Címlap Irodalom Próza Egy meg nem írt regény első mondata

Lovaricko shibako grizhipe

Kiadványaink

Radio Romano

Archív

Csatka

Közös Út Baráti Kör

Blog

Névjegy

Gindima

Tumencaj muro dyi sagda. Te na bisterdyon pa jekhavreste, zhikaj e luma luma avla,..

http://rfgy.blog.hu/

Portré

Rostás-Farkas György

CTMT videók

GTranslate

 

Rólunk

Egy meg nem írt regény első mondata PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Holdosi József   
2016. december 04. vasárnap, 12:35

A lány kikászálódott az ágyból, az ajtóhoz ment és sarkig tárta. A fény az öregemberre vetődött, aki már az asztal mellett ült. Hunyorgott és fázósan húzta össze magát, mintha ütések érték volna, úgy vinnyogott.

Nevetve vetette oda neki: - Nyomorék!

- Eszelős - válaszolta az. - Fázol? - kérdezte a lány.

Az öregember nem válaszolt. A szobában szétterült az Idő, az emlékezés ideje volt számára, amit meg kellett írnia. Az első mondatot nem tudta befejezni: Tanítójuk ne légy.

- Miért hív téged mindenki Tanítónak? - folytatta a lány. Istenem, nem tudom folytatni, pedig mindet érzem magam körül, lesüllyed alattuk az ágy, a szék...

- A meséink szerint akarod megírni a velünk történteket, Tanító, így akarod önmagad számára is elviselhetővé tenni a tragédiánkat?

- Hiszen mindben benne van a sorsunk!

- Mára csak a szörnyű valóság maradt meg.

- Viseld el, ne mesélj! Senki sem fogja így elhinni, hogy valaha is tenni akartunk valamit!

- Te mondtad ki először azt is, hogy Cigányországot akarunk.

- A bikacsökök, fegyverek tudták, hogy kell véget vetni a szép álomnak.

- Pedig jöttek munkások, csóró parasztok...

- Őket is lehetett volna cigánynak nevezni, senkinek sem kellettek...

- Nemcsak nyomorék, süket is vagy!

- Te vagy hát a Tanító? A cigányok között az egész országban elterjedt a híred. Így jöttem el én is - apró termetű, sápadt legényke állt meg előttem, hegedű a kezében. - Talán hasznomat vehetitek, hallgasd meg!

Játszani kezdett. Benne volt a sorsunk, világszépítő és világcsúfító arcunk, hirtelen indulataink, férfibánatunk, becsapottságunk, elveszett boldogságunk siratása.

Nem tudtam hosszú ideig megszólalni, magamhoz öleltem.

- Ez a hegedű csak nekünk szól, pénzre, felszólításra néma!

András gróf is meghallotta a gyönyörű hegedűszót, ő intézte el nekünk, hogy az apjától földet kapjunk.

- Holnap a kastélyban játszhatnál a vendégeink előtt. Hadd tudják meg ők is, hogy milyen csodákra képes a cigány. A fiú ijedten nézett rám. Én kényszeredetten bólintottam. Este megkeresett:

- Tanító, nekik nem szól a hegedűm, mondtam már!

- Meg kell tenned, ő sokat segített nekünk! Nem fogadod el a pénzt, csak úgy játssz, mintha saját gyönyörűségedre tennéd.

Elment, úgy vonszolta utána magát haza.

- Nem bírom, Tanító. Holnap is mennem kell.  Belázasodott, de újra elment.

- Értetek teszem csak, Tanító - mondogatta.

- Majd beszélek én a gróffal - nyugtatgattam, de András nem jött.

A fiú most már naponta ment a kastélyba, egyre fogyott, a láza is egyre magasabb lett. Most már én kértem, hogy ne menjen, de hajthatatlan volt:

- Meg kell tennem...

Egy este az utca elején összeesett. A karomban vittem haza.

- Meghalok - mondta -, add ide a hegedűmet, utoljára hadd játsszam a fajtámnak!

Sírtunk mind ahányan körülálltuk. Láttuk, hogyan zsugorítja össze a testét a láz, megfeketedik a bőre, és apró fekete madár kél belőle, és kirepül az ablakon.

Éjszakánként hallani lehetett fájó énekét: "Cigány sosem hegedülhet saját örömére, miért, miért?"

- Az asztalodig minden reggel elvonszolod magadat, de este már nekem kell ágyba vinnem!

Zavart szemekkel nézett fel.

-Tetszhetem én egy férfinek? - Mi?

- Te is férfi vagy, mégha vén is, mondhatnád, hogy szép vagyok!

"- Hatalmas szekereket látok! - kiabált a lány, aki mindig mezítelenül járt.

- Rajta a királynő, van vagy két mázsás. Ő teremtette meg a világot. Ő is meztelen mindig. A füléből pattantak ki a rumungrók, hogy hallhassa őket, ha hamisan játszanak, odacsaphasson, mint a légyhez:

- Huss, drágáim, vagy megdögletek! A szívéből születtek a gádzsók, a cigányoknak csak a hátulja jutott, azért lettünk füstösek. Még ő is megijedt tőlünk, fintorog, mert büdösek vagyunk neki... Mit gondoltok, mi lesz ezekből a téglaházakból? Büdös lesz ez is a királynőnek, és elsöpri őket, látom előre...

- Menj innen, ne jósolgass! - hessentettük el, mire az a földre vetette magát, és görcsökben fetrengett. Rövid idő múlva észhez tért, bámult maga elé, csak akkor derűit fel, amikor meglátta Darit, aki kiabálva jött:

- Elfutnak előlem, hogy verje meg az Isten! - Mik te, bolond? - fordult felé.

- Hát az álmok...

- Jó álmok az ilyenek, amik csak úgy elfutnak az ember elől?

- Ne is mondd, megszökött előlem a legszebb: egy asztalnál ülök egy gádzsóval, sült tyúkokkal, rántott hússal, finom édességekkel megtöltött tálak az asztal egyik felén, a másik felén disznóbél főzve, döghús. Én mert cigány vagyok, arra az oldatra ülök, ahol a dög van.

- Ej, testvér - mondja gádzsó -, cseréljünk helyet!

És előttem a finom falatokkal megrakott asztalrész. A gádzsó meg eszi a dögöt, és mosolyog rám. El kell kapnom ezt az álmot, ha addig élek is!

A lány felnevetett:

- Hiába cigány vagy, bolond is!

- Majd szólj, ha olyan álmod lesz, amit el kell kapni!

Mennyi frázis, jobb élet, szebb élet, és mind hittük, hogy nekünk sikerül! Tanítójuk ne légy...

- Egy kis krumplilevest csinálok - jött meg a lány.

A befejezetlen mondatot nézte a papíron. Talán azt jelenti, hogy tanítójuk légy? Bolond gondolat, hessentette el magától. Valójában azt akarja leírni, hogy nem érdemes tanítója lenni ennek a népnek. Vagy egészen mást akar vele, hiszen most már másképpen kell fogalmaznia, mint akkor. Ugyanazon mondat többféle jelentéssel is bírhat, de ezekért nem érdemes már! Ez a lány nem lehet mérce, meghibbant, amikor előtte ütötték agyon az apját és az anyját!

- Itt van, egyél! - csapta elé a lány a tányér levest. "Ők legalább meghaltak, de én élek, miért maradtam meg?"

- Nézz meg, Tanító! - lavórban állt mezítelenül a lány. - Akármelyik lány megirigyelhetné a melleimet! Igaz, hogy egy kicsit nagyok, de a férfiak azt szeretik, ha van mit fogni, igaz?

Aludni kellene, de a lány nyitva hagyta az ajtót, és ettől mozdulni sem tudott, csak azt a befejezetlen mondatot nézte a papíron.

- Vegyél nekem szép ruhát - kérlelte a lány, amikor megjött. - Azt mondta, hogy csak szép ruhában tetszem neki. - Ki?

- Hát a Pista! - mutatott a szemközti házra.

- Van neked rózsás szoknyád, delénkendőd, abban biztosan tetszel neki.

- Holnap akkor azt veszem föl.

Jönnek a szekerek, az elsőről öregasszony száll le, kampóspontján piros rongy.

- A Tanítót keressük, hallottuk, hogy itt a cigányoknak jó világa van.

- Gyertek, gyertek! Egyelőre jók lesznek a viskók, aztán a vályogvetők dolgozni kezdenek, lesz tégla bőven, abból építjük a házakat!

- Hol vannak a férfiaitok?

- A szekérben - mondja az öregasszony, és kiabál: - Hej, romák, gyertek elő!

Női ruhás férfiak jelennek meg. Nevet az egész utca.

- Nincs más ruhájuk, ezeket is úgy koldultuk össze, de így is csak egy részüknek jutott, a többi meztelenül maradt a szekérben.

- Megszokták már - folytatja az öregasszony. - Rongyos cigányoknak is hívnak bennünket. Isten büntetése ez, hivalkodó nép volt a mienk, kinek van szebb ruhája, csak ez volt a fontos. De meg is történt a baj! Kereskedő érkezett hozzánk, olyan szép ruhát hozott, amit még emberi szem nem látott. Meg is bolondult érte mindenki.

A kereskedő azt mondta, hogy azt nem lehet megvenni, aki a legszebben énekel, azé lesz.

Na, a sok jó hangú roma mind versenyre kelt érte. Egyik szebben énekelt, mint a másik, de a kereskedő csak a fejét csóválta.

Aztán egy nap éjfekete hajú legény jelent meg, nem ismertük, nem közibénk való volt.

Csoda volt a hangja, olyant emberi fül még nem hallott. Megállt a Nap az égen, egyszerre volt éjszaka és nappal, tavasz, nyár, ősz, tél...

A kereskedő neki adta a ruhát, de a legények éjszaka elkapták az idegent, a ruhát elvették tőle, a nyelvét meg kitépték.

Attól kezdve a ruhánk lerohadt rólunk, az étel, a víz megposhadt. A legény meg járkált köztünk vádló szemmel. A legények visszaadták neki a ruhát, és egy fekete paripára ültették, hogy menjen el, vigye el tőlünk a rontást.

Az a paripán az égbe emelkedett. Így tudtuk meg, hogy a Cigány Dalia járt köztünk. El kellett jönnünk a helyünkről, keserű büntetés volt ez a bűnünkért.

Elzsibbadtak a lábai, a lány segítette ágyba. Nem szerette az éjszakákat, mindig ugyanazt álmodta újra, azt az utolsó éjszakát:

- Gyere gyorsan, Tanító, jaj, Istenem, segíts!

A picike asszonyhoz hívták, aki hónapok óta ki sem mozdult a házból, mert olyan nagyon terhes volt, hogy lépni sem tudott.

A megszületett csecsemő ott feküdt az asszony mellett, de rossz szó volt rá, hogy csecsemő, mert akkora volt, mint az anyja.

- Jaj, megölöm magam, Tanító, ekkora szégyen! Nem tudtam megszólalni, csak néztem a hatalmas gyereket. - Fiú? - nyöszörögte az asszony.

Az egész utca a ház előtt tolongott már.

- A férjed is lehetne - nevetett a bolond lány.

- Mi legyen vele? - fordultam Dadához, az utca bábájához.

- Él, meg kell, hogy maradjon, de ez az asszony nem szülhet többet, mert akkor vége lesz a cigányságnak.

- Jaj, Istenem, - sírt a kis asszony. A férje lépett mellé.

- Rosszat hoztál a cigányságra, ezért meg kell ölnöm!

Lefogtam a kezét, majd kikergettem mindenkit a szobából. Dada, az asszony és én maradtam a szobában.

- Rosszat jelent ez, Tanító, mindenre fel kell készülnünk.

Nincs időm töprengeni, kintről kiabálást hallok.

Kint csendőrök, falubeli parasztok! Vér... szétroncsolt testek... Tanítójuk ne légy... a bolond lány halott... az álomkergető Dari véres arccal fekszik, elérte azt az álmot,  ahol őt ültetik a húsos asztalhoz... alig érzem a lábamat... hallom a fekete madár hangját: "miért születtünk cigánynak, miért, miért? Tanítójuk ne légy!"

Felébredt, elvonszolta magát az asztalig. A lány az öltözködéssel volt elfoglalva.

- Nyisd ki az ajtót - nyögte neki. Az miután felöltözködött, teljesítette az öregember kérését.

- Járj szerencsével! - búcsúzott a lánytól.

Kíváncsian várta vissza, az megdöbbentette a kérdésével, amikor megjött:

- Hibbant vagyok? - Ki mondta ezt?

- A Pista, hogy hagyjam őt békén, csak nem nevetteti ki magát egy hibbant lánnyal!

- Nem, te nem vagy az, ne hidd el! - Akkor miért mondta?

- Mert buta cigány, azért.

- És én nem vagyok cigány?

Erre nem tudott mit válaszolni, zavartan hümmögött. - Nézd, fát vág, hát nem gyönyörű?

Szép férfi, állapította meg. Ahogy feltűrte a karján az inget, ahogy minden mozdulatára szinte az egész testén, mintha áram futna át.

A lány a küszöbön ül, valami szerelmes nótát dúdolgat, hívogató ez: "gyere, neked teltek meg a melleim, érted göndörödik szemérmemre az állatok szőre!"

Majd aprókat sóhajt a dal közben, a sóhajok egyre gyorsulnak, míg végül jajgatás lesz belőlük. A blúzt leszabja magáról, a melle hullámzani kezd, kezével csitítgatja, de ez még erősebb hullámzást indít el. ~ Gyorsan felpattan a helyéről, befut a szobába, vizes ruhával tér vissza. Újra leül a küszöbre, a mellére teszi a vizes ruhát, de hiába, az önkívület mindaddig tart, amíg Pista nem végez a favágással, ölébe  rakja a felaprított fát és fütyülve bemegy.

A lány teste megmerevedik, eldobja a vizes ruhát, felugrik a küszöbről, zavaros szemekkel néz az öregemberre. - Gyere! - ragadja ki a székből, és bevonszolja az ágyba. Mezítelenre vetkőzteti, majd ő is levetkőzik és ráfekszik.

Mozdulni sem tud.

- Öregember vagyok én már...

A lány forró izzadságcseppjei végigfolynak a bőrén, szeretné megsimogatni a rángatózó testet, de az ujjait nem tudja megmozdítani.

Nyög a lánnyal együtt, míg az egyre hevesebben, ő a megszégyenített, hevülni már nem tudó öregemberként, akit a lány súlya, mozdulatai nyomnak.

- Semmire sem vagy való! - fordul le róla a lány.

- Elmegyek, te mondtad, hogy cigányok, azért tartanak engem hibbantnak, megkeresem azokat, akiknek kellek így is. Élsz úgy, ahogy tudsz, te sem tudtál segíteni rajtam.

Három nap múlva jött vissza. Este volt. A Tanító még az asztalnál ült.

- Megjöttem - mondta. Tépett volt a ruhája, mintha tíz évet öregedett volna.

- Tudtál valamit enni?

- Egy kis kenyeret találtam.

- Főzök neked krumplilevest, egy kis meleg jót tesz a gyomrodnak. Be is fűtök, az éjszakák már hűvösek.

Amikor megfőzött, félretolta a tanító asztalán a papírokat: - Veled együtt eszem az asztalodon.

Evés közben hirtelen sírni kezdett: - Miért vagyok én cigány? A Tanító döbbenten nézte.

- Hogyan kérdezhet ilyent egy hibbant, ez van a te szemedben is.

- Nem...

- Ha nem kellettem a cigányoknak, kellek majd a gádzsóknak, gondoltam. Hárman voltak, megerőszakoltak, utána egy darab szalonnát nyomtak a kezembe, kifizettek, cigánykurva, neked úgyis mindegy... Az erdőbe futottam a szégyenemmel, de nem tudtam megölni magam... Miért akarok én élni még így is Tanító, miért?

- Feküdj le, pihend ki magad, majd egyszer megérted. Rövidesen hallotta a szuszogását.

Tanítójuk ne légy - olvasta. - Tanítójuk ne légy, először is, mert büdösek, elviselhetetlenül emberszagúak - fejezte be.

Jó lett volna ha az ágyáig el tud menni, de elzsibbadt a lába: "Ma is a székben fogok aludni" - gondolta, és elfújta a lámpát.

Módosítás dátuma: 2016. december 04. vasárnap, 12:41
 
Copyright © 2024 Kethano Drom - Közös Út. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 

Tehetség

Örökségünk nyomában

PTK roma tananyagok

Emlékezet

Portré

Közös Út a Facebookon

Mottó


„A cigány kultúrának intézményekre van szüksége...
Én ezt egy kulturális autonómia intézményrendszerén belül képzelem el, amely nem szavakból, hanem láncszemként egymáshoz kapcsolódó intézményekből állna.”

***

Részlet Orbán Viktornak  2008. április 11-én elhangzott beszédéből.


 

Civilhang

SZEMlélek

Galéria