Többen a Jobbik érdemeként értékelik, hogy előtérbe állította a cigánykérdést és megoldást is ajánl: rendet akar csinálni a gárdistáival. Ez az ország a cigányoké is! Akik nagyon sokszorosan tagolt kisebbséget képviselnek. Évszázadok óta élünk együtt, modern szóval élve „hungarikummá” tették, a világszerte magyar cigányzenének elfogadott zenét, amely nem a cigányság népzenéje, hanem a magyarság nagyon színvonalas „műzenéje”. A cigányság művelhetetlenségét állítják azok, akik közül a többség a „Kodály módszer” hazájában egy oktávot sem tudna leütögetni a zongorán, miközben a cigánygyermekek „hegedübe öltözve” nőttek fel és se szeri se száma nem volt a világszerte híres zenészeknek.

A „Száztagú Cigányzenekar” a „Rajkó Zenekar”, neves éttermek, szállók zenekarai, de Brahms, Liszt Ferenc, Mosonyi Mihály zenéjének is a „cigányzene” a forrása, és a népszerű, világhíres prímások sora, vagy Cziffra György zongoraművész. És ehhez a kincshez, amelyet elpazaroltunk, amelyet ahelyett, hogy „hungarikumként” tovább éltetnénk, akar a Jobbik masírozó feketeöltönyös bunkókkal közeledni?

Tömörkény István amikor Szegeden búcsúztatta 1903-ban Dankó Pistát, elmondta, Kossuth Lajos temetése óta budapest nem látott olyan megrendítő eseményt, mint a cigány dalkirály koporsójánál összegyűlt, megrendült kétszázezernyi ember. Ki merészelt volna cigánybűnözésről, rendcsinálásról szólni akár egyetlen szót is, amikor Tömörkény szerint : „Aludjál, aludjál barnaképű vándor, bús cigányfiúból nagyra lett poéta, a magyar nótának szerte e világon híres fejedelme! Hírvirágos hantod hiába borul rád, emlékezetünk lesz emlékezetednek leghívebb virága, legszebb koszorúja.”

Minden magyar település szélén ott éltek a cigányok, ki muzsikusként, ki teknyőkaparóként, ki vályogvetőként, ki szegkovácsként. Élt egymás melett a két kultúra évszázadok óta. Ezt a harmonikus világot megzavarta a Romániában későn végbement jobbágyfelszabadítás és ezzel egyidőben az un. oláh cigányok vándorlásának kezdete. akik más kulturát, más cigánykultúrát képviseltek. De meg volt a remény a beilleszkedésre. Most pedig, Vona Gábor, Morvai Krisztina, Nagy Tiborok hatékony támogatásával,  mint elefántok a porcelánboltban elhatározzák, hogy majd ők rendbeteszik a „cigánybűnözést…”

Van egyetlen politikai párt, amely programjára venné, hogy amíg még léteznek muzsikus cigányok, addig bűszkén a világhírű „hungarikumra” mindent megtesznek, anyagiakat sem kíméléve, hogy ismét magyar dalkincstől legyen hangos a hazai és a külföldi vendégeket fogadó vendéglátó hálózat. Van akinek kulturális programjában szerepel a Magyar Népi Együttes fenntartása, hogy másoknak is életreszóló élménye lehessen az autentikus Magyarországi cigánytáncok élménye?

Van egyetlen magyarországi párt, amelynek programjában szerepel falvainkban, városainkban a korábbi mesteremberek foglalkoztatása? Akik azért is terjessztenék a szövetkezeti mozgalmat, mert nemcsak a kisparasztoknak nyújtanának így életlehetőséget, hanem a vályogvetők, teknyőkaparók, szegkovácsok leszármazottai is munkát találhatnának? Azt hiszik a szószátyár Morvai Krisztinák, hogy nagyhangúságukkal, megfélemlítő szándékukkal kenyeret tehetnek az elárvult cigány családok asztalára?

Amikor el kell fogadnunk és napi gyakorlattá kell tennünk, hogy ez az ország a mi országunk, akkor ki lehet szorítani közülünk a cigányságot? Meg lehet tagadni Czinka Pannát, Dankó Pistát,  Cziffra Györgyöt,. Mága Zoltánt, Bangó Margitot, Pató Selam írónőt, az én kedves barátomat, H.Gábor két évtizede munkanélküli szegkovácsot, községünk koldusát? Nem elég felemelő program azon gondolkodni és cselekedni, hogy 6-700 ezer barnaképű vándor, bús cigányfiú és leány betölthesse emberi hivatását közöttünk? Milyen érdeme van a JOBBIKNAK? Milyen megoldást javasolt? Mi az amit nézeteiből a cigányok és a jóérzésű nem cigány emberek is magukénak fogadhatnak el?