Az „Elveszett álmok”- kat, Rostás – Farkas György legújabb kötetét a kezembe véve, sorait olvasva arra gondolok, hogy mi közös ezekben a történetekben? Milyen tanulságai vannak az olvasó számára? Vagyis, miért érdemes elolvasni az egymás után sorakozó elbeszéléseket, gondolatfüzéreket?

Egyik ok bizonyosan, hogy Rostás- Farkas György írta. A másik, hogy benne Emberek (nagy E-vel) sorsa jelenik meg. A harmadik meg, az összes többi ok, hogy a sorsok mögött tanulságok, életbölcsességek villannak fel, az értő fülek pedig az egész életünket mozgató „szeretetfényt” is felismerhetik.

A szerző egész munkásságát végig kíséri a szeretet, mint az emberi lét alappillére „.. ha már embernek születtünk …”. „Az ember legnemesebb földi küldetése a szeretet.” – írja a költő; mert nem kell ahhoz módosnak lenni, hogy tisztelve szeressük a másikat. Mondhatnánk erre sok mindent… De ha elolvassuk ezeket a vegyes műfajú írásokat, akkor rájöhetünk, hogy a szeretet éltetőerőnek bizonyult a kötetben szereplők mindegyikénél.

A szegénysorból érkező író, mint sokmás cigány családból származó embertársunk a szegénységben az egymáshoz tartozást, az összetartozást hívta segítségül a túléléshez. Az alföldi (Békés megyei) paraszti térben élő cigány családok szerves gazdasági és társadalmi közösséget alkottak. Mindenki tudta a másikról, hogy ki, kicsoda. Nem akart senki másnak látszani. Pedig az is konok, kemény világ volt, ahol könnyen eleshetett az ember, ha egyedül maradt volna, de nem maradt. Segítették egymást. Együtt éltek jóban-rosszban. Megtalálták a sanyarú mindennapokban is az egymásra figyelés módját, és idejét. Esténként „nagy tüzeket raktak, énekkel, tánccal és mesékkel varázsoltak szépséget, feledtették a mindennapok nehézségeit. Ilyenkor elregélték őseik történeteit, így hagyományozódtak tovább a paramichák, az igaz mesék.”.

Igen, igaz meséket, a verbális hagyományápolás legelterjedtebb formáját használták fel őseik történelmének, hőseik történetének elmeséléséhez. Így adták át a tudást. Mert ebben a befogadó műfajban otthon érzi magát gyerek és felnőtt egyaránt. Fogékonyak vagyunk az érdekes elbeszélésekre, amikben megélt élettapasztalatok, tanulságok jelennek meg. Ez a kötet is ilyen.

Rostás – Farkas György is mesél nekünk, mint ahogy neki mesélt az édesapja, vagy, ahogy ő olvasta fel édesanyjának Petőfi verseit, vagy, ahogy mesél gyerekeinek, unokáinak, és az olvasóknak. Arra ösztökél minket, hogy figyeljünk rá, mert ezek a „mesék” utat mutathatnak a mai gondok megoldásában.

Kell, hogy az embernek legyenek álmai, vágyai – mondja a szerző. Tehát legyen célunk! Akarjunk jobbak lenni! Higgyünk a változás erejében, higgyünk magunkban! „Ha az ember valamit nagyon akar, - ez már csak így van, - az beteljesül, valóra válik.”

Céljaink keresése közben, de még inkább célba érkezésünk után sem feledhetjük el származásunkat, felmenőinket. „Nem lehetünk hűtlenek, a mi ősi örökségünkhöz, a szeretet kultúrájához”. „Gyökereinkbe kapaszkodva kell élnünk!” – vallja a szerző.

Befejezésül: a tanulságok, amiért érdemes elolvasni ezt a kötetet készen áll arra, hogy a tisztelt olvasó kihámozza belőle a számára hasznosat, érdekeset.

A szerző szavaival ajánlom e kötetet szíves figyelmükbe: Mangav tume hatyaren jekh, kamen jekhavres! = Kérlek benneteket, értsetek egyet, szeressétek egymást!