Ünnepi eseménynek lehettünk részesei 2011. március 9. délutánján, a csepeli Mátyás Király Általános Iskolában, mely Rostás-Farkas György, József Attila-díjas költő író-olvasó találkozójának adott színhelyet. Ünnepi, mondom, hisz minden találkozás ünnep; amelyre a lélek készül, díszbe és várakozásba öltözik.
Ez a várakozás csillogott azoknak a gyermekeknek és szülőknek-pedagógusoknak a szemében is, akik az írót az igazán szép, mediterrán színvilágú étkezőben fogadták. Kozák Ágnes könyvtáros szívélyes köszöntésével vette kezdetét a műsor, melynek nyitányában meglepetéssel is készültek: zenei aláfestés kíséretében kivetítették vendégük műveinek és kitüntetéseinek sorát, majd érdeklődéssel fordultak bemutatkozása felé.
Rostás-Farkas György mesélése csodálatos atmoszférát teremtett. Az élőszó spontaneitásának varázsa, hogy megismételhetetlenül egy adott pillanatban szól egy adott közönséghez, egy adott hangulatban – és ha olyan remek a közönség, amilyen az itteni gyermeksereg volt, akkor válik csak igazán megajándékozottá! Rostás-Farkas György igen nagy mesélő! A ma élők között jóllehet a legnagyobb.
Gyermek-hallgatósága nyitott szívvel itta magába szavait, történeteit. A költő őket is be-bevonta a narratívába, ahogy az elsődlegesen szóbeliségre épülő cigány kultúra mesemondásában is szokásos. Hagyományőrzőn mesélt: fő gondolatsorától gyakran el-elkanyarodva, visszatérve, a mese szálait egymással átszőve -, ritkaságnak számított az európai következetes logikától oly eltérő előadása, és óriási hangulatteremtő erővel bírt. Bizonyos vagyok abban, hogy emlékezetessé vált mindenki számára.
Most az jut eszembe, hogy nemrégiben egyik irodalmi rendezvényünk után, elvegyülve a közönség közt, a következő mondat ütötte meg a fülemet, ahogy a hallgatóság néhány hölgytagja egymással beszélgetett: „Komolyan mondom -, szólt egyikük -, ötven évet megéltünk egymás mellett a cigányokkal úgy, hogy végig szomszédok is voltunk, mégse tudtam róluk semmit, egészen ma estig! Nem is tudtam, hogy mennyire nem ismerem őket! Valami olyan újat kaptam itt ma, amiről azt sem tudtam, hogy létezik!”
Hát igen, a jelenlét légkör-teremtő hatalmáról szeretnék itt főleg mesélni, a személyes találkozás szív-közeliségéről, amire ebben a technokrata korban talán jobban szomjazik mindenki lelke, mint valaha. A szív-közeliségről, ami ha egyszer megfogan, ember és ember -, nép és nép között, elmélyülhet, fejlődhet, és meghozhatja a szép, egymást kölcsönösen gazdagító együttélés gyümölcseit. Ez az alkalom egy volt a sok közül, de a maga nemében egyszeri -, ami szintén ennek a jegyében valósulhatott meg ilyen lélekemelően.
A műsorban a növendékek (Kondrád Flóra, Flámis Viktória és Nagy Csenge) is közreműködtek Rostás-Farkas György 1-1 verse és meséje felolvasásával-szavalásával, sőt, még Turúné Tóth Anikó tanárnő is meglepett mindnyájunkat Petőfi Anyám-versének gyönyörű előadásával. A találkozó beszélgetésekkel, a CTMT kiállított könyveinek dedikálásával zárult; én mégis úgy éreztem, amikor kiléptünk az ajtón, hogy az nem becsukódott mögöttünk, hanem kinyílt közöttünk, s valaminek a kezdetéhez értünk, nem a végéhez!
(Pató Selam tudósítása)
|