Pista fejében sohasem született meg az a gondolat, hogy jobb lett volna „nem-cigánynak” születni. Sokat beszélt testvéreinek a szép, tiszta erkölcsről, a cigánytörvényről, s az élet derűs- és árnyoldaláról.
Lélegzetvisszafojtva hallgattuk minden szavát. Miközben teljes átéléssel beszélt, dús, fekete hajából egy tincs a homlokára hullott, s tekintete megtelt különös fénnyel.
— Mi hátrányos helyzetből indultunk, így hát meg kell fontolnunk minden cselekedetünket és szavunkat. Minket hamarabb észrevesznek, ha netán rosszat teszünk, vagy mondunk. Bizonyára azért, mert kevesebben vagyunk.
Éppen ezért szeretnünk, támogatnunk, segítenünk kell egymást, de azokat is meg kell becsülnünk, akik megpróbálnak segíteni gondjainkon — fejezte be Pista, s fölállt a törökülésből. Délceg alakja felkiáltójelként magasodott fölénk.
Azóta Pista hosszú utat tett meg, számára létkérdéssé vált, hogy a társadalom teljes értékű tagjának tudhassa magát. Eltökélt szándékkal kutatja népe történetét, melynek szolgálatában áll. Keresi, kutatja a fölemelkedés lehetőségeit. Megjárta a kudarc útvesztőit, a megaláztatás terhét cipelve. De hajlíthatatlan jelleme mindig átsegítette a buktatókon.
A bélyeg, amelyet homlokunkra ütött a középkor, lassan kezd elmosódni ugyan, de még állnak a falak. Tanuljuk meg azokat két oldalról lebontani, mert csak egymás értékeinek tiszteletben tartása mellett jöhet létre életképes kompromisszum.
Ahhoz, hogy pozitív irányba kimozduljunk, a társadalom alkotó elemeivé kell, hogy váljunk, féltve őrzött szabadságunkat némiképp fel kell adnunk, egyes tulajdonságainkat, szokásunkat le kell vetkőznünk.
De senki ne várja el tőlünk, hogy mindezt hüllők módjára tegyük. Bőrünk örökölt színét, kultúránkat évszázadokon át megőriztük, és őrizni, továbbadni akarjuk.
|