Címlap Cikkajánló cikkek kultúra "Magyar vagyok és cigány vagyok"

Lovaricko shibako grizhipe

Kiadványaink

Radio Romano

Archív

Csatka

Közös Út Baráti Kör

Blog

Névjegy

Gindima

Tumencaj muro dyi sagda. Te na bisterdyon pa jekhavreste, zhikaj e luma luma avla,..

http://rfgy.blog.hu/

Portré

Rostás-Farkas György

CTMT videók

GTranslate

 

Rólunk

"Magyar vagyok és cigány vagyok" PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2011. február 13. vasárnap, 09:30

A Vas Népe interjút készített Jónás Tamással a romagyilkosságokról készülő film forgatókönyve kapcsán. Az alábbiakban Ölbei Lívia beszélget a költővel.

Biciklivel érkezik az óvatosan incselkedő, egyre bátrabban lélegző majdnem-tavaszban, a Fő téren át. Elővillanó piros felsője olyan, mintha tűzpiros virág nyílna a szürke kövezeten. Még egy szót sem szólt arról, hogy mit jelent számára Szombathely - de mosolyog a szeme.

- Költő vagyok, mondják mások , olvastam tőled egy interjúban. A mások mondják, hogy költő vagyok -ból hogyan lesz költő vagyok? Az elmúlt években több díjat kaptál - 2009-ben például elnyerted a rangos Aegon Művészeti Díjat -, minden fontos lap közöl, rajongóid vannak az interneten, felolvasásokra jársz. Híres költő vagy - hogyha ezt akartad.

- A költő-identitáshoz kell a visszaigazolás - önmagadat nem nevezheted ki költőnek. Szükség van valamiféle beavatódásra, ami ráadásul szinte észrevétlen módon megy végbe - hiszen nem az történik, hogy kijárod az iskolát, aztán megkapod a költő-diplomát. Nyilván a díjak is hozzátartoznak a bavatódáshoz: nem biztos, hogy a legfontosabbak, de hogy látványosak, az biztos. Az Aegon-díj - amely viszonylag új, tényleg rangos elismerés - például derült égből villámcsapásként ért: persze, hogy meg voltam illetődve, amikor átvettem. Nem tartoztam semmilyen társasághoz, nem lobbiztam nem tettem érte semmit.

- Dehogynem: verseket írtál. A grémium számára abban az évben az Önkéntes vak jelentette a legmegrendítőbb esztétikai élményt . Nem lehet, hogy egyszerűen azért kaptad a díjat, mert jó költő vagy?

- A meglepődés, a megilletődés elmúltával elgondolkodsz, kérdéseket teszel fel - szeretnéd megfejteni, hogy a figyelem, a siker mit jelent. Aztán, ha rájöttél még jobban örülsz, mert megérted, hogy a díjat valószínűleg tényleg a teljesítményedért kaptad, aminek nincs köze se lobbiérdekhez, se politikához - viszont köze van a szakmához, amit választottál.

- Umberto Eco írja valahol, hogy bármit mondunk, tudatában kell lennünk, hogy előttünk azt már ezerszer, milliószor kimondták. Ebből az alapállásból születik meg az általános eltartás, az irónia - mint világállapot, a mai költészetben is. Neked viszont sikerül mindent úgy kimondanod, mintha először mondanád - mintha te mondanád először -, és ez néha (sokszor) hátborzongató.

- Mert meg merem tenni. Az Eco-i állítással szemben azt mondom, hogy el kell felejteni a dolgokat. A kultúra nemcsak tanulás -bizonyos dolgok beépítése -, hanem felejtés is. Most, amikor - túl a posztmodernen - tényleg azt hihetnénk, hogy már semmi újat nem tudunk mondani, szükség van arra a reneszánsz felismerésre, hogy felejtsük el, ami volt. Felejtsük el a kliséket - csak akkor lesz esélyünk arra, hogy lebonthassuk, újra elevenné tehessük őket.

- Azt mondtad, hogy a költő-identitás megszerzése beavatódással jár. A cigány vagyok, mondják másokból hogyan lesz cigány vagyok ? Ez is beavatódás?

- Most már odaadom magam ennek a szerepnek. Nagyon sokáig bezárt, idegesített, tiltakoztam ellene. Aztán egy ideje azt gondolom, hogy valójában mindegy. De már nem bánom, ha példaként mutatnak fel - hátha tudok segíteni. A válaszokat persze nem ismerem, de hátha árnyalni lehet az általános kliséken alapuló képet. Ezt a szerepet is tanulni kell. Addig a közbeszédben még nem jutottunk el, hogy Jónás Tamás cigány költő - a roma költő, a roma származású költő meg eufemizmus.

Számomra ez a meghatározás különben értelmezhetetlen, közöm sincs hozzá - de miért ne: legyek cigány költő, ha valakinek ez fontos. A cigányság a költőségnek nem lényege, csak modusa - ennyi erővel mondhatnánk azt is, hogy rövid hajú költő. Ebben a kategóriában nem én helyeztem el magamat, hanem az, aki engem néz. De létrejött egy koordináta-rendszer, amelyben mindenképpen pozicionálva vagyok - az egyik koordináta adott. A másik pedig ad valamiféle szabadságot.

- Ebben a szabadságban te hogyan határozod meg önmagadat?

- Magyar költőnek vallom magam, magyarul írok, magyarul álmodom. Közben meg keresem magamban a cigányt, hogy mi az. Nem mondom, hogy nem találom - de amit találok, nem megfogalmazható. Magyar vagyok és cigány vagyok - ezek nem egymást kioltó kategóriák; gazdagíthatják egymást - ha az ember megéli, és nem felhasználni akarja őket. Ma már az ellen is tiltakoznék, ha valaki a cigányságomat akarná elvenni tőlem. Mindazok után, hogy rám tapadt, megküzdöttem vele - nem adom. Nem is tudná tőlem elvenni senki.

- Most éppen forgatókönyvíróként, tanácsadóként működsz közre egy rövidfilm elkészítésében, amely a 2009-es cigánygyilkosságokat - kiemelten a tatárszentgyörgyi tragédiát - dolgozza fel. Tatárszentgyörgyön két éve lelőttek két ártatlan embert: egy 27 éves férfit és 5 éves kisfiát. A társadalom mintha azóta se nem fogta volna föl, hogy mi történt. Hogyan lehetséges erről filmet csinálni?

- Fabriczius Gábor rendező azzal keresett meg, hogy a film - amely a tervek szerint 20-25 perces doku-fikció lesz - elkészítéséhez szüksége volna arra a fajta költőiségre, elemeltségre, amit nálam megtapasztalt. Megértettem, mire gondol: konkrétan nem lehet beszélni a tatárszentgyörgyi tragédiáról - annyira szörnyű. Nem lehet elhinni, hogy szájba lőnek egy kisgyereket öt méterről, és szétloccsan az agyveleje ezt nem bírja elviselni egyetlen film sem. A költészet eszközeire van szükség ahhoz, hogy képesek legyünk elmondani az igazságot. Érdekes, hogy a család azóta sem bontotta le azt a félig leégett házat: máig ott áll a közös udvarban. Sokáig nem értettem, hogy miért.

Aztán rájöttem, hogy azért, mert a gyász, a fájdalom ideje még nem múlt el. A belső igazságérzet szerint még nem dőlt el, nem talált megnyugvást ez a történet. Azt mondom, a cigánygyilkosságokról szól a film - pedig valójában másról van szó: arról a mechanizmusról, hogy bármely többségi frusztrációnak mindig a leggyengébbek az áldozatai. Ha apa ideges, anya is ideges lesz - és végül a gyerekeken csattan az ostor. Tatárszentgyörgyön - az sem véletlen, hogy a falu szélén, metaforikus értelemben is a peremen - megölték a legkiszolgáltatottabb embereket: a cigányokat.

 Vagy nem cigányokat - életmódjuk szerint annak ítélték őket. Fontos, hogy az elkövetők vajon hogyan élték meg a saját tettüket: hogy bűnt követnek el - vagy eltakarítják a szemetet. Ha ez utóbbiról van szó akkor valami nagyon torz és félelmetes dologig jutunk el a gondolkodásban. Egyáltalán: lehet-e az ember szemét? A válasz nyilvánvalóan nem. A következő kérdés az, hogy egy értékrend, egy kultúra nyilvánítható-e szemétnek. Az volna jó, ha a kellő nyitottsággal és empátiával képesek lennénk tanulni egymástól.

- Most hol tart a munka? Mikor készül el a film?

- Március végére kell elkészülnie - minden valószínűség szerint külföldi bemutatóval -, és a forgatókönyv még mindig alakul: a helyszínen készítünk interjúkat. Minden egyes alkalommal belerobban az ember lelkébe a történet és az a tapasztalatom, hogy ha ezzel a lendülettel, erővel vagy fájdalommal nem tudjuk megfogalmazni, akkor úgy védekezik a lélek, hogy immunissá válik vele szemben. Ha meg tudjuk csinálni, amit akkor és ott éppen meg kell, akkor megszülethet majd a nézőben is a katarzis. Gyors kisfilm lesz, olyan, mint egy ostorcsapás.

- Egy szombathelyi kávézóban beszélgetünk. Néhány éve már benyújtottad Szombathelynek a Lírai számlát .

- Annak idején mi ide menekültünk - az ország másik végéből -, aztán a család elköltözött, visszaköltözött, megint elköltözött, megint visszaköltözött; nem nagyon voltunk együtt. Maholnap harmincnyolc éves leszek, és mostanában azzal a vergiliusi problémával bíbelődöm, hogy újra kell hangolnom az életemet. Nem mindegy, hogy ez az újrahangolás milyen közegben történik - és én most nagy biztonságban vagyok: régi barátaimnál, Szombathelyen. Amikor elmentem innen, nem tudtam, mit jelent nekem ez a város. Most már tudom: a megnyugvást jelenti. És akkor innen tudok majd megint továbbmenni. Mert azért tovább kell mennem, azt érzem.

( Forrás:Vas Népe/Ölbei Lívia/Ott áll az a félig leégett ház)

 

Módosítás dátuma: 2011. február 13. vasárnap, 09:55
 
Copyright © 2024 Kethano Drom - Közös Út. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 

Tehetség

Örökségünk nyomában

PTK roma tananyagok

Emlékezet

Portré

Közös Út a Facebookon

Mottó


„A cigány kultúrának intézményekre van szüksége...
Én ezt egy kulturális autonómia intézményrendszerén belül képzelem el, amely nem szavakból, hanem láncszemként egymáshoz kapcsolódó intézményekből állna.”

***

Részlet Orbán Viktornak  2008. április 11-én elhangzott beszédéből.


 

Civilhang

SZEMlélek

Galéria