Címlap Jegyzet jegyzet Harc a régi és új között - azaz ami marad az marad

Kiadványaink

Névjegy

Radio Romano

Lovaricko shibako grizhipe

Archív

Közös Út Baráti Kör

Csatka

Rostás-Farkas György

Blog

CTMT videók

GTranslate

 

Közös Út Baráti Kör

Harc a régi és új között - azaz ami marad az marad PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Varjú Katalin   
2017. január 03. kedd, 14:38

Miről beszélek? Megint arról, hogy a gyökerek élnek. Ez még sokáig így lesz, és  ez nem asszimiláció.  Számtalanszor fordulnak hozzám  kérdéseikkel a volt oláhcigány tanítványaim, akik ma már szülők és nagyszülők. Mi az az asszimiláció?

- Mit beszélnek rólunk állandóan a parasztok? A válaszom az, hogy nyugi. Értsd meg miről beszélnek a kivülállók, és lásd, hogy az rátok nézve nem igaz,  rátok nem vonatkozik. Asszimilálódni annyit jelent, mint beolvadni, áthasonulni, elveszteni önazonosságotokat. Nincs sajátos  etnikai  jellemzője annak, aki megadja magát. Aki asszimilálódik, az gyökértelenné válik. Aminek nincs gyökere az pedig kidől, kipusztul. Nem először mondom.

Erről  a ti esetetekben nincs szó. Ezt mostanában,  Komáromban, a harcsási Közösségi ház ünnepélyes átadása utáni időben ( 2016  november 24- én volt az átadás) többször is megkérdezték tőlem.

- Tudod féltünk kijönni a lakásainkból. Annyi idegen volt, meg azok a kamerások! Mindig azt a hosszú  házat, meg az embereinket vették (fényfépezték, filmezték). Mit akarnak  velünk?

Ők az egyszerű a csóri nép, akik bizonyos dolgokban változnak, de nem asszimilálódnak. A pérói nagyközösség... Aztán széttelepítették őket. Most többen  a Harcsásnak nevezett olcsó háztömbbe kerültek.

Jelen vannak közöttük a főleg oláhcigányokra jellemző másságok. Belső világuk, tartásuk szilárd, még beszélik a nyelvüket, és megtartják a legjellemzőbb szokásaikat.

Ám most már mások is laknak itt.  Én hiszek a változás lehetőségében, de bízom a nép, a nyelv,  a kultúra és néphagyományok további használatában, fennmaradásában. Az oláh cigányok kultúrájának megismerését, értékeiket az itt lakóknak  is köszönhetem.

Harmincöt éve ismerem a Harcsásra költöztetett családok 80 százalékát. Most még  bizalmatlanabbak, mint akkoriban voltak, félnek. Sokszor nem alaptalanul. A mostani lakhelyükön,  azaz a cociálison (ahogy ők mondják) zárt ajtók között művelik, amit akkoriban a péró nagyközösségében összetartozva, nyíltan, örömmel csináltak. Már a karácsony is más.  Még a sajátjaiktól is tartanak.

- A fiatal drogosok mindenre képesek! - Tudod, kell a lóvé, na nem a techanra (tennivalóra) - mondja az egyik beszélgetőtársam.

–Ilyen emberek azelőtt nem voltak a pérónkban. Itten meg össze vagyunk sűrítve. Olyan, mintha mindenki lesné a másikat.

- Békésen kell mindenkinek a magáért megharcolnia, ám nem akkép, hogy egyik ember a másik ellen menjen. Egyik segítse harcában a másikat. Sok fajta nép tűnt már el nyomtalanul.

Át kell értékelni mindent, és megérteni akkor is, ha az emelkedés nem egy ritmusra történik. Legyen már harmónia.  Ám az átalakulásban is maradjon mindenki önmaga.   Itt kell válaszokat, javaslatokat, közös megoldásokat keresni.

Most itt a közösségi ház. Ti is gondolkodjatok. Erőszakkal még senki nem ért el semmi mást, egy még nagyobb ellenálláson kívül.   Vívja mindenki a maga harcát. A kultúrátok  az  etnikai jellemzőtök, aminek meg kell maradnia. Itt nem  életmódbeli, öltözetbeli eltérésekről van  szó.

Az egyik roma asszonytól hagzott el a beszélgetés közben:

- “Mégsem   vagyunk mi gádzsók“.  Arról beszélt, hogy korábban, amíg a péróban lakott, nem vehetett volna fel magára nadrágot, de ettől még nem lett más, mint aki volt.  Ő ebben változott.

A témához illik a „Sikhlo a felemelkedett papu „ című, 2014-es történetem. Papu munkaviszonyban van a mai napig. Megértette, hogy az unokáinak tanulni kell, mint ahogy az unokái is tisztában vannak ezzel. Az egyik fiú kamionsofőr szeretne lenni. A gond ott kezdődött, hogy a gyermek roma unokatestvérek közötti, papírok nélküli, házasságkötésből származik. El is tanácsolták az iskolából mondván, hogy az ilyen házasságból csak beteg gyerekek születnek. Kisegítő iskolába került, ahonnan tudjuk, hogy merre visz az út?!

Papu nagyon tisztán látó harcos, ám megjegyzi, hogy az unokájának már most van asszonynak valója. Régi roma szokás szerint született az egyesség a családok között. Ez az, ami a meglévő rossz tapasztalatok miatt sem fog megváltozni.

Itt van hát: „ami marad, az marad“. Ugyancsak papu szeretett volna  megboldogult anyukája kérésének megfelelni, hogy az elhunyttal végigjárják  az ismerős helyeket, hogy az elbúcsúzhasson az itt maradott rokonoktól. Tehát papu nagymamáját,  műanyag flakonokba fagyasztott vízzel körberakva hordták   egy hordágyon, hogy elbúcsúzzon szeretteitől a faluban.

Mindez csak pár évvel ezelőtt történt, akkor még ezt meg tudták csinálni. Ma a halott ellopásának bizonyulna ez a tett. - A roma, cigány, sokszor csak azért mond le valamiről, vagy játsza el kifelé, hogy lemond-...“, hogy a parasztnak igaza legyen“-had örüljön már az a gádzsó. Nálunk is van még az egyesség, má hogyne vóna! –mondja valaki újra.

Bárhol is élnek az oláhcigányok az ország területén (vlasike roma, vlachi) beszélik a romani nyelvet. Testvérnek szólítják egymást „muro phral“, ezzel tisztán kifejezik hovatartozásukat. Minden esetben bátran kimondják „nem vagyok én paraszt“. A verrasztalás, roma módra kötött egyesség, keresztelés forgatókönyve stb. változatlan.

-Egy másik nyelv használatától, még nem váltunk más emberré -mondta  egy másik megszólaló is.

Sok minden hangzott még el, mellettük és ellenük szóló valóságok. El kell mondanom, amivel megbíztak. Az üzenet világos, a körülmények nehezek, a  velük dolgozóknak nagy kihívás.

- Héé Phábaj! - bökött meg egyik beszélgetőtársam búcsúzásnál, régi szokása szerint.  - Jól ismersz, mondd már el nekik. Te nem divatból segítettél.

- Én „fehér varjú” voltam közöttetek.

- Elmondom: „TE gadzso kamlahasz te szikchlól le romeszkero lacscho, Róm na szikhlilahasz ajci le gadzseszkero nalacscho!” ( Ha a paraszt jót tanulna a romától a roma nem tanulna rosszat a paraszttól)

- Meg azt a másikat is mondd, tudod !!!  Ha tisztelsz, tisztelj cigányként.

 

 

 

Módosítás dátuma: 2017. január 03. kedd, 14:55
 
Copyright © 2017 Kethano Drom - Közös Út. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 

Kiállítás

Örökségünk nyomában

PTK roma tananyagok

Emlékezet

Interjú

Közös Út a Facebookon

Mottó


„A cigány kultúrának intézményekre van szüksége...
Én ezt egy kulturális autonómia intézményrendszerén belül képzelem el, amely nem szavakból, hanem láncszemként egymáshoz kapcsolódó intézményekből állna.”

***

Részlet Orbán Viktornak  2008. április 11-én elhangzott beszédéből.


 

Civilhang

SZEMlélek

Galéria