Címlap Cikkajánló cikkek kultúra VADVIRÁGZOKOGÁSÚ KÖLTŐ - Németh Attila verseskönyvébe

Kiadványaink

Névjegy

Radio Romano

Lovaricko shibako grizhipe

Archív

Közös Út Baráti Kör

Csatka

Rostás-Farkas György

Blog

CTMT videók

GTranslate

 

Közös Út Baráti Kör

VADVIRÁGZOKOGÁSÚ KÖLTŐ - Németh Attila verseskönyvébe PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Németh Péter Mykola   
2017. június 15. csütörtök, 20:38

Egy kicsit minden költő, / rokona Jézusnak”, ez nem is lehet másként, hiszen „Annyit szenvedek, mint / őseim a lágerben,” talán azért van ez így, mert „Nekem a költészet / zöld erdőben, / fegyenc – hordta cipő”, s madárlátta magányomban a „temető lett a siratófalam”. A Börzsöny örökéletűvé gondozott virágai között, ahol hózivatarban „Kóbor kutyák ugatnak jégvirágot” a „halállal játszom halálosdit”, miközben „Unom a halált. / Nyakamon lóg, mint bárány / vaskos nyakán a kolomp”, ám egy időntúlivá nőtt pillanat éjszakáján, a Szent István templom holdudvarán „Mózes csipkebokrában / Lángra lobbanok”: - írja mindennapi halálaiban és feltámadásaiban, „tér és idő keresztjére szegzetten” léte tövis geometriájától agyonsebzetten a Kálló - fiú - ember, akit Németh Attilának hívnak.

 

Igen, az örökkévalló Fiú ideje az övé, akinek a szülőanyja versbe költözött „cigány Szűz Mária”.  Költői Evangéliumában így tesz, erről a mitikus valóságról tanúságot:

„Atyám, Te és én vagyok

a teremtés lényege.

Ha lábat mosunk,

vagy ha imádkozunk,

akkor is”. .

Anélkül, hogy irodalmi vagy művészettörténeti párhuzamokat építenénk, sorsokat hasonlítanánk, meg kell állapítani, hogy a lélek hullámhosszán az ihletett költő teremtő akarata, képzelő ereje a mély érzésű metafizikusokéval, az odaátban élőkével, a halál rokonaiéval: Komjáthy Jenőjével, Csontváryéval, Juhász Gyuláéval, József Attiláéval, Gulácsyéval, Karinthy Gáboréval mutat titokzatos idegrendszerbéli rokonságot. Hiszen a „psyche poetico genialis” - ok közül valók ők mindahányan, akiknek lélektani működése az un. „normális” emberekétől a pszichológiában is ismeretlen okok miatt, bizonyos értelemben eltér. Ez a másság, abban a talányosan azonos drámai életútban, reménytelenségben mutatkozik meg leginkább, amelyről Németh Attila

 

A tövis geometriája című versében reménykedőn így beszél:

Talán örök lesz sorsom,

Tenyerembe rajzolta az Úr.

Aztán életem, álmaim

Meglesték tollas,

Fekete madarak –

Ezüst szike csőrükkel

Felhasítottak. –

Innentől feltámadás vagyok,

Lélek, metszett, sápadt arccal.

 

Van – e bátorságunk ma, ebben az erkölcsi mélyrepülésben, ebben a ruha és rongy közötti lélektani állapotban, akár csak egyetlen – egyszer is meghalni, önmagunknak, úgy, ahogy az Emberfia tette? A kérdés persze túlontúl költői, s ugyanakkor teológiai és filozófiai is egyszerre. Az Én, nem ismeri a fizikai halált. Újjászületni pedig, halál és feltámadás nélkül nem lehet. A született költő gyermekemlékezete óta jól ismeri ezt az idegrendszerét apránként és alattomosan felmorzsoló életérzést, szorongató feszültséget: állandósult harcban a mulandóság érzetével, a teljes megsemmisüléssel.  Két lélegzet közötti létállapotában „tréningezve”, „gyakorolva” a „lenni vagy nem lenni” köztes helyzetét, azt ti.,  hogy időről - időre „Meghalok, mert nincs halál”, az „Igazi halál, / vászon lélegzet, / posztó szívverés” , és egyszer, csak „Meghal a halál” is. És ha ez a valóság, akkor a költőnek eleve elrendeltetetten felhatalmazása van azt gondolnia, hogy nekem a halál „könnyű kis kabát”, / „Naponta magamon hordom, / ha bánt a véges világ, /megvéd maga a halál”.

Úgy kell ezt érteni, hogy megvédi léte hitelessége, a testtemplomában erődtűzként lobogó igaz – élet lángja, őt, a világ előtt csupaszon didergő feketeszívű kerubot, cigányka - angyalkát, épp ott és akkor, amikor nem tehet másként, mint, hogy „belehal” igazságai felismerésébe, örömei és bánatai átélésébe. Amikor önmaga „elvesztésével” kapja vissza üdvözülése „tárgyát”, önnönmagát: „Isten vadvirág, / és én a táj”, de úgy is lehet, hogy „Isten a kalitka, én a madár”, hozzá „Imám a kulcs”. Így, ezekkel a szerepcserékkel vagyok, aki vagyok: „őrült és költő vagyok”, de belülről, „bárányszívem” mélyén mindörökre tudom, hogy

Barátom az Isten.

Egy folyóparton játszom vele.

Spárgára kötözött gondjaim

Lógatom előtte.

Ő megoldja, segít nekem,

Fiának fogad –

még  jobban szeret.

Még keresztre sem hagy feszíteni.

Költészet az igazaknak, Isten barátainak szívében íródik.

Ők, az igazak képesek csak arra, hogy felismerjék a tények bozótos erdejében a valóságot. Többek között azt, hogy mi szolgálhatja szeretetben üdvözülésünk, boldogulásunk itt a  földön - létben, a kozmikus egészben. Mi jelenthet gyógyírt vérző sebeinkre, égő áldozatainkra. Mert ők látják csak igazán, világosan, elfogulatlanul, s ugyanakkor kérlelhetetlenül is, hogy az igazság a testvériség titokzatosságában rejtőzködik, abban,

hogy „Egyek vagyunk” végérvényesen és menthetetlenül.

Németh Attila igaz ember, drámai lény, akinek Deutschpilsenben a „Páholc”,

a nagybörzsönyi fásdomb a Parnasszus. Figyeljünk szavára, hátha jelet ad, verseiben

magáévá tesz valami katartikus erő, „valami szépség, / valami kegyelem”.

***

NÉMETH ATTILA költő, ezerkilencszázhatvannyolc böjtelő hava első napján, Zebegényben született. Az általános iskola nyolc osztályát Nagybörzsönyben végezte el. Tanult lakatos mesterséget, évekig dolgozott kétkezi munkásként, s Vácott járt gimnáziumba.

Önvallomása szerint az isteni természet kozmikus erején túl, mindenek előtt Édesanyja szeretete és mesélő kedve, László Gábor atya hittana, Bari Károly költészete, valamint a „Mózes és Jézus szívéből lett” klasszikusok: „Dante, Tolsztoj, Dosztojevszkij” mindenségen átvirágzó művei hatottak életre szólóan érzékenyen szomorú idegrendszerére, gondolkodására, költészetére.

 

 

Módosítás dátuma: 2017. június 15. csütörtök, 20:49
 
Copyright © 2017 Kethano Drom - Közös Út. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 

Kiállítás

Örökségünk nyomában

PTK roma tananyagok

Emlékezet

Interjú

Közös Út a Facebookon

Mottó


„A cigány kultúrának intézményekre van szüksége...
Én ezt egy kulturális autonómia intézményrendszerén belül képzelem el, amely nem szavakból, hanem láncszemként egymáshoz kapcsolódó intézményekből állna.”

***

Részlet Orbán Viktornak  2008. április 11-én elhangzott beszédéből.


 

Civilhang

SZEMlélek

Galéria