Szikrázott a hó, a jég. Aki tehette, fázósan burkolódzott a nagykabátba , vagy a fűtött szobák ablakából csodálta a ragyogást . Aki tehette ... Ádám , és Zoltán nem tartoztak a " kiválasztottak" közé.  Nem csak hogy egy fűtött szobára, de még egy valamire való, tisztességes kabátra is úgy gondoltak, mint elérhetetlen álomra.  

Valamikor  ugyan ők is fűtött szobából csodálhatták volna a hóesést, ha akkor  tudják előre, hogy később  -- ez már nem adatik meg nekik ... De nem sok kedvük volt hozzá, s a "csoda-várós" gyermek-évek közben elszaladtak. Testvérek voltak, de ennyi volt az egész, amit származásukról, "családjukról" tudtak. Ádám körülbelül egy, - másfél évvel volt idősebb  mint Zoltán. Még ezt is csak így, körülbelül tudták, hisz amikor találták őket, szó szerint mint egy ócska, kitett kabátot, mely után most annyira , de annyira vágyakoztak. Két gazdátlan , a hidegtől már dermedt , nyöszörgő csomag ... Sem okmány, sem egy cetli nem volt melléjük tűzve , hogy kifélék-mifélék, s hogy anyjuk , vagy apjuk miért kényszerült tán utolsó kétségbeesésében erre a szörnyű cselekedetre. Mert hogy nem gonoszságból tették ki a gyermekeket, az szinte bizonyos volt.

A gyermekek " ruházata", sápadt , vézna kis arcuk , és testük a legmélyebb nyomorról mesélt az őket megtaláló embereknek. Talán azt remélték, valaki majd csak magához veszi a szerencsétleneket ,  ha más nem , hát mindjárt maga az Úristen és a gyermekek elkerülhetik azt a mélységes nyomort , amelybe beleszülettek . Erre utalt az is , hogy nem egy eldugott helyen valahol a város szélén , de mindjárt az " úri" - negyedben  a Pasaréti villák egyikében tették le a két " csomagot ". Hogy hogyan tudtak bemenni az egyébként örökké zárt , biztonságos kapun, az már örökre az Ő titkuk maradt ...

Ha még éltek ... Mert ez sem volt biztos. A rendőrség , mint ilyen esetben mindig, hónapokig kereste az eltűnt szülőket, ám hiába. Kemény tél volt abban az évben is, tucatjával fagytak meg az emberek, sőt ; volt, aki saját kezével " segített " a Sorsnak  és az Istennek , megrövidíteni a földi szenvedést. Hogy mégis, mennyire nem voltak gonoszak, jelzi ezt az is  hogy ezzel az erővel magukkal vihették volna a két csöppséget is a fagy-halálba, vagy akár mindjárt a Dunába,  de Ők bíztak Istenben és az emberi irgalomban, és még egy utolsó esélyt adtak nekik az életben maradásra.

Az egyik lakó vendégei találták meg a két kis árvát, s bevitték őket a meleg , fűtött szobába . Először csak körbeállták a két , kíntól  és hidegtől reszkető apróságot . A szobát dermedt csönd ülte meg ...
A nagyobbik "csomag " , ahogy merev kis tagjai engedni kezdtek a szoba ismeretlen , rég elfeledett melegében, hangosabban kezdett nyöszörögni . Kérő , esdeklő hangjában néha egy-egy szó foszlánya is feltűnt :  - mamama  - mamama ... Azt hívta volna szegény , aki talán már nem is élt ...

Az egyik fiatal lánynak jutott eszébe a kérdés ; Kik lehetnek vajon ezek a gyerekek?  Kik a szüleik ? Egyáltalán ; fiúk , vagy lányok ?  Mikor , és főleg : hogyan kerültek a kukák mellé ?
- Biztosan éhes szegény ! - kiáltott fel valamelyikük , már amennyire az alig oldódó döbbenet " kiáltani " engedte . Ez is, mint  az iménti kérdések - inkább csak tükör-képe volt a  gyermekek elfojtott hangjának . Bár a kisebbik " batyu "- ból tán még annyi hang sem jött , mint mikor  behozták ... Vajon él-e még ?

Arra a gondolatra , hogy esetleg pont náluk , és pont most , Szentestén haljon meg egy kitett csecsemő , hideg borzongás járta át lelküket . Eszükbe jutott , hogy most  a Szeretet ünnepe van , és hogy Jézus is majdnem ilyen körülmények közt kezdte Földi életét ...  Hamarjában  kibontották a rongyokba csavart kis testeket , s két  igen vézna , alig pihegő , kiéhezett apróságot tartottak karjaikban.
- Még jó , hogy van itthon tej ...   - gondolta a háziasszony.
Ugyan is a vendégek többsége tejjel vagy tejszínnel itta a kávét, hát vettek az ünnepekre bőven .  - De hogy itatjuk meg őket ?
Erre a kérdésre is lett hamarosan válasz . A házigazda  csak úgy , fedetlen fővel  átszaladt a szomszédokhoz , akiknek a nagyobbik gyermekkel  körülbelül egyidős unokájuk volt , és annak mindig volt  ott  tartalék   cumisüvege , hogy ha jöttek , és az dühében , vagy egyszerűen " játékból " földhöz vágta az üvegét , később legyen miből megitatni ...

 No , ezektől kért a házigazda két üveget , és röviden elmesélte nekik , miféle karácsonyi " angyalkákat " kaptak az idén . Erre természetesen a kíváncsi szomszédok is átmentek " angyal - nézni ". Szemükben fájdalom , de némi büszkeség is villant  ahogy meglátták a satnya , apró kis testeket . Fájdalom , mert ilyen kiéhezett , szinte már haldokló csecsemőket utoljára a háború alatt láttak , s arra gondoltak , hogy az Ő unokájuk is lehetne ilyen , mint ez a két apró gyermek ...
A parányi , nem is büszkeség , inkább boldog megkönnyebbülés, hogy végül is ;  nem az ...

Hoztak némi ruha-félét és pelust is át , így a nagymama szépen bepelenkázta ,  felöltöztette majd megetette a a nagyobbik gyermeket , aki jóllakottan , édesdeden elszunnyadt a karján . Letette a nagyágyra , majd a csöndben pihegő kisebbiket kezdte volna " rendezni ", ám szemében félelem villant :  Hátha nem is él már ez a kicsike ...  de azért összeszedte maradék erejét , és kézbevette a gyermeket . Könnyű volt , mintha hópihe ... - nem , nem is hópihe , de egy valódi , testetlen kis angyal lett volna ... Egy eltévedt kis angyal ...

A gyermek testecskéje már meleg volt , de csak lassan , nagyon lassan , mintha most döntené el; akar-e élni ,  süllyedt-emelkedett  horpadt mellkasa . Minden bordája tisztán , élesen rajzolódott ki áttetsző bőre alatt .
Minden , az unoka által már rég kinőtt , s csak emlékbe eltett kis ruhácska hatalmas volt rá , de valahogy mégis csak felöltöztette a fiúcskát , majd megpróbálta megitatni az alaposan felvizezett , mézzel édesített tejjel , de eleinte bizony hasztalan . Mintha a kis ártatlan "elfelejtette" volna , amit magával hozott ; a szopási ösztönt .
Könnyek folytak végig az idős asszony arcán , mikor vagy egy félórai próbálkozás után az első mohó , hangos nyelést meghallotta . Utána már ment minden, mint a " parancsolat " !

A baba mohón szívni kezdte az édes-meleg , éltető tejet  mint egy kis pióca , majd jóllakottan ejtette ki szájából a cuclit . Az asszony könnyei csak hulltak és hulltak , és hálás szívvel gondolt Istenre , amiért nem engedte , hogy Szent Fia születésének ünnepén éhen haljon egy csecsemő...
Hát így teltek el azok az ünnepek . Ádám , és Zoli persze az egészről mit sem tudtak . Csak ettek , és aludtak , és megint ettek és ez így ment az ünnepek alatt végig. Nevüket a háziak, és a vendég-sereg adta közösen. Vagyis a kisebbikét a szomszédasszony, akinek nem csak a nevét, de második " születését -  s talán életét is köszönhette.

De az ünnepek múltával eljöttek a gondok is. Mi legyen a két csöppséggel? A nagyobbik, Ádám , mialatt életük további alakulásáról döntöttek, már némileg magához térve gurulászott a szőnyegen, igyekezve mindig ahhoz közel hemperedni, akinek arcát először látta meg ébredéskor. Az asszony ilyenkor bűntudattal hajolt le hozzá , és a kedveskedő gügyögést hallva elszorult a szíve. Tudta már , hogy a két gyermeket nem tarthatja magánál . Bár éppen megtarthatták volna, hiszen nekik nem volt gyermekük, de a férje még hallani sem akart gyerekről míg a Visegrádi villa teljesen fel nem épült . Akkor meg szül egy, de legfeljebb két  saját gyermeket.

- Mert ezek itt aranyosak , - mondta a férje - és valóban szeretetre méltóak  de idegenek !   Ki tudja , milyen vér folyik bennük ? Lehet , - folytatta a férje  - hogy apjuk  - anyjuk alkoholista , vagy egyszerűen börtöntöltelék ... Nem kockáztatom a pénzemet holmi szemétből kiszedett kölykökért !
Márpedig annak kellett történnie , amit a férje mondott  / nem,  nem parancsolt . Elvégre ő hozta a pénzt, a tekintélyt a házasságba. Az asszony " csak " a szépségét, fiatalságát , intelligenciáját adta ...  / Ezt hallhatta is napjában vagy tucatszor .  Hogy mért nem vált el ? Talán  mert még élénken emlékezett rá , milyen is a szegénység.

     - Így hát a két kicsinek " menni " kellett .
A férfi felhívta az irodájából a Gy.I.V.I. - t , és elmondta az esetet. Még aznap intézetbe került a két csöppség , és ott ették az árvagyerekek csöppet sem "fehér"  kenyerét . És bizony , nem egyszer ették sírva ... De nekik legalább az megadatott , hogy együtt maradhattak . Számtalan gyermek volt , aki csak " hallomásból " tudta , hogy valahol , / ki tudja , hol ? / vannak testvérei is .

Nem voltak kifejezetten " rossz " gyerekek , buták sem voltak , mégis szinte  nap  mint nap megkapták hogy : " Az anyád is foglalkozhatott volna mással , nem azzal , hogy kipottyant téged ide , az én nyakamba ... Erre volt esze ! Idepottyant egy ilyen rohadt , taknyos kölköt , aztán meg nevelje az Állam . Ő meg  ki tudja  hol , éli a világát !

Ilyen, és ehhez hasonló , csak még durvább , gorombább szavak közt nőtt-nődögélt a két  " karácsonyi angyalka ". Csak valahogy az " angyalság idő közben lekopott róluk .Megtanultak írni , olvasni , káromkodni . Ez utóbbit leghamarább , hisz ezen nőttek fel .
Aztán betöltötték a bűvös , a várva-várt tizennyolcadik évet, amely mögött ott rejlett a két  lázadó kamasznak szinte a napi kenyérnél is fontosabbá lett Szabadság , amikor már oda mennek, ahová akarnak , és azt tesznek, amit a társadalom két " lelenc " - nek egyáltalán megenged !  Mert - s ők ezt akkor még  nem tudták  - ez a " bélyeg " rájuk van sütve , ezt már cipelik a sírig . Ők soha nem lehetnek teljes értékű , " normális " emberek ... 

 Lelencek  maradnak,  amíg élnek .  Ma már tudják ezt is ... Megtanulták a két év alatt , mióta a " kicsi " is  szabadult az intézetből . Ádám a kapuban várta , és nem volt szíve , egyszerűen nem volt lelki ereje elmondani  - milyen Világ vár kint Zolira . Ha merte volna , azt kiáltja neki ;
  - Fordulj vissza ! Itt nem lehet ÉLNI ... ! Itt nincs semmi , de semmi keresnivalónk ...

De mert látta öccse arcán a felszabadult örömöt , azt az örömöt, amit egy éve ő is érzett , - hát nem szólt . És minek is szólt volna . Öccse is betöltötte a tizennyolcadik évét , hát  fel is út, le is út. Mehet , amerre lát ...
Valami kis " végkielégítéssel ", vagy húszezer forinttal , amit  életkezdési segélynek csúfolnak. Néhány kopott, rongyos farmerrel , pár pólóval indult öccse is a Világba , hogy meghódítsa azt.  Ő még nem tudja , hogy a földi Világot nem azért teremtették , hogy holmi hajdani , " karácsonyi angyalok " meghódítsák . 

Igen, ennek már két éve. Zoli kivett egy albérletet, s az " életkezdési " már oda is volt . Megpróbált elhelyezkedni, de amint megtudták, honnan jött, mindjárt megmutatták neki a kijáratot. Így  vándorolt vagy két hónapon át , napról napra fáradtabban , csüggedtebben , hirdetésről hirdetésre ,  de hiába . Aztán,  hogy nem tudtak fizetni , az albérletből is kitették őket. 
Azóta az utcákat járják . Sápadtak, soványak, és kékre fagyott ujjakkal próbálják kiszedni a kukákból  a létfenntartáshoz szükséges , napi pár falatot. Nem is gondolnak rá,  nem is tudhatják, hogy a véletlen , mint húsz évvel azelőtt, most is a Pasarétre , sőt : ugyan annak a villának a kapuja elé sodorta őket.
Találomra lenyomták a kilincset , és ...   újabb véletlen ? Vagy az Isten rendelése   Nyitva találták..Szenteste volt , mint akkor ...

S a két , húsz évvel ezelőtti " karácsonyi angyal " lassan , fázósan emelte fel az első kuka tetejét ...