Címlap Cikkajánló cikkek kultúra Rendhagyó portré Dr. Dervis Selhanovićról

Lovaricko shibako grizhipe

Kiadványaink

Radio Romano

Archív

Csatka

Közös Út Baráti Kör

Blog

Névjegy

Gindima

Tumencaj muro dyi sagda. Te na bisterdyon pa jekhavreste, zhikaj e luma luma avla,..

http://rfgy.blog.hu/

Portré

Rostás-Farkas György

CTMT videók

GTranslate

 

Rólunk

Rendhagyó portré Dr. Dervis Selhanovićról PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Pató Selam   
2014. május 02. péntek, 10:16

Egy név. Egy Emberé. Egy némiképp titokzatos, lebilincselően sokoldalú, és feltétlenül karizmatikus egyéniségé. Milyen sok, s milyen kevés lenne, ha csupán foglalkozásain keresztül szeretném bemutatni viselőjét! Manapság gyakorta (nagyon is hibásan) munkakörük függvényeként identifikálják az embereket, ám Dr. Dervis Selhanović tevékenysége oly sokrétű és szerteágazó, hogy azok felsorakoztatásával legfeljebb érzékeltetni lehet valódi, belső lényét. Ma Podgoricában él és dolgozik, a Centar za Ocuvanje i Razvoj Kulture Manjina (Kisebbségi Kultúrák Megőrzésének és Fejlesztésének Központja) igazgatója.

 

Hogy világszemléletében milyen döntő fontosságú tényezőként van jelen a gyökerek tisztelete, azt mi sem példázza jobban, mint hogy amikor magáról kérdezem, elsőként családja történetéről mesél. Intellektuális muszlim családból származik, melynek történetét négy generáción keresztül visszavezette.

Dédapja a király barátja volt, Nikola király üldöztetésekor az ő családjához menekült. Nagyanyja már abban az időben tanárnő volt, amikor a nők még egyáltalán nem dolgoztak.

A család két nőtagja a király hadseregének tagjaihoz ment feleségül, ami akkoriban, 100 éve nagy katasztrófának számított, de nem akartak hazamenni.

20 évvel később egy csodás leány született házasságukból a családban, akire mindenki vágyakozott, de ő az ortodox vallású szomszéddal került mély szimpátiába. A család a vallási különbségek miatt elvágta ezt a kapcsolatot, és feleségül adták egy nagyon gazdag, felső társadalmi réteghez tartozó albán férfihoz. Ulcinából hajóval vitték őt az albániai Skadarig, ahol ez a jóságos, belsőleg nagyszerű ember már várta őt. Külsőségekben azonban nem tudta megnyerni a lány szívét, aki egyre jobban szenvedett a lelki fájdalomtól. Amikor nagyanyja meglátogatta, a bánattól halálosan megbetegedve találta. Azonnal visszahozták őt Podgoricába, ahol legyengült szervezetét megtámadta a tuberkolózis, és örökre eltávozott az élők sorából.

A gyászoló szomszéd, akivel egykor igaz szerelem kapcsolta őket egybe, a leggyönyörűbb és legfájdalmasabb verssel emlékezett meg róla, amelyet az elhunyt lány családjának egy tagja megzenésített, s így született, az ő romantikus legendájukból a „Sedefu majka budyase“ című dal, mely Montenegró legcsodásabb és –ismertebb dala lett. Csak az ő családjukban nem akart többé énekelni senki; az ifjú nő halálakor a nagyanyja feketébe öltözött, és mindörökre köztük maradt a gyász hatalmas bánata.

Dervis Selhanović, vérbeli mesélőként, most megtörte ezt a csendet, s a legenda végén néhány pillanat méltóságteljes csönd után hirtelen dalra fakadt: ámulva hallgattam a környezete által oly keménynek és zárkózottnak vélt professzor csodás énekét, tele érzelmekkel, árnyalatokkal. „Íme az Ember!“ – éreztem meg lényét, s fogalmazódott meg bennem az a szándék, hogy sokkalta szubjektívebben mutassam be Őt, mint ha csak tevékenységein keresztül közelíteném meg. Az Ember, aki emlékezik, továbbviszi a lángot, szívvel-lélekkel, és olyan belső töltésekkel, amelyek ilyen dalt fakasztanak… Az Ember, aki ugyanebben segít másokat, aki élete nagy részét annak szenteli, hogy a kisebbségi kultúrák tagjai ugyanilyen méltósággal adhassák tovább és mutathassák meg saját múltjuk értékeit…

Dervis Selhanović (a történetből is érezhetően szigorú tradicionális értékrendet képviselő családban, melyben mégis generációkon át több különböző alakban megjelent a forradalmiság lelkülete,) Titogradban született, 1955-ben. Ugyanitt végzett a jogi egyetemen 1977-ben. Magister és PhD minősítést ért el az újságírás és kommunikáció terén, szakmai képzésben vett részt Nagy-Britanniában, Amerikában, Oroszországban, Horvátországban és Szlovéniában. Számos könyvet írt különböző területeken: pszichológia, filozófia, közélet és sport, melyek több kiadást megértek és több nyelvre lefordították őket. Számos fontos szakmai kitüntetést és társadalmi elismerést nyert. Podgoricában él és dolgozik.

Házasságával ő is megtörte a családi hagyományok elvárást: ortodox keresztény nőt vett feleségül, ám a vallási hovatartozás soha nem vált feszültségforrássá az életükben. Becsülettel megadták a teret mindkét tendenciának, nagyrészt annak is köszönhetően, hogy Dervis Selhanović a közvetlen istenhit híve, amelyben a hangsúly nem az Isten és köztünk lévő közvetítőkön nyugszik: nincs szükségünk ügyvédekre ahhoz, hogy a szeretet törvényét betöltsük. Nem a felekezetehkez vagy népekhez való tartozásban, hanem magukban az emberekben hisz, az egyes személyek milyenségében. Bár őszintén szeret templomba menni, megízlelni azon atmoszférákat, amelyekben a hívek a legméltóbb módon igyekeznek kifejezni hitüket. Harmonikus családi életükből öt gyermekük is született: Sara ökonómiából szerezte meg a magiszteri fokozatot. Pravo, Isak, David és Lav közt van, aki „normális“ -, mondja derűs iróniával, majd gyorsan meg is magyarázza: ők sikeres civil hivatásokat választottak -, de van „magunkféle“ is, aki a művészet mellett kötelezte el magát.

Egy családi érintettség miatt Dervis Selhanović teljes odaadással kezdett kutatásokat az autizmus tárgyában, s azok összegzéseként megírta az „Autizmus - pszichológiai gettó" című könyvét, amelyet lefordítottak angolra, s különdíjat kapott az Egyesült Államokban 1996-ban. Amellett, hogy mély ismerője a léleknek, filozófiának, vallásoknak, művészeteknek, „reneszánsz embernek“ is tekinthetjük a szó legnemesebb értelmében, Dervis Selhanović intenzíven részt vesz a sportban, évekig volt hazájában a legnagyobb sportoló. Az aktív sport befejezése után edző és választó lett a Jugoszláviai Kick-box Nemzeti Csapatában. Jelenleg a Montenegrói Kick-box Szövetség elnöke, és a Német Sportakadémia tagja. Bár neki magának nem volt trénere a boxban és karatéban, az ő tanítványai világelsők lettek a küzdősportokban. Oktatásukban az is erős motivációt jelentett, hogy azt akarta: a gyengék legyenek erősek. Aki pedig egyszer sportolóvá vált, az örökre az is marad a jellemében -, mondja. 30 évvel ezelőtt Japánban is járt, ahol megismerkedett a buddhizmussal, és szamurájjá vált. Azonban végső filozófiája, hogy ahol küzdelem van, ott az élet meghal.

Az utóbbi 30 év során igazgatóként szerzett szakmai tapasztalatokat a Milun Bozovic Nemzeti Egyetemen, a Podgoricai Kulturális és Oktatási Közösségeknél, a Podgoricai Alumínium Üzem Üzleti Bizottságánál ( KAP ), a Montenegrói Kulturális és Művészeti Tevékenységek Központjánál, Montenegró Kulturális Központjánál és Kortárs Művészeti Központjánál, a Nemzetközi Együttműködések Intézeténél, jelenleg a Kulturális Kisebbségi Központnál, valamint tagja volt a belpolitikának és politikai rendszernek több éven keresztül, s tagja a montenegrói Jogi és Államtudományi Karnak és a Tudományos és Művészeti Akadémiának.

Hogy pályafutása formálta nagyszerű egyéniségét, vagy nagyszerű egyénisége a pályafutását? Akit ma megismerhettem Dervis Selhanovićban, arra e kettő interakciója lehet igaz. Ritkán találkoztam olyan emberrel, aki ilyen széles spektrumon ilyen szerteágazó és magas kvalitású munkásságot fejtett volna ki, mint ő, s aki ilyen komplex módon tud elkötelezett lenni ezen önmagukban is hatalmas jelentőségű területeken. Igazgatósága alatt a montenegrói etnikumok kulturális élete is virágzik,  kiadványok (többnyelvűek és anyanyelvűek is) sokasága lát napvilágot, nagyszabású irodalmi, művészeti programok valósulnak meg, és segítik a többségi társadalomban a nemzetiségi kultúrák emancipációját.

Elkötelezetten segíti elő nemzeti-, felekezeti hovatartozástól függetlenül az értékek őrzését, kibontakoztatását, művelését-fejlesztését, s ahogy önmagából is kiaknázza intellektusa kincseit, azokat nem hagyja meg az elmélet szintjét, hanem gyakorlatban hitelesíti munkásságával, amely mások intellektuális értékeinek megbecsülésére irányul. Hogy a múlt tiszteletét és továbbvitelét mennyire fontosnak tartja a jövő építésében, s hogy emellett mennyire előre néz s a perspektíva építésében ezzel felvértezve hogy tekint a célra, arról vall egy mottója is: „Tudjuk, mik vagyunk, de még nem tudjuk, mik lehetünk. Ha ellentmondás támad a múlt és a jelen közt, azzal a jövőt veszítjük el, s ha a jövőre nem gondolunk, azt meg sem ismerjük.“

Az a fájó érzésem, hogy Dervis Selhanovićot amennyire elismerik hazájában s a világban, ugyanannyira nem is ismerik. Mert egyike azon kivételes talentumoknak, akik meghaladják saját koruk intellektuális fejlettségét, éspedig éppen nagymértékben annak köszönhetően, hogy mélyebbre nyúlnak vissza a múltba. Több konzekvenciát képesek levonni belőle, s nagyobb tudás birtokában, sokszoros tudatossággal képesek jelen lenni a mostban, és építeni a jövőt. Dervis Selhanović intellektusában korok és világok kultúrái élnek egymással olyan kreatív szimbiózisban, amely az új, fejlettebb terméseknek ad gazdag táptalajt. De az alkotási folyamathoz olyan légkör szükséges, ahol fegyelem van és struktúra, kiszámíthatóság, áttekinthetőség -, amelyek fontosságát kevesen értik. Az az érzésem, hogy Dervis Selhanovićban mérhetetlenül sok megosztani kívánt tudás van elraktározva, amelyek átadásához-befogadásához a mai kor embereinek kell beérnie, fogékonnyá válnia. Megtisztelve érzem magam, hogy e kvalitásánál fogva szinte magányos belső világba meghatóan szíves bebocsátást nyerhettem, és lelkiekben-szellemiekben gazdagodhattam mindazzal, amit megismerhettem derűs, közvetlen, tartalmas beszélgetéseinkben.

 

Dr. Dervis Selhanovic Pató Selam és Ruzdija Russo Sejdovic társaságában

Módosítás dátuma: 2014. május 02. péntek, 13:54
 
Copyright © 2024 Kethano Drom - Közös Út. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 

Tehetség

Örökségünk nyomában

PTK roma tananyagok

Emlékezet

Portré

Közös Út a Facebookon

Mottó


„A cigány kultúrának intézményekre van szüksége...
Én ezt egy kulturális autonómia intézményrendszerén belül képzelem el, amely nem szavakból, hanem láncszemként egymáshoz kapcsolódó intézményekből állna.”

***

Részlet Orbán Viktornak  2008. április 11-én elhangzott beszédéből.


 

Civilhang

SZEMlélek

Galéria