, a kormányzat pedig ebben a munkában szeretné támogatni őket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Latorcai Csaba azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy a napokban megjelent a nemzetiségi önkormányzatok kézikönyve, amely a nemzetiségi közösségeknek kíván segítséget nyújtani a tavaly januárban hatályba lépett új nemzetiségi törvény rendelkezéseinek értelmezésében. A kiadvánnyal egy időben látott napvilágot a civil szervezetek kézikönyve is. Közölte, az előbbi 180 oldalas kézikönyvet azoknak ajánlják, akik a nemzetiségi önkormányzatok, közösségek életében, működtetésében tevékeny szerepet vállalnak vagy a közigazgatásban ezen a területen dolgoznak.

Elmondta, a kézikönyv készítői a nemzetiségi önkormányzatok és képviselőik jogállásáról, feladatairól, jogairól adnak közérthető összegzést, de külön fejezetet szentelnek például a nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodási vagy például oktatási önigazgatási lehetőségeinek, és kitérnek a nemzetiségi szószóló intézményére is.

Használható-e a cigány önkormányzat elnevezés?

A kiadványban olyan konkrét kérdések és válaszok is szerepelnek, mint például hogy a „roma” helyett, illetve mellett használható-e a „cigány” nemzetiségi önkormányzat elnevezés, miután a 2012. január 1-jétől hatályos törvényben csak az előbbi szóhasználat szerepel. A tárca szakértői szerint a magát cigány vagy roma identitásúnak tekintő, illetve valló személyek, közösségek szabadon használhatják bármelyik megnevezést.

Latorcai Csaba közölte, a kormányzat a nemzetiségeket a társadalom fontos politikai és kulturális részének tekinti, ezért vállalt fel az államtitkárság az elmúlt években „tudatosan” olyan tevékenységeket – így például a mostani könyvkiadást –, melyekkel ki akartak lépni a „klasszikus közigazgatás” kereteiből.

A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy a másik most megjelentetett kiadvány, a civil szervezetek kézikönyve a 2011-ben elfogadott civil törvény magyarázatát tartalmazza. Célja az, hogy közérthető módon magyarázza a szervezetekre vonatkozó jogszabályokat, gyakorlati segítséget nyújtson azok értelmezéséhez és végrehajtásához.

A kötet tartalmazza a magyarországi szervezetek történelmének rövid összefoglalóját, a törvényben nevesített szervezettípusok bemutatását, továbbá részletesen leírja az e szervezetek létrehozásával, nyilvántartásával kapcsolatos teendőket, szabályokat.

Forrás: mno.hu