„Engedelmo mangav

kado bajo pelás

so gindin Tume?

Engedelmet kérek

valami baj történt

mit gondoltok?” Az eredmények titka – nagyon sokszor – a dolgok egyszerűségében rejlik. A nomád vándorló, menekülő cigány nép élete nagyon nehéz volt, de ugyanakkor szép is. Az életükért harcoltak.A létezésért való küzdelem felszínre hoz természetesen kegyetlenséget is, de a lélek – egyén és közösség – mélyén meghúzódó jóságot, nemességet is.

Amikor a kumpánia este – végsőkig fáradtan  - végre lekuporodott a túz mellé , ehetett, ihatott, meg kellett, hogy beszélje az elmúlott nap eseményeit. Mert az egyik nap sohasem hasonlított a másikra. Egyáltalán reggel senki sem gondolhatott arra, hogy az estét meg fogja érni.

Ilyenkor jó volt, hogy közösen megvitathatták történeteiket, ki mit tett, jót és rosszat, vagy nem tett semmit? A tapasztalatok tanulságait levonták. Hogy a sok – nyilván szenvedélyes hangú előadás zűrzavarba, vagy még rosszabra ne forduljon – ehhez kellett a tekintély. Ezt a megszemélyesült tekintélyt nevezték vajdának.

Akárhogyan is történt, érvényesült a természetes kiválasztódás törvénye. Csak a legrátermettebb, a törzs legjobb fizikai és lelki adottságokkal rendelkező tagja volt alkalmas erre a feladatra. Bölcs ember kellett, hogy legyen, olyan, aki számításba vesz minden fontos véleményt, ezeket mérlegeli, csak azután ítél és dönt. A döntése ellen azonban nincs apelláta.

Reggel kezdődött az új nap, új harc, új örömökkel és bánatokkal.Így alakult ki a cigány kultúra, hagyomány, hit, Krisz. Mindig ugyanaz és mindig egészen más.

A gádzó világ természete egészen eltérő. A nem-cigány európai népek letelepedett, pontosabban letelepített népek. Bizony az ő röghöz kötésük is legtöbbször kényszerrel történt.

A mi honfoglaló, kalandozó, zsákmányszerző magyar őseink bizonyára nem csupán kegyes igék hatására váltak engedelmes parasztokká, jobbágyokká. Ha föllázadtak - mert az emberből csak kitör az őstermészet -, ezeket keményen letörték, megtorolták. ( A rendhez azután lassanként hozzáidomultak.)

Most pedig itt élünk a XXI. században. Kétféle nép, kétféle történettel. Milyen békés együttlétben?

Elég csak a napi híreket figyelni. Napi tapasztalatainkat egyeztetni. A mindenkori társadalmak legnagyobb veszélye az anarchia, a zűrzavar, a földomlás. Egyenes út a végromlás felé. Ki állíthatja meg ezt a folyamatot? Azok, akik létrehozták, Az ember, az emberek. Így a jóakaratú emberek, akik békességet teremtenek.

Lapunk, a Kethano Drom – Közös Út mást sem tesz több, mint két évtizede, mint hogy ilyen emberekkel foglalkozik. Ilyen emberek írják, olvassák.

Mi legyen a Cigánytörvénnyel? A Krisszel? Azt tovább kell gyakorolni, fejleszteni, művelni, most már a mai adottságok között.Amikor lapunk főszerkesztője – sokunk segítségével – kíséletet tett arra, hogy a vajdarendszert felélessze a körünkben jelen volt egy neves üyvéd is.

Azért jött, hogy segítsen egyeztetni a cigánytörvényt a többségi társadalom jogrendszerével. Ezt nevezik jogharmonizációnak.a kisebbségi nép lelkéből, szokásaiból, gyakorlatából fakadó törvénnyel. Nem könnyű ez a mindennapokban? Nem könnyű, de meg kell tenni.

Papok, kedvesnővérek, tanítók, családgondozók, szociális munkások, névtelen emberek tömegei, akik talán a képernyőkön soha nem fogtok megjelenni, ti tudjátok, mit kell tennetek

Mert úgy gondolom írásomat befejezve, hogy tévedtem Nincsen külön cigánytörvény és gádzsótörvény. Egy törvény van. A Szeretet.

Valaki egyszer már beszélt erről.