Címlap 2010. 4. szám Felelősséggel tartozunk egymásért

Lovaricko shibako grizhipe

Kiadványaink

Radio Romano

Archív

Csatka

Közös Út Baráti Kör

Blog

Névjegy

Gindima

Tumencaj muro dyi sagda. Te na bisterdyon pa jekhavreste, zhikaj e luma luma avla,..

http://rfgy.blog.hu/

Portré

Rostás-Farkas György

CTMT videók

GTranslate

 

Rólunk

Felelősséggel tartozunk egymásért PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Rostás Farkas György   
2010. december 25. szombat, 04:29

Amióta az a Gyermek megszületett, közel két évezrede a krisztusi hit szerint a karácsony a szeretet és békesség ünnepe. Hogy ez mennyire válhatott valósággá: az a kereszténység mindenkori tragikus mementója. Igen, minden év, minden karácsony egy-egy intelmező alkalom arra, nézzünk körül a világban, s vessünk számot önmagunk lelkiismeretével is.

Őszinte, komoly elmélyülésre kell, hogy ösztönözzön bennünket ez az ünnep.  Illés Endre „Mestereim, barátaim, szerelmeim” című kötetében olvastam egy figyelemreméltó történetet Bartók Béláról:
„Egyik régi gyűjtő útján falusi kocsmában ebédelt, az erdőszélen. Az udvar teljesen néptelen volt. Bartók egymagában üldögél a kecskelábú asztalnál, csak egy fiatal macska dörgölődzött hozzá. Bartók megkínálta a macskát a tányérján maradt csirkecsontokkal, de az nem volt éhes, udvariasan megszagolta a tányért és továbbsétált. Amíg Bartók a jószággal foglalkozott, az erdőből kióvakodott egy kis román cigánylány. Odasuhant az asztalhoz, felkapta a csontokat és repült is vissza az erdőbe.

„Felugrottam, rohantam utána – emlékszik vissza a jelenetre Bartók. – Megvigasztalni szerettem volna. Adni neki valamit. Vagy legalább mondani egy-két szót, de futás közben hirtelen rájöttem: ez a lány fél tőlem, talán azt hiszi, meg akarom büntetni, mert ellopta a csontokat a macskától. S már tudtam, akármilyen gyorsan futok soha nem érem el, s ha mégis elfognám, nem tudnám megnyugtatni, nem simíthatnám le arcáról az üldözött vadra emlékeztető rémületet.”

A történet vége: Bartók szomorúan elhallgat, New York-ban már tudja: azt a lányt már csak abban a harmadfélezer összegyűjtött dalban érheti utol, melynek rendezésén fiatal éveitől haláláig dolgozott. A román népzenének abban a hatalmas három kötetében, mely máig sem jelent meg.”
Kell-e kommentár, és milyen Bartók mélységes emberségéről, emberszeretetéről, hogy oly sok évtized után ott messze a tengerentúl, felsajog benne emléke a román cigánylányról?…


És még maradjunk mindig New York-ban. Hans Habenak a Kennedy ügyről szóló könyve került ismét kezembe, ahogy társadalmilag nyomozza, mi rejlik igazán az amerikai elnök texasi halála mögött? Miféle gyűlölködés? Világosan kirajzolódik, hogy az ellenséges erők szemében John F. Kennedy „fő bűne” szemükben a négerek egyenjogúságának elismertetése érdekében kifejtett kemény politikai küzdelme volt. Hans Habe hosszan, részletesen írt a New York-i néger negyedben, a Harlemben szerzett élményeiről őszinte beszélgetéseiről az ottani írókkal, művészekkel. (A találkozó alkalma az volt, hogy bemutatták Habe „Út a homályba” című regényének színpadi változatát, mely egy amerikai néger katona németországi élményeiről szól, az 1945-ös és 46-os esztendőben.) Mikor következetesen szóba hozta Kennedy állásfoglalásait, küzdelmeit a négerek elismeréséről, a néger írók, művészek válaszait a következőképpen summázta jegyzeteiben:


„Kezdett felnyílni a szemem, kezdtem megérteni a különbséget – amelyet bármily tájékozott európai ember létemre szem elől tévesztettem, – igen a különbséget az elismerés és a szeretet között. Az elismerés tárgyi, emberi intézmény lévén, törvénnyel szabályozható – a szeretet azonban érzés, s erre a legtöbb ember a Krisztus születése utáni XXI. században sem képes igazán és mélyebben. Ha csupán elismerést, egyenlőséget, igazságot követelnének Amerika négerei, még az igazság sem volna elérhetetlen cél. De szeretetet követelnek.

Hogy a fehérek egymást sem szeretik, és a feketék sem, és a sárgák sem és más színűek sem, hogy a fajok és népek szótárában ott a visszataszító kisebbségek szó, (ez a matematikai fogalom) erre nem akarnak, nem tudnak most gondolni az amerikai négerek. Az elnyomás évszázada alatt megérett a lázadás, és semmiféle emberi lázadás sem olyan elsöprő, mint az emberi szeretetéhség. A fekete faj szenvedése gyűlölet Mount Everestjévé halmozódott, de az összes szakadékokból és összes csúcsokról a kiáltás zeng: szeretet, szeretet! Az ember azt akarja, hogy ne csak azok szeressék, akit ő szeret. A szeretetszomj olyan határtalan, amilyen korlátozott a szeretetre való készség.”


„Amíg választás, állások és iskolák csupán az elismerés szimbólumai, minden fontosságuk mellett frivollá válnak, ha egyszersmind nem lehetnek jelképei a szeretetnek, amely nélkül visszhangtalan marad a gyűlölet Mount Everestjének szeretet idéző kiáltása” Három évtizeddel ezelőtt írta le ezeket a sorokat New Yorkban Hans Habe. Ez idő alatt a négerek jogi, politikai elismerése megtörtént az Államokban. Ám gondoljunk csak a lappangó vulkán Los Angeles-i kitörésére: nem intelmezők-e változatlanul a néger írók, művészek Hans Habe által leírt gondolatai?


A bartókbélai és hanshabei idézeteket most a sors, a véletlen hozta íróasztalomra; a harmadik momentum munkámmal szervesen összefügg. Saint-Exupery remekét A kis herceget fordítottam cigány anyanyelvemre. Mi késztetett erre? Mi adott bátorítást, ösztönzést ahhoz, hogy vállalkozzam ennek a könyvnek a fordítására, Rónay György gyönyörű magyar fordításának átültetésére. Korántsem csak az, hogy a világ ki tudja már hány nyelvén megjelent mű megszólaljon nálunk, cigány nyelvünkön is. Ez több mint irodalmi vállalkozás, személyes vallomásom is a mű mondandójáról. Saint-Exupery műve sugározza a mélységes humánumot, az emberi lét legmagasabb értékéről: a szeretetről.


Hadd iktassak ide néhány gondolatot a készülő könyvem előszavából: „Minden ember érzéseit saját életfilozófiája determinálja. Az én értékrendem szeretet nélkül nem lenne teljes, mert például ez az a mozgató erő, amely átsegít a rom som nehéz helyzetein. A rom som – mint ismeretes – nemcsak azt jelenti, hogy „cigány vagyok”, hanem nyelvünkön az az értelme is, hogy ember vagyok.”


„Lelkünk szabadságának záloga, embervoltunkhoz való hűségünk életben-tartásának alapja és a szépség hordozója, nem más mint maga a szeretet. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a lélek feszültségmentessé váljon. Csak ez az erő az, amely valóban összetarthat embereket, közösségeket, amely segít megőrizni és tovább vinni hagyományainkat, kultúránkat, azt a szellemi örökséget is, amelyet évszázadok óta féltett ereklyeként őrzünk.”


„A kis herceg akkor mérte fel küldetését ezen a bolygón, amikor ráeszmélt, hogyha a rókát megszelídítette, akkor már felelősségérzettel tartozik érte. Ő éppen ettől lett igazán a kis herceg. Mert a másikért való ilyen felelősségérzet feloldhatatlanul összekapcsolódik a szeretet érzésével, ez a kettő egymáshoz tartozik, kölcsönhatásban. Ezen a Föld nevű bolygón egymásra vagyunk utalva, az emberiség legnemesebb földi küldetése: egymás segítése. Széttekintve azonban a Földön, sehol sem találjuk a kis herceg vágyott bolygóját: Európától Afrikáig, Ázsiáig, fegyverek pusztítanak, emberek gyűlölik egymást, tarol az értelmetlen halál. Miért?! És ki védi meg az egyre jobban rombolt természetet, a kipusztulásra ítélt állatokat, növényeket, megmérgezett vizeket, s fejünk felett kilyukadt ózonpajzsot?…”


Nem „karácsonyi szentimentalizmus” a szeretetről szólnunk, hanem egyre inkább létezésünk alaptörvénye. Másként hiába gyúlnak ki a karácsonyi fények, mind sötétebb árnyak borulnak ránk. Ha ezen a mindenséghez mérten parányi bolygón nem így érzünk és gondolkozunk, milyen jövő vár egész emberi létezésünkre? Magunkat okoljuk, ha fejünkre omlik a „hanshabei Mount Everest”.


Módosítás dátuma: 2010. december 25. szombat, 13:04
 
Copyright © 2024 Kethano Drom - Közös Út. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 

Tehetség

Örökségünk nyomában

PTK roma tananyagok

Emlékezet

Portré

Közös Út a Facebookon

Mottó


„A cigány kultúrának intézményekre van szüksége...
Én ezt egy kulturális autonómia intézményrendszerén belül képzelem el, amely nem szavakból, hanem láncszemként egymáshoz kapcsolódó intézményekből állna.”

***

Részlet Orbán Viktornak  2008. április 11-én elhangzott beszédéből.


 

Civilhang

SZEMlélek

Galéria