Címlap 2010. 4. szám A tehetséggondozás perspektíváiról

Lovaricko shibako grizhipe

Kiadványaink

Radio Romano

Archív

Csatka

Közös Út Baráti Kör

Blog

Névjegy

Gindima

Tumencaj muro dyi sagda. Te na bisterdyon pa jekhavreste, zhikaj e luma luma avla,..

http://rfgy.blog.hu/

Portré

Rostás-Farkas György

CTMT videók

GTranslate

 

Rólunk

A tehetséggondozás perspektíváiról PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Dr. Csermely Péter   
2010. október 27. szerda, 09:36

 A tehetséggondozás perspektíváiról szólva elöljáróban a tehetség természetéről szeretnék néhány szót ejteni. Ha néhány évtizeddel ezelőtt álltam volna ezen a helyen a tehetséget valószínűleg csak, mint intellektust definiáltam volna. Azóta nagyot lépett előre a világ. A tehetségről ma már közismert, hogy legalább négy összetevője van, és az intellektus mellett a kreativitás, az érzelmek gazdagsága és mélysége, valamint a speciális tehetségfajták ezrei is beletartoznak.

Előadásom első üzenete az, hogy azt a szót, hogy „tehetségtelen”, tessék kitörölni a szótárból. Bárkiben rejtőzhet tehetség! És ezt kimondva tehetség alatt éppúgy értem a cigány orvost, a cigány bírót és a cigány professzort, mint ahogyan a gyönyörű zenét, a gyönyörű táncot, avagy a gyönyörű vízvezeték-szerelést.

Hadd mondjam el itt egy kedves barátom történetét. Amikor kicsi volt, édesapja gyakran mondta neki: Tanulj kislányom, mert ha nem tanulsz, utcaseprő lesz belőled! De az édesapa nem fejezte itt be, hanem folytatta: de ha utcaseprő lesz belőled az nem baj, csak úgy seperd fel azt az utcát, hogy amikor készen vagy, végignézhess rajta, és büszke lehess arra, amit véghezvittél. Kedves Barátaim! A tehetségről, a cigány tehetségről beszélve, erről a büszkeségről beszélek. Az érték, és példaadó teljesítmény hiteles büszkeségéről – függetlenül attól, hogy ez a teljesítmény miben és ki által keletkezett.

Mennyire tehetségbarát a mai magyar iskola?
Az első válasz erre a kérdésre az, hogy néhol – nagyon. Rengeteg kiváló pedagógus dolgozik ebben az országban, aki éjjeleit, hétvégéit a tehetségeknek szenteli.

A második válasz már kiábrándítóbb. A magyar iskolák többsége, csatlakozva Mihály főherceg szavaihoz, valóban szeretethiányos és ezen felül kudarccentrikus. Az iskolák többségében nem azt nézi a tanár, hogy mit tud a gyerek, hanem azt, hogy mit nem tud.
Továbbmegyek. A magyar iskolák többsége ezen túlmenően hátránycentrikus. Amikor ezt mondom, nem azt állítom, hogy a hátrányos helyzetű gyermekekkel való kiemelt törődés ne lenne fontos. Dehogynem. De van itt egy nagyon fontos kérdés.

A gyermeket TILOS a hátrányai alapján definiálni, mert ez megbélyegez. Minden kisgyermek értékek hihetetlen kincsesbányája. Ha hátrányos helyzetből jött, ha nem. Ezeket az értékeket kell felfedezni benne, és ezeknek az értékeknek a kibontásában kell a hátrányait leküzdeni. A gyermek nem félig üres pohár, hanem félig teli pohár. A tehetséggondozás feladata, hogy ezt az értéket, a pohár tele felét lássa meg.

A magyar iskolák többsége nem tehetségbarát azért sem, mert tyúkpárti. Nem veszi észre, hogy a padban ülő gyermek sas, aki jól repül, rigó, aki jól énekel, vagy pulyka, aki erős. A magyar iskoláknak tyúkok kellenek. A tyúk jól kezelhető állat, se repülni nem tud jól, se énekelni, meg nem is erős igazán. Mindenből tud egy kicsit. És van egy HATALMAS előnye. Egyforma. Mi azért dolgozunk, hogy a magyar iskolák saspártiak és rigópártiak legyenek. És amikor azt mondom, hogy „mi”: ebben az évben már húszezernél is több tehetségsegítőről beszélek, jövőre pedig minimum negyvenezerről.


Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Barátaim!

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnökeként állok itt. A Tanács csaknem öt éve alakult meg, és összefogja a Kárpát-medencei magyar tehetséggondozás egészét. Amikor ezt büszkén mondom el, nemcsak a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és vajdasági tehetséggondozásra vagyok büszke, hanem arra a tehetségsegítésre is, amelyet például a Csányi Alapítvány a sok esetben cigány gyermekek körében végez. Hadd büszkélkedjek el az elmúlt hónapban csatlakozott két új tagunkkal is, a Magyarországi Evangélikus Egyházzal (amelyik a katolikus és a református egyház után immáron a harmadik történelmi egyház, amelyik képviselteti magát) és a Polgár Alapítvánnyal, amelyik a fiatal cigány labdarúgó tehetségeket segíti. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács ereje azonban nemcsak a tagszervezeteiben rejlik, hanem abban a nemzeti összefogásban, amelyet sok-sok ezer oktatási intézmény és civil szerveződés között kialakított. Önöket megkülönböztetett tisztelettel és örömmel várjuk ebbe a családba, a tehetségeket segítők családjába!

Ennek a nemzeti összefogásnak egy rendkívül szép példája a Nemzeti Tehetség Program, amelyet az Országgyűlés összesen 7 ellenszavazattal fogadott el. Hadd köszöntsem – távollétében is – a Nemzeti Tehetség Program 3 parlamenti beterjesztőjének egyikét, Hoffmann Rózsát, akinek ez úton is köszönöm, hogy a tehetségek segítésében akkor, és egész tárcájával azóta is, szakmailag is rendkívül sok értéket adó partner volt és maradt. Köszöntöm a korábban itt lévő Pálinkás Józsefet, az MTA elnökét is, aki személyesen vállalta el a Nemzeti Tehetség Programot felügyelő Fórum társelnöki tisztjét, és sok-sok programmal, így a tehetséges fiatal tudósokat hazahozó Lendület programmal is bizonyította, hogy mennyire elkötelezetten viseli a szívén a tehetségek ügyét. A Nemzeti Tehetség Program nem üres papír. A parlament döntése mögé szervezte a Nemzeti Tehetség Alapot, amely már most is évente több mint egymilliárd forintot mozgat meg a tehetségek érdekében. Ennek a nagy összegnek minden fillére hihetetlenül sokat fiadzik. Kérem, látogassák meg az oktatasert.hu honlapot hogy az Alap hétről-hétre frissülő tehetséggondozó pályázataival találkozzanak.

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tavaly kezdte meg az EU pénzből támogatott Magyar Géniusz Program végrehajtását. Azóta több mint 200 új tehetségsegítő program indult el az országban. Novemberre sok ezer pedagógussal értetjük meg, hogy ne féljen a gyermekek váratlan reakcióitól, mert ezek a jelek utalhatnak tehetségre is. Már ebben az első lépcsőben 6000 pedagógus fogja megtanulni azt, hogy mit kezdjen a tehetséggel, ha ott van az orra előtt. Eddig 312 Tehetségpont alakult az országban. Ezek olyan helyek ahova bárki bemehet és szakértő tanácsot fog kapni: tehetséges-e a gyermeke, tanítványa, és ha igen miben és mennyire? Nemcsak tanácsot kap azonban, hanem segítséget is. Ezek a helyek a Kárpát-medence a www.geniuszportal.hu honlapon közölt Tehetségtérképén lévő adatokkal együtt hitelesek, mert ellenőrizzük őket.

A tehetséggel ugyanis nem lehet játszani. Egy-egy ilyen tanácson gyermekek sorsa múlik. Ezzel mélységesen tisztában vagyunk. Megalakult az első tíz Tehetségsegítő Tanács. Az elmúlt héten éppen az Erdélyi és a Matematikai. Ezek a nemzeti együttműködés egy-egy szeletét koordinálják. Több száz Tehetségnapot rendeztünk eddig és fogunk rendezni az elkövetkezendő évben is. Összesen ezek a Tehetségnapok legalább ötvenezer embert vonnak be abba, hogy ott helyben hogyan lehet közös összefogással a tehetségeket segíteni. Ügyelünk arra, hogy a tehetségre fordított pénz maradéktalanul hasznosuljon. Ezért tettük fel a Becsületablakot a honlapra, ahol minden fillérrel nyilvánosan elszámolunk. Kérem, hogy látogassák meg a www.geniuszportal.hu honlapot, ahol minderről naponta frissülő, bőséges információt találnak.


Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Barátaim!

Tisztában vagyok azzal, hogy mindez, amit elmondtam csak a kezdet. A jövő egyik része az, amikor az oktatási intézmények még jobban átveszik a tehetséggondozás feladatát a jelenleg ezzel foglalkozó civil összefogástól. A készülő új Közoktatási Törvény ennek egyik fontos eleme lesz. A jövő másik része a Magyar Géniusz Program befejezése 2011-ben. Ennek során további csaknem tízezer pedagógust képzünk ki arra, hogy felismerje és segítse a tehetségeket. Felállítunk egy sokezer fős mentorsereget a Kárpát-medence legjobb magyar szakembereiből. Takarékszövetkezetek és bankok segítségével jelenleg dolgozunk egy a Széchenyi-kártya és a Diákhitel ötvözéséhez hasonlító Tehetséghitel tervezetén, amelyet még idén a kormány elé terjesztünk.

A tehetség segítése azonban NEM kampányfeladat. A korábban említett Nemzeti Tehetség Program emberöltőnyi, húszéves távlatot foglal magába. A Magyar Géniusz Programnak is folytatódnia kell, hiszen ha csak kiképezzük a tehetséggondozókat, attól még a tehetségek maguk nem ismerik meg sem egymást, sem az őket váró érvényesülési lehetőségeket. A kormánynak benyújtott Tehetséghidak program a tehetséges fiatalokra összpontosít. De nem egyformán. Kiemelten kezeli a hátrányos helyzetű, a hátrányos helyzetű térségben lévő fiatalokat. Ennek az előkészítése éppen most kezdődik el, így nagy örömmel várunk minden tanácsot és segítséget ebben a jelenlévőktől is.

Hozzászólásám végéhez közeledve hadd foglaljam össze azt, hogy miért éri meg a tehetségek segítése?
A tehetségondozónak azért, mert érdekes izgalmas, kincstalálás jellegű öröm.
Az intézménynek azért, mert ezáltal az érték megtalálása kerül a középpontba, és mert a konfliktuskezelés is javul.
Az egész nemzetnek pedig azért, mert ez egy közös kitörési pont, és mert értékalapú társadalmi mobilitást teremt.

Az utolsó következtetés előtt engedjenek meg nekem egy rövid személyes történetet.
Van nekem egy félig cigány származású fogadott fiam.
István állami gondozott volt. Kiskorában értelmi fogyatékosnak tartották.
Azóta 15 év telt el. A fiam két szakmát szerzett, leérettségizett, februárban diplomázik szociális munkás szakon, a legutóbbi kreditátlaga 7,5 volt (ez úgy jön ki, hogy mindenből színjeles volt és másfészer annyi tárgyat vett fel, mint amennyit kellett volna…). István mind e mellett fél éve ingyenes munkát végez heti húsz órában (szombaton és vasárnap is) a fővárosi, állami gondozottakkal foglalkozó intézményben. Azokat segíti, aki ő volt hajdanán. A munkája értéket teremt. Megbecsülik.

Kedves Cigány Barátaim!
Azt hiszem ezzel a személyes háttérrel HITELES az, amikor azt mondom:
A tehetségnek nincsen színre.
A tehetségondozó olyan ember, aki megtanulta tisztelni a mást, aki megtanulta tisztelni Önöket is. Amikor ezt mondom, jelenleg minimum húszezer ember áll itt velem a pulpitus mögött. Leszünk mi még sokkal többen is.


Végezetül még néhány mondattal szeretném rabolni az idejüket. E mondatokkal Gergely Dezső rahsaj-teológus és Mihály főherceg úr gondolataihoz is csatlakozom. Néhány napja egy új mozgalmat indítottam el. http://csermelyblog.tehetsegpont.hu/node/94


A mozgalom indító pontja a kolontári tragédia volt. Hálózatkutató vagyok, a bonyolult rendszerek viselkedését kutatom. Tudományosan is igazolt tény az, hogy a mindennap elkövetett apróbb és nagyobb hibáink összegződhetnek. Váratlanul is összegződhetnek, és ezek az összegződések katasztrófákhoz vezethetnek el.

Kedves Barátaim!Ebben az országban húsz éve, száz éve nagyon sokan nem végzik a dolgukat rendesen. Mi sem vagyunk kivételek. Hadd mondjam tehát így: nem végezzük a dolgunkat rendesen. Hibát hibára halmozunk, és nem vesszük észre, hogy ezzel katasztrófák során gyűjtögetjük, amelyek a saját fejünkre fognak visszahullani. A mozgalomnak, amelyet elindítottam, a lényegét egy olyan petíció foglalja össze, amelyik saját magamhoz szól.http://www.petitiononline.com/Liliom/petition.html


Aki elfogadja, megálljt parancsol a gyűlő hibasorozatnak. Becsülettel elvégzi a munkáját, figyel a másikra, figyel a nemzet egészére, figyel a jövőnkre. És együttműködik ebben a többiekkel. Cigányokkal és nem cigányokkal egyaránt.
Szeretettel hívom Önöket, hogy legyenek ebben velünk. A mozgalom jelképe a tisztaságot jelképező liliom.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
A tisztaság belső tartalom.
A tisztaság Lilioma tehát NEM fehér.
A tisztaság Lilioma tiszta.
Olyan, mint Önök kedves cigány barátaim – a lelkükben, belül.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

 

(Prof. Csermely Péter
A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnökének előadása

 a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság 20. Nemzetközi Tudományos Konferenciáján hangzott el.)

Módosítás dátuma: 2010. október 28. csütörtök, 08:37
 
Copyright © 2024 Kethano Drom - Közös Út. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 

Tehetség

Örökségünk nyomában

PTK roma tananyagok

Emlékezet

Portré

Közös Út a Facebookon

Mottó


„A cigány kultúrának intézményekre van szüksége...
Én ezt egy kulturális autonómia intézményrendszerén belül képzelem el, amely nem szavakból, hanem láncszemként egymáshoz kapcsolódó intézményekből állna.”

***

Részlet Orbán Viktornak  2008. április 11-én elhangzott beszédéből.


 

Civilhang

SZEMlélek

Galéria