Címlap 2007. 4. szám Mikor lesz a roma őszinte szívvel befogadott?

Lovaricko shibako grizhipe

Kiadványaink

Radio Romano

Archív

Csatka

Közös Út Baráti Kör

Blog

Névjegy

Gindima

Tumencaj muro dyi sagda. Te na bisterdyon pa jekhavreste, zhikaj e luma luma avla,..

http://rfgy.blog.hu/

Portré

Rostás-Farkas György

CTMT videók

GTranslate

 

Rólunk

Mikor lesz a roma őszinte szívvel befogadott? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Dr. Szabad György   
2011. február 06. vasárnap, 15:10

... A kezdet kezdetén záporoztak a javaslatok, amelyek  szembenéztek azzal, hogy az aszszimilációt, olyan értelemben, ami a cigányságot megakadályozná múltjának megbecsülésében, értékeinek folyamatos őrzésében és felmutatásátban, nem helyes támogatni. És felmerült ugyanakkor az is, hogy a cigányságnak a törekvése identitásának megőrzésére vajon nem vezet-e modern korunkban, és Magyarország adott politikai, társadalmi viszonyai között valami rezervátum irányába.

 

Amikor erről beszéltünk, valamennyien azt mondtuk, szinte valamennyien, hogy ezt sem akarjuk. Hát akkor mit? Most a cigányság hivatott vezetője mondta összhangban a köztársasági elnöknek nagyon fontos üzenetével, hogy tulajdonképpen nem egyiket a másik rovására, de mind a kettőt egyidejűleg és céltudatosan kellene és kell, indokolt megvalósítani.

Mit jelent ez? Hogy aki cigány, roma származású, az fokozza az öröklött értékek felkutatását, felmutatását, megerősítését. De az a roma, aki modern világunkban, s tegyük hozzá, hogy a magyar világunkban él és itt akar képességeivel a vele érkezett értékanyaggal helyet foglalni, annak erre a körülményre is fokozottan szükséges figyelni.

Általánosságok ezek, és ezekkel önmagukban nem mondtam semmi olyat, ami eddig el nem hangzott volna. Legfeljebb másképp fogalmaztam. De van ennek a társaságnak és a kezdet kezdeti megnevezésében is merészen és elkötelezően egy jelzője. Az, hogy tudományos. Ez lehet egy szép címke, amitől a közember, akár roma, akár nem roma nem kevéssé távolságot érzően vall, de ami alighanem megkerülhetetlenül fontos,  hogy az esélyegyenlőség mindkét oldalról vágyott, sőt jogi értelemben kötelezővé tett célja megvalósuljon, bizony erre is szükség van.

A demográfiai adatok szerint a felnövekvő nemzedék a jelenlegi adatok alapján, s ezek még változhatnak, még emelkedhetnek, a születő gyermekek egy hetede, hogy másképp közelítsek, tehát minden hetedik születő gyermek roma származású.(...)

Mikor lesz a roma őszinte szívvel befogadott? Akkor persze, ha együtt tud örülni, és együtt tud bánkódni Magyarország népességének túlnyomó többségével. De hogy ez általános legyen, vagy sokkal általánosabb, mint a jelenben, ahhoz teljesen egyértelmű, hogy ki kell emelkednie az elmaradottság, a munkanélküliség, az előítéletek világából. S mikor fogja a társadalom elsöprő többsége ezt az emelkedést pártolni, támogatni, örülni neki?

Akkor, ha ráébred arra, hogy a cigányság igenis felfelé mozdul. S erre nem látványos alkalmak nyújtanak a legtöbbet, hanem az, ha az óvodától az általános iskolán, a középiskolán át és a legkiválóbbak a diploma útján elfogadtatják, hogy ez nem frázis, hanem egy valóságos folyamat, amelyik rossz időszakokban, nehéz korszakokban, s ki tagadhatná, hogy most ebben élünk, fájóan lassú. De ha folyamat, akkor történetileg mondom, megállíthatatlan. Az emelkedés is, a befogadás iránti készség is.

A tudományos szónál indultam el. Ez valóban nagyigényű vállalkozás volt annak idején belefoglalni a társaság céljaiba. Nagy igényű? Esetleg túlzó? Esetleg gúnyolódóan lelegyinthető? Rossz indulatúak részéről még ez is. De ha a mozgás iránya azt mutatja, hogy nem lehetetlen, akkor nagy felerősítője lehet az egész folyamatnak. Miről is volt szó? Emlékezzenek vissza a 90-es évek elejére. Arról volt szó, hogy mérjük fel, milyen ismeretekkel rendelkezik az ország népe a romákról. Tárjuk ezt fel, érzékeljük a benne lévő értékeket. Hogyan? Miről beszéltünk?

Beszéltünk múzeumról, arról, hogy a roma múlt és jelen értékeit szemléletessé lehet tenni akkor, ha a múzeumban megtekinthető a vályogvető keretektől a régi viseletekig sok minden. De a vályogvető keretektől és az építkezéseknél fél várost felépítő romák trogjánál, az építési saroglyánál, amiben az emeletekre hurcolták fel jelentős részben roma férfiak és roma nők a maltert, a homokot, az építőanyagokat, ott lenne ennek a jelzése, és ott lenne az is, hogy a romák akarva-akaratlanul átélnek egy modernizációt, amiről itt szó volt.

Egy modernizációt, amelyben sok tekintetben a primitív eszközök kimúlása után ott vannak a követelmények, az alkalmazkodás, a modern magasabb rendű termelési eszközökhöz és tudatos módszerekhez. A bemutatása ennek a folyamatnak, amelyik azt mondja, hogy ma már vannak olyan szakmák, amelyekben a romák aránya igen magas, gondolok itt a gépiparra, autószerelésre és így tovább, ami korábban ismeretlen volt. Vajon ezek nem jelzői-e egy váltásnak?

Vajon nem jelzői-e azok a körülmények, amelyeket legtöbbször még csak követelés formájában, de már sokoldalúan bemutatott követelés formájában érzékeltetnek. A „ki a putriból” az nem csak a politikának jelszava, és nem csak korunk közéleti feladata, hanem az önbecsülésnek, az igénynövelésnek olyan mozzanata is, ami sodró erejűvé válhat, ha átgondolva, és nemcsak zajongás formájában teszik magukévá az igénylők és hárítják el a fölényeskedők. Ez a történelmi haladás. Múzeum tudja ezt tükrözni? Persze.

Mit kértünk annak idején? Hogy a roma fiatalok, idősebbek és akik képesek rá, cédulákon gyűjtsék, hol találhatók ezek a tárgyak. Már most múzeumokban, már most féltett raktárakban. Vagy még  mindig hevernek szerte az országban és begyűjtetlenek? A romákról rengeteget írtak Magyarországon. Kevés jót, de azért sok megbecsülendőt. Hol van az a bibliográfiai munkálkodás, amelyik ennek a nyomon követését és ennek az elherdálását egyrészt lehetővé tenné, másrészt megakadályozná.

Úgy gondolom, hogy helyes volt az a döntés akkor, hogy ilyen bibliográfiai gyűjtés induljon meg, vagy ha megszakadt, mert voltak ilyen kezdeményezések, nem akarok most nevekhez visszanyúlni, nagyon komoly értékek is születtek, nagyon komoly kezdeményezések is szakadtak meg, folytatni kell. Már egyetemet végzett roma fiatalok ismerik a gyűjtésnek a fogalmát. Akár a múzeumit, akár a bibliográfiait. Hol van áttekintésünk arról, hogy a roma művészeknek a hagyatéka, értékeik, a vonó és a festőecset, az megbecsülésre kerül a jövő szempontjából?

És a művek? Egy-két nagy név itt lebeg a vizek felett, mondhatom. A hagyatékuk sorsa esetleges. Vagy a család, vagy szemes műgyűjtők kapkodják el legfontosabb értékeiket. De hol van az a fiatal és most már nem is olyan fiatal nemzedék, amelyiknek a fejében megragad nem egyszerűen etnikai összetartozás alapján, hogy ki a roma festő, hanem megragad az, hogy bizony Magyarországon a kezdet kezdetén a romákat nem romák festették. És ott vannak a múzeumokban, ott vannak a magángyűjteményekben, ott vannak a különböző, néha nem is túlbecsülendő boltok és galériák polcain. Akkor is józanok voltunk, és azt mondtuk, szó sincs arról, hogy mindent begyűjteni. A legjavát persze. És azt, ami korjelző. Ahol megismerni azt, hogy az egykorúak szemével hogy változott a romák megítélése. Meg lehet ezt csinálni?

Aligha lehet mindezt egy múzeumba gyűjteni. Másrészt a múzeumok nem fogják odaadni féltett értékeiket. De cédulára fel lehet vinni, hogy kérem itt meg ott, meg abban a vidéki múzeumban, meg abban a felszámolásra kerülő úri hagyatékban bizony ott vannak ezek. Cédula készüljön helymeghatározással. Ami egy jövendő nyilvántartásnak az alapja.

14. Tudományos konferenciáját tartja ez a szervezet. A következő a 15. lesz. Legyünk egy kicsit kegyetlenek. Mondjuk azt, hogy a 15. azért az mégis kerekebb szám, s nincs is olyan nagyon messze. Még az ilyen vén ember is esetleg megláthatja az eredményeit. Tűzzük ki, hogy a 15. konferencián ettől az egyesülettől megkívánjuk, hogy számoljon be, ennek a négy ágnak, vagy esetleg még több ágnak, ami felmerült a megkezdett munkájáról. Legyen feladat.

Mert az, hogy összegyűlünk, és elmondjuk az örömöket és keserveket, ezek nagyon fontos dolgok, jelzést adnak a politikának. De hogy viszik előre a dolgot? Egyes művek a falra kerülnek. Egyes műveket használnak. Egyes művekről leírásaink vannak. De szól-e mindez az egész folyamatról, amely nem más, mint a hagyományőrző magyar cigányságnak a beilleszkedése, a magyar társadalom összmozgásába, amelyik az őrzendő értékektől a megteremtendő értékekig vezet? ...

Én most itt csak négy dologról beszéltem. De lenne ötödik, a roma iskoláztatás, félig meddig pedagógiatörténeti feladata. Legyenek felkészültek ezekben a visszapillantást és merész előrenézést kívánó feladatokban. És akkor, higgyék el, akkor könnyebb lesz elfogadtatni, hogy összetartozunk. Hogy Magyarországon a túlnyomó népesség a romákkal együtt sír, együtt nevet és a jövőt illetően még egyet is tud akarni.

 

(Elhangzott a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság nemzetközi tudományos konferenciáján 2007-ben)

Módosítás dátuma: 2011. február 06. vasárnap, 15:32
 
Copyright © 2024 Kethano Drom - Közös Út. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 

Tehetség

Örökségünk nyomában

PTK roma tananyagok

Emlékezet

Portré

Közös Út a Facebookon

Mottó


„A cigány kultúrának intézményekre van szüksége...
Én ezt egy kulturális autonómia intézményrendszerén belül képzelem el, amely nem szavakból, hanem láncszemként egymáshoz kapcsolódó intézményekből állna.”

***

Részlet Orbán Viktornak  2008. április 11-én elhangzott beszédéből.


 

Civilhang

SZEMlélek

Galéria