Címlap Jegyzet jegyzet Gogli megint intézeti gyerek akar lenni...

Kiadványaink

Névjegy

Radio Romano

Lovaricko shibako grizhipe

Archív

Közös Út Baráti Kör

Csatka

Rostás-Farkas György

Blog

CTMT videók

GTranslate

 

Közös Út Baráti Kör

Gogli megint intézeti gyerek akar lenni... PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Varjú Katalin   
2016. december 13. kedd, 22:40

Az osztályunkban váratlanul néhány idegen nő jelent meg.- Ki itt XY ? Összenéztünk...

- Elnézést, de maguk kicsodák?  Mifelénk nem így kérnek, és nem így adunk tájékoztatást, mi itt illemet is  tanulunk - mondtam én.

- Beszélhetnénk pár szót a tanárnénivel külön, a gyerekek nélkül? – hangzott az ajtóból.

XY nem látogatta rendszeresen az iskolát.  A most megjelent  hölgyek, már  voltak néhányszor a megadott  lakáscímén, ahol most nem kaptak bebocsátást, bár  hallottak bentről hangokat.   Ezek a hölgyek, nem  szokták azonnal felfedni a kilétüket. Ketten abból a hivatalból valók voltak, akik  az iskolakerüléssel foglalkoznak, és azokat a szülőket látogatják, akik elhanyagolják gyermekeiket.  (Sajnos én már tanúja voltam az ilyen gyerekek iskolából  intézetbe történő elhurcolásának.)  A harmadik személy egészségügyi alkalmazott volt, mivel a gyermekeket a  kötelező oltásra sem vették el a rendelőintézetbe.

Két gyermekről volt szó, két testvérről. A kisebbik járt az én osztályomba, de a másik, az  idősebb sem volt ezen a napon az  iskolában. A hölgyek a tanítás után visszatértek az osztályba a megkezdett téma folytatása érdekében. Az egyikük, mint kiderült személyesen is ismerte az én osztályomban keresett Goglit.

-  Még a „Dojčákban“( csecsemő intézetben) dolgoztam akkor -  kezdte mondókáját. Születése után hozták oda a kislányt, mert a fiatal szülők  nem tudták ellátni a gyermeket. Igaz egy gyermekük már  volt, az az idősebb fiú. Akkor ez működött, ahogy az is, hogy amint  szobatiszta lett a gyermek, s önállósult bizonyos tekintetben, máris  igényt tartottak gyermekükre  és  hazavitték őt az intézetből. Így volt ez Gogli esetében is .

- Egy gyerek az mindig is jó pénzforrás -hangzott el az egyik jelenlévő szájából.

Millió kérdés következett: - Hogyan öltözik a gyermek? Vannak-e tanszerei, ennivalója? Ki hozza és ki  jön érte  az iskolába?

Ismertem már a szülőket, a gyermekeket és tisztában voltam a tudásszintjükkel is. A ruháikat  ugyanebbe az iskolába járó gyermekektől, unokatestvérektől kapták. Tanszereik voltak. Ennivalójuk  mindig friss, aznap reggel vásárolt, mennyiségben több mint az enyém. A szalámi és a joghurt elmaradhatatlan volt.

Gogli csak nekem volt hajlandó olvasni, kicsit furcsa kiejtése miatt. Írni  lassabban, de már diktálás után is tudott. Jóval idősebb az osztálytársainál. A szemkontaktust mindig kerülte. Észrevehetően lustábbnak, elkényeztetettnek, félősebbnek tűnt. Mindez azért, mert az anyja – nem tudtuk milyen okból -, valamelyik gyermekét, akár mindkettőt is előszeretettel otthon tartotta.

Ez az előző évben is így volt. Az apa állatokkal dolgozott valakinél a faluban.  Etetett, itatott, de még a parasztnak is besegített, természetesen pénzért. Így ritkábban mutatkozott az iskolában. Ennyit  tudtam,  ám fogalmam sem volt, hogy az anya által mindig agyonölelgetett  Gogli leányzó sokáig intézetben nevelkedett.

Másnap megjelentek a gyerekek az iskolában. Az előző napi látogatókról Gogli kezdett beszélni.

– Aszonták, hogy elvisznek. Má a múutkor monta az a nő. A dei(anya) most nem nyitotta ki a vudart (ajtót). Aszonta, ki fog majd őreája vigyázni, ha engemet elvisznek? Montam, el akarok menni! Nem maradok má én itten! Azé mer csumelgat (puszilgat), azé ? Nem alszok nála.

A gyermek egyre idegesebb lett. Folytatta mondanivalóját  a földet bámulva. - A dad monta má a múutkor, jó is ha elvisznek, nincsen őnekije itthon helye miattam. Csak vigyenek el!

Most szinte magához intézte a kérdést: - Minek akar vissza ez a dei engemet, mikor má ottan vótam. Oda adott! Rajtam veszekednek!? Most már emelt hangon folytatta:

- Tudod, én el akarok jönni az iskolába, a dei, nem akarja. Aszongya, hogy fáj a seja (leány) hasa. Ottan legyünk amikor hazajön a dad. Ne legyen nekije, a dadnak helye. Sunesz, hallod! Erősen elkapta, és  megszorította a kezem.

-Mit mondjak neked? Szeretsz az iskolában. Már tudsz  írni, olvasni. Igaz a gyerekekkel nem sokat beszélsz, de ez változni fog, megismered őket. Már játszol velük. Jó itt. Valójában  nem fáj a hasad?! Te is tudod, ha nem fogsz rendesen iskolába járni, intézetbe visznek. Nem oda vinnének ahol már voltál. Azóta már nagyobb vagy. Te mit szeretnél?

-Nekem ottan jó. Oda akarok menni. Nem akarok  szalámit. Nem fogok nála aludni ( egy ágyban aludni vele). Utálom ezt a mindent. Mindig fáj a hasam!? Vitess el! Nem fáj a hasam! Most már kiabált:

- Mondd, hogy megint nem vagyok itten!  Hogy  gyorsan győjjenek! Mert... mert, mert megyek!

Kezemet szorítva elsírta magát. Már könyörgött, hogy elvigyék.

Módosítás dátuma: 2016. december 13. kedd, 23:04
 
Copyright © 2017 Kethano Drom - Közös Út. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 

Tehetség

Örökségünk nyomában

PTK roma tananyagok

Emlékezet

Portré

Közös Út a Facebookon

Mottó


„A cigány kultúrának intézményekre van szüksége...
Én ezt egy kulturális autonómia intézményrendszerén belül képzelem el, amely nem szavakból, hanem láncszemként egymáshoz kapcsolódó intézményekből állna.”

***

Részlet Orbán Viktornak  2008. április 11-én elhangzott beszédéből.


 

Civilhang

SZEMlélek

Galéria