A XIX. század első fele a reformkor, szabadságharc időszaka, amely a magyar nemzeti kultúra kialakulása szempontjából rendkívül jelentős periódus, és ennek a cigányokról való gondolkodás is különösen fontos eleme volt.A XVIII. század utolsó harmadában az arisztokrácia szolgálatába állnak az első cigányzenészek: például a Pozsonyban, Galántán, Kismartonban vagy Fertődön élő különböző, grófi és hercegi Eszterházy családok is több ilyen muzsikust felfogadnak.
A nyugat-magyarországi Doborjánban született Liszt Ferenc – akinek édesapja az Eszterházy-uradalomban volt intéző – feltehetően már gyermekkorában találkozott a cigányzenével. Liszt ezt a fajta zenét – amit részben verbunkosnak, részben csárdásnak lehet nevezni – a cigányok által hozott muzsikának tekintette, miután a XIX. század első felében jobbára már ők játszották. A verbunk kifejezés a németből származik, a toborzást is jelentő werbung szóból. A verbunkos azt a virtusos férfi táncot jelentette, amelyet a katonák toborzásánál jártak. Valamivel később alakult ki a csárdás, amelynek neve a csárdákban játszott zenére utal.

Lisztet igazán két dolog miatt ragadták meg a cigányok, az egyik az életformájuk volt, amelynek fontos jellemzője volt a vándorlás, az állandó otthon hiánya. Liszt, mint nagy hírű zeneszerző és előadó is hasonló életet élt, folyamatosan járta a világot, egyik városból a másikba ment és muzsikált. Liszt a saját zenélését tekintve, amelyben jelentős szerepe volt az improvizációnak, ugyancsak párhuzamot állít a cigányokkal, akiknek a játékstílusa szintén nem nélkülözhette a rögtönzéseket.

Liszt Ferencre különösen nagy hatással volt Bihari János, aki rendkívül népszerű és keresett cigányzenész volt. A cigányprímás, zeneszerző Biharit, aki a XIX század első negyedében működött, a verbunkos stílus egyik legnagyobb képviselőjeként tartják számon. Liszt elsősorban a rapszódiákban használta, illetve fejlesztette tovább a Bihari és más kedvelt kortárs cigányzenész által játszott dallamokat.

A XIX. század első fele a reformkor, szabadságharc időszaka, amely a magyar nemzeti kultúra kialakulása szempontjából rendkívül jelentős periódus, és ennek a cigányokról való gondolkodás is különösen fontos eleme volt. A kortársak egyszer csak összetalálkoznak a zene, a tánc, illetve a cigányok kapcsán, akik a művészeti alkotások témájául is szolgálnak. Barabás Miklós megfesti a cigányokat és Lisztet is, a zeneszerző cigányzenei inspirációkra magyaros műveket, illetve rapszódiákat komponál. Petőfi Sándor Barabás Miklós vándorló cigány családot ábrázoló képéhez verset ír, akárcsak a híres hegedűs, a cigányzenekart szervező Rózsavölgyi Márk halálára.

A magyar nemzeti kultúra kiépülésének időszakában állandóan egymásra reflektál, együttvan, együttműködik a kor jelentős művészeinek jó része, és közös gondolkodás zajlik a cigányokról is.

(Forrás: mr1-kossuth.hu)