Címlap Nagyvilág Kitekintő A nők szerepe India középső területein

Kiadványaink

Névjegy

Radio Romano

Lovaricko shibako grizhipe

Archív

Közös Út Baráti Kör

Csatka

Rostás-Farkas György

Blog

CTMT videók

GTranslate

 

Közös Út Baráti Kör

A nők szerepe India középső területein PDF Nyomtatás E-mail
Kitekintő
Írta: Kézdi Nagy Géza   
2015. február 05. csütörtök, 13:54

Abban a szerencsés helyzetben lehetett részem, hogy kulturális antropológusként terepmunkát végezhettem Indiában. Magával ragadott és rabul ejtett e szubkontinens varázslatos világa. A világ legnagyobb demokráciája vendégeként átélhettem a harmóniára vágyó emberek millióinak érzéseit. Az idő lelassult, az értékek átrendeződtek, valami hihetetlen nyugalom szállt meg.

Ékszerben a földeken

Láthattam Dzsaipurban és Agrában a mesés kelet elképzelhetetlen kincseit, tapasztalhattam a lélek békéjét, a különféle vallások egymás mellett élését, egyfajta vallási szinkretizmust. Megcsodálhattam India művészetét, melyben összekapcsolódott a hindu vallás bonyolult hitvilágának az istenek tiszteletével és az emberek érzéki vágyaival összefonódott hétköznapi élni akarásának tobzódása az iszlám építőművészet emberi ábrázolást megtagadó, helyette a kalligráfiát alkalmazó realitásával.

Ugyanakkor találkozhattam a végtelen nyomor hétköznapi valóságával, az indiai nők és asszonyok kiszolgáltatottságával, a már betiltott kasztrendszer emberi gondolkodásban még mindig létező béklyóival és az éhező gyermekek könyörgő tekintetével.

Jártam Rádzsásztánban, Madhya Pradesh és Uttar Pradesh államban, Dzsaipur, Udaipur, Chittaurgarh, Ranthenborn, Ujjain, Bundi, Agra, Sanchi, Kadzsuráho településeken, Benáreszben (Varanasi) és persze Delhiben is.

A nők országa

Nehéz helyzetük ellenére úgy éreztem, India a nők országa, valójában ma a nők világa. Jelen vannak az élet valamennyi területén és identitásuk elvesztése nélkül voltak képesek alkalmazkodni a modern élethez. A nőké, akik ragaszkodnak hagyományaikhoz és még a mai modern Indiában is viselik a szárit, autentikus ruházatukat, melynek létezik nagyvárosi modern, a gazdagabb rétegek számára arany- és ezüstszálakkal díszített változata és egyszerűbb, hétköznapibb példája, amit vidéken, a földeken dolgozva, fejükön terhet szállítva vagy a Gangesz vizében ruhát mosva, a piacokon árut pakolva, utat söpörve, építőanyagot cipelve, tömött buszon utazva hordanak. A szári minden alkalomra megfelelő öltözék, és ez így lesz a jövőben is.

Az indiai nő mindig fel van ékszerezve. Arannyal és ezüsttel, néha drágakövekkel. Bár a nők legnagyobb barátja a gyémánt, az indiai asszonyok az aranyért lelkesednek. Az arany szentség. Minden családban – legyen az gazdag vagy szegény – van arany. A dolgozó nők gazdagabbá, így függetlenebbé váltak. Aktívabban tevékenykednek a gazdasági életben és hozzájárulnak növekedéséhez.

Bokaláncok, karperecek, karkötők és ritkábban nyakláncok és gyűrűk. Mindez nemcsak ünnepeken van rajtuk, templomokban és más szent helyeken, hanem hétköznapokon is állandóan, munkaközben a termőföldeken, téglákat hordva az építkezésen vagy mosott ruhát szárítva a folyóparton.

Az ok egyszerű. A nőknek nincs földtulajdonuk, nincs ingatlanuk, főleg vidéken. Ha a férfi eltaszítja magától, minden értéke az, amit a testén hord. Ezért a sok ékszer. Viselete a vagyona.

Rövid gyermekkor, sok munka

A nők Indiában sokat dolgoznak. Amerre jártam legtöbbször nőket láttam dolgozni, és általában fizikai munkát végezve. Láttam őket utat építeni, marhatrágyát szárítani, szövőszéken szőni, vizet hordani, építőanyagot rakodni, kordét húzni, ruhát mosni patakban vagy folyónál, esküszöm férfival kevésbé találkoztam munka közben.

Korán férjhez adják őket. Gyermekkoruk rövid ideig tart, ifjúságuk szinte nincs is. Hamar szülnek, és már cipelhetik is anyaságuk terheit. Mégis valami megfoghatatlan méltóság sugárzik tekintetükből. India ereje, a nyugalom, az 5000 éves kultúra minden biztonsága, a harmónia megnyugtató érzése és a tudat, hogy részei annak az egésznek, amit e kultúra jelent, hiszen ez a hagyomány az indiai civilizáció mindenkori kötőanyaga.

Nők ábrázolása

Észak-India védikus vallásaiban is sokkal komolyabb szerepük volt a nőknek, akiket később a papok fokozatosan háttérbe szorítottak. Észak brahmanista papsága azt kommunikálta a közösségek számára, hogy a nők csak annyit érnek, mint a barmok az udvarban. Azokon az ábrázolásokon, melyeket Chittaurgarh, Sanchi, Kónárak vagy Khadzsuráho X. és XII. századi épületein, az ottani szobrokon, faragványokon láthattam, a nők annak a filozófiának a megtestesítőivé váltak, mely az én föladását és az egyénnek a közösség érdekeinek alárendelését hirdette.

Alasza kanják, azaz a „tétlen égi lányok”: ők azok táncos- és zenésznők, akiknek rendeltetése az, hogy Szúrja, a napisten dicséretét fejezzék ki táncukkal és hangszereikkel. Szúrja dicsőítése mellett csábító módon dicsekszenek varázsos szépségükkel. Ezeknek az életnagyságnál nagyobb nőalakoknak a teste telt, keblük duzzadt, csípőjük kerek. A szép táncoló nőfigurák különféle hangszereken játszanak. Az erotikus jellegű női ábrázolások e helyszíneken több templom szobrainál láthatóak, de talán Khadzsuráho Laksmana-templománál, a Visvanáth-templom falán és Káli Dévi-templom kőfaragásainál mutatkoznak meg legjellemzőbben e korszak művészetében. Az égi lányok – apszarák vagy szuraszundarík – a Nagyistennő varázsos erejű lányai és követei, akikről azt feltételezték, hogy aki a szépségük hatása alá kerül, az az istennőhöz jut közelebb.

Ezt a khadzsuráhói szobrászatot manieristának tartják, mert a változatosan beállított emberalakok szépségét és eleganciáját lelki tartalom nélkül adja vissza.

Ugyanez a tradicionális indiai táncok esetében is igaz. Van olyan tánc, mely például a táncosnő Krisna iránt érzett feltétel nélküli szerelmét és odaadását fejezi ki, úgy, hogy az én megfeledkezik arról, hogy egyáltalán létezik.

„Teljesen feloldódom az irántad érzett szerelemben” – fejezi ki táncával a Krisna templom táncosnője.

Kézdi Nagy Géza, kulturális antropológus–régész

 

Válogatás a szerző fotóiból:

 


 

 

Módosítás dátuma: 2015. február 05. csütörtök, 14:02
 
Copyright © 2017 Kethano Drom - Közös Út. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 

Tehetség

Örökségünk nyomában

PTK roma tananyagok

Emlékezet

Portré

Közös Út a Facebookon

Mottó


„A cigány kultúrának intézményekre van szüksége...
Én ezt egy kulturális autonómia intézményrendszerén belül képzelem el, amely nem szavakból, hanem láncszemként egymáshoz kapcsolódó intézményekből állna.”

***

Részlet Orbán Viktornak  2008. április 11-én elhangzott beszédéből.


 

Civilhang

SZEMlélek

Galéria