Egyre nagyobb az igény az emberekben a szűkebb körű, bensőséges programokra – véli Illés Sándor katolikus pap, a Művészetek Völgyében csak Sanyipapként ismert völgyplébános. Az MTI-Pressnek arról is beszélt, hogy a rendbontók újabban elkerülik a fesztivált, a főzőversenyen békésen rotyog egymás mellett egy helyi cigány család, egy punkokból álló társaság és egy keszthelyi hotel séfjeinek bográcsa.

– Mióta szolgál itt papként?
– Huszonegy éve. Akkor kerültem ide, amikor a fesztivál elkezdődött; akkor még Kapolcsi Napoknak hívták. Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd, Monostorapáti és Hegyesd tartozik hozzám, utóbbi kivételével mind völgyfalu. Öcs és Pula már nem az én területem.
– Milyen feladatokkal jár a völgyplébánosi tisztség?
– A normál egyházi szolgálat mellett belefolyunk a szervezésbe, a látogatók kiszolgálásába is. Idén a legfontosabb önálló projektünk a taliándörögdi plébánián futó Ősök Háza volt, melyet Szőke Andrással indítottuk el. Úgy látjuk, nagyon nagy igény van az ehhez hasonló kisebb műhelyekre, melyekben előadó- és alkotóművészeti programokat, tudományos vagy történeti előadásokat, beszélgetéseket szerveznek. Idén saját rádióstúdiót is berendeztünk, ami a Tilos szerverén keresztül működött. Riportokat, zenét és helyszíni közvetítéseket adtunk.
– Mekkora az érdeklődés a programjaik iránt? A fiatalokat mennyire sikerül megszólítani?
– Nagy az érdeklődés, bár idén az esős idő miatt összességében kevesebb volt a látogató. Az Ősök házában minden reggel osztályfőnöki órával kezdtük a napot: történelem, vallástudomány, gasztrokultúra és sok minden más került terítékre. A templomi programok – koncertek, filmvetítések, kiállítások – is népszerűek, tele voltak a padok, és körülbelül az érdeklődők fele fiatal, huszonéves. Sok katolikus szervezet is mozgott itt, például a jezsuiták, a Szív újság vagy a karitászosok. Kapolcson például hét olyan katolikus szervezet volt jelen a templom körül, akik fogyatékkal élőkkel foglalkoznak.
– Mi a helyzet a helyi fiatalokkal? Őket mennyire sikerült bevonni a programokba?
– Az itteni fiatalok nagyrészt szolgálattevőkként vettek részt az eseményeken, az én ifjaim, a „templombútorok" pedig többnyire rádióztak. Nincs panaszra okom, nagyon jó kis csapatom van.
– Hogyan tekintenek a fesztiválra az itt lakók?
– Ez egy összetett dolog. A hatalmas forgatag iszonyatos terhelést jelent a helyiek számára, a forgalomkorlátozás és más kellemetlenségek nehezen viselhetők. Ugyanakkor nagyon jövedelmező a szobák és sátorhelyek kiadása, és természetesen a helyi boltok és kocsmák forgalma is nagyon megnő ebben a tíz napban. Ha önmagában, kultúraközlésként tekintem a fesztivált, szintén pozitív a hatása, hiszen a helyiek is részt vesznek a programokon, élvezik őket. Végül itt van a kapcsolati tőke bővítésének lehetősége, ami nagyon fontos, hiszen a mai világban támogatók nélkül nem lehet belevágni semmilyen projektbe.
– Egyházi szempontból milyen a fesztivál mérlege?
– Az egyházközség szempontjából anyagi téren, valamint a kapcsolati tőke és a szellemi haszon szempontjából egyaránt messze több az előny, mint a negatívum. Hogy csak egy példát említsek: Tolvaly Ferenc, amikor a TV2 elnöke volt és a fesztivál „barterben ment” a csatornával, magánmecenatúrában rendbe hozatta a taliándörögdi templom és a kapolcsi evangélikus templom külsejét, a vigántpetendinek pedig a belsejét. Később, mikor Kapolcson megszorultunk a tatarozásban, Márta István, a Művészetek Völgye fesztiváligazgatója révén tudtunk szerezni valamiféle műemléki támogatást.
– És mit ad az egyház?
– Az egyház átadja az ingatlanait, teret ad a fesztiválnak a kezdetektől fogva. Olyan programok is zajlanak a templomokban, amelyek nem kifejezetten a templomi liturgia világához tartoznak: például komolyzenei koncertek, amelyeken nem egyházi művek szólalnak meg. A fesztivál több mint húszéves története során egyetlen esetben történt csak meg, hogy valaki tartalmi kifogást emelt. Az egyik templomban egy Bergman-filmet vetítettünk, és egy embernek nem tetszett az egyik rész. Ezen kívül sem a helyiektől, sem az idelátogatóktól, sem katolikusoktól, sem más keresztényektől, zsidóktól vagy más vallásúaktól nem jött olyan jelzés, hogy valakinek a lelki világában kárt okoztunk volna. Ez nagyon fontos.
– Idestova húsz éve él itt és vesz részt évről-évre a fesztiválon. Lát valamilyen változást?
– Az emberek egyre jobban érdeklődnek a csendesebb, családiasabb körben zajló programok iránt, legyen az egy játszóház, egy beszélgetés, egy előadás vagy egy koncert. Ebben szerepe lehet a mindennapi gondoknak, az elmagányosodásnak is. Az ilyen fesztiválokon beszélgethetünk, sétálhatunk, ehetünk egy jót, meghallgathatunk egy jó koncertet, jól érezhetjük magunkat. Ennek a családias légkörnek sajnos ellene dolgozik a nagyon szigorú jegyellenőrzés, az őrök mindenhol ott vannak.
– Sok a visszaélés?
– Sajnos igen. Régen egyszerűen lefénymásolták a jegyeket, idén viszont már a piros stábkártyát hamisították, ami mindenhová jó. Ilyet csak a műszakiak kaptak, a hangosítók, világosítók, akiknek mindenhová be kell tudniuk jutni. A központban körülbelül ötvenet adtak ki ilyen stábkártyából, de a jegyszedők vagy háromszázzal találkoztak. Tehát idén nem vacakoltak, a jokert hamisították, nem az ászt vagy a királyt. Sokan fölpanaszolják, hogy nagyon keményen fellépnek a biztonságiak, hát ez az oka. A szigorú ellenőrzés sajnos azzal is jár, hogy sokszor olyanokat nem engedtek be, akiktől függött az előadás, vagy akik éppen fellépők.
– Mi a helyzet a rendbontókkal? Mit tapasztal, mennyire vannak jelen a fesztiválon?
– Nagyon érdekes a helyzet. Voltak olyan időszakok, amikor nagyon sok kábítószeres és más kétes elem járt ide. Csak egy esetet mondok el: a templom oldalán állt egy missziós kereszt. Jó pár évvel ezelőtt egyik este néhány fiatal fázott, hát fölvagdalták és eltüzelték. Mindenki föl volt háborodva. Később kiderült, hogy valami veszprémi főmuftinak a fia volt. Lehetett volna arénázni, de minek. Inkább azt találtuk ki, hogy kirakunk a sütödéhez (a taliándörögdi világzenei színpadnál - a szerk.) egy farönkökből összeácsolt keresztet és egy baltát. Kiírtuk fölé, hogy nekünk ez az eset szomorúságot okozott, segítsetek, faragjuk ki együtt. Jöttek is az emberek, faragcsálták, sokan beleírtak az emlékkönyvbe is. Az utóbbi években úgy tapasztalom, hogy nagyon szűk az a réteg, aki balhét csinál és zsiványkodik. Úgy tűnik, ők már nem ide járnak. Amikor például versenyfőzést tartottunk itt a plébánia udvarán, az egyik bográcsnál egy átmeneti otthonban lakó cigánycsalád főzött, a mellette levőnél egy csapat punk, kicsit arrébb két keszthelyi séf valamelyik szállodából, megint odébb Szőke András üstje rotyogott. Jól megfértek egymás mellett. Kisebb szabálytalanságok persze akadnak. Néha például a fiatalok itt sátraznak a templom mellett, ami elvileg tilos, de hát mit csináljak velük? Őket is szereti a Jóisten, meg hát elvégre jó helyen vannak, felső felügyelet alatt.
– Többször említette Szőke Andrást. Régi barátok?
– Szőke András Taliándörögdön él; akkoriban költözött ide, amikor én is idekerültem, azóta jó barátok lettünk. Akik csak a médiában látták-hallották, valójában nem ismerik. Egy nagyon mély lelkű ember, aki olyan dolgokkal – természetgyógyászattal, masszázzsal – foglalkozik, ami tényleg az emberekről szól. Emellett képviselő is a faluban. Szereti ezt a helyet, és nagyon sok ötlete van, többek között művészeti szakkört indított az itteni fiataloknak. Amikor filmekből lett pénze, finanszírozta ennek az egész színpadnak a létrehozását egészen a tereprendezéstől kezdve, ami több millió forintra rúgott. Sajnos gyakran tapasztalni, hogy amikor az ember önzetlenül ad valamit, mert fontosnak tartja az ügyet, és van neki miből, sokan nem hiszik el, hogy valóban minden hátsó szándék nélkül tette. Hallani például ilyet: Szőke András „megvette" a plébániát. Dehogy vette meg!       
– Mivel telik az idő két Művészetek Völgye között?
– Először is itt a romeltakarítás, majd következik a jövő év szervezése ezerrel. Éppen kemencét tervezünk építeni, mert egy hagyományos pékséget szeretnénk létrehozni. Eddig a plébániaépület a fesztivál tíz napja után majdhogynem zárva volt. Idén ez már nem így lesz. Bevezettettük a központi fűtést, alakult egy ökumenikus nőegylet, akik ide járnak, a fiatalok is benéznek néha, és az udvart, a színpadot is igénybe vesszük. Most Dörögdön vagyunk, erről beszélünk, de a többi faluban is említhetők hasonló sikertörténetek a fesztiválnak köszönhetően.
- Nagyon érdekes a helyzet. Voltak olyan időszakok, amikor nagyon sok kábítószeres és más kétes elem járt ide. Csak egy esetet mondok el: a templom oldalán állt egy missziós kereszt. Jó pár évvel ezelőtt egyik este néhány fiatal fázott, hát fölvagdalták és eltüzelték. Mindenki föl volt háborodva. Később kiderült, hogy valami veszprémi főmuftinak a fia volt. Lehetett volna arénázni, de minek. Inkább azt találtuk ki, hogy kirakunk a sütödéhez (a taliándörögdi világzenei színpadnál - a szerk.) egy farönkökből összeácsolt keresztet és egy baltát. Kiírtuk fölé, hogy nekünk ez az eset szomorúságot okozott, segítsetek, faragjuk ki együtt. Jöttek is az emberek, faragcsálták, sokan beleírtak az emlékkönyvbe is. Az utóbbi években úgy tapasztalom, hogy nagyon szűk az a réteg, aki balhét csinál és zsiványkodik. Úgy tűnik, ők már nem ide járnak. Amikor például versenyfőzést tartottunk itt a plébánia udvarán, az egyik bográcsnál egy átmeneti otthonban lakó cigánycsalád főzött, a mellette levőnél egy csapat punk, kicsit arrébb két keszthelyi séf valamelyik szállodából, megint odébb Szőke András üstje rotyogott. Jól megfértek egymás mellett. Kisebb szabálytalanságok persze akadnak. Néha például a fiatalok itt sátraznak a templom mellett, ami elvileg tilos, de hát mit csináljak velük? Őket is szereti a Jóisten, meg hát elvégre jó helyen vannak, felső felügyelet alatt.
- Többször említette Szőke Andrást. Régi barátok?
- Szőke András Taliándörögdön él; akkoriban költözött ide, amikor én is idekerültem, azóta jó barátok lettünk. Akik csak a médiában látták-hallották, valójában nem ismerik. Egy nagyon mély lelkű ember, aki olyan dolgokkal - természetgyógyászattal, masszázzsal - foglalkozik, ami tényleg az emberekről szól. Emellett képviselő is a faluban. Szereti ezt a helyet, és nagyon sok ötlete van, többek között művészeti szakkört indított az itteni fiataloknak. Amikor filmekből lett pénze, finanszírozta ennek az egész színpadnak a létrehozását egészen a tereprendezéstől kezdve, ami több millió forintra rúgott. Sajnos gyakran tapasztalni, hogy amikor az ember önzetlenül ad valamit, mert fontosnak tartja az ügyet, és van neki miből, sokan nem hiszik el, hogy valóban minden hátsó szándék nélkül tette. Hallani például ilyet: Szőke András "megvette" a plébániát. Dehogy vette meg!       
-
(Forrás: MTI / Borda Máté)