Pulyag mellett a cigányutcában lelassított egy tehergépkocsi és kiszólt belőle a pilóta.

– Szálljon be öreg, elviszem egy darabon, látom, sietős az útja. Pulyag azonban tovább szaporázta lépteit az autó mellett és így förmedt az elképedt pilótára:

– Te gyerek, hagyjál engem békén. Nem érek rá veled viccelődni. Nem látod, hogy sietek? S ha lehet, még jobban megnyújtotta a lépteit.

Lolóék a régi Népbüfé” mellett, egy szűk, homályos kis udvarban laktak. Pulyag oda igyekezett. Loló apja, a nagyhírű cigányprímás, Botos Bandi nemrégen halt meg, s ősi szokás szerint az elhunyt hátrahagyott ruhaneműit potom áron kiárúsította a család. Pulyag ez okból zörgetett be az ajtón.

– Isten hozott – nyitott ajtót a prímás anyósa. – Kerülj beljebb. Mi járatban vagy?

– Etelkém, az Isten nyugosztalja, volt a vejednek egy barna orkánkabátja, az nekem mindig nagyon tetszett…ha megvan, gondoltam, abban járhatnék muzsikálni.

– Megvan még, hogyne volna – mosolyodott el Etel. – Csak várj addig, amíg megetetem a gyerekeket. Utána felpróbálhatod A széles konyhaasztalra helyezett robosztus porcelántálból ínycsiklandó párák örvénylettek fel. „Rácpörkölt” – villant szinte azonnal Pulyag agyába a sóvár felismerés. S nyálmirigyei csöpögni kezdtek, mint eresz alatt az olvadó jégcsapok. A gyerekek közben jóízűen falatozni kezdtek.

Minden bizonnyal e látvány hatására keveredtek össze Pulyag agyában az orkánkabáttal kapcsolatos fogalmak. – Etelkém – motyogta sürgetően, két nyelés közt már-már öntudatlanul –, az Isten áldjon meg, nem érek rá, muzsikálni kell mennem… Vedd már elő azt az orkánkabátot, hadd kóstolom meg!

Loló, a zongorista, később mint viccet, gyakran elmesélte az esetet. Szerinte azonban nem Pulyag, hanem a Gajdi akarta megvásárolni a szóbanforgó ruhadarabot.

Ami végül mindegy, mert ő is zenész volt és valószínűleg a rácpörköltet is szeretette.

(Forrás: Putrik és paloták, CTMT Bp. 1996)