Címlap Cikkajánló cikkek kultúra Tanulság - Felszólalás az „Együtt jobb” irodalmi-nemzetiségi konferencián

Lovaricko shibako grizhipe

Kiadványaink

Radio Romano

Archív

Csatka

Közös Út Baráti Kör

Blog

Névjegy

Gindima

Tumencaj muro dyi sagda. Te na bisterdyon pa jekhavreste, zhikaj e luma luma avla,..

http://rfgy.blog.hu/

Portré

Rostás-Farkas György

CTMT videók

GTranslate

 

Rólunk

Tanulság - Felszólalás az „Együtt jobb” irodalmi-nemzetiségi konferencián PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Dávid Csaba   
2014. április 28. hétfő, 16:21

Hölgyeim és Uraim! Örvendek, hogy ma, április 25-én kerül sor erre a könyvbemutatóra, ugyanis tegnap, 24-én volt az örmény genocídium 99. évfordulójának emléknapja. Csakhogy erről az egész magyar sajtó (az írott és elektronikus) hallgatott. Én legalább itt megemlíthetem.

Tíz éves lehettem, amikor néhány pajtásommal felballagtam a Szabadság-hegyre. Este édesapámnak elbüszkélkedtem, hogy „fent voltunk a hegyen”.

- Nem hegy az, fiam, csak domb! A Hargita, és a Csíki havasok! Azok hegyek!

Persze, ő így siratta elveszett hazáját.

Sok nemzedékkel korábban valamelyik ük- vagy szépapám mondhatott ilyesmit az ő édesapjának a Csíki havasokról, s akkor az öreg örmény így szólt:

- Kicsi hegy az, fiam! Az Ararát, az a Hegy!

Pedig ő már az Ararátot nem is látta, de a szívében évszázadok óta őrizte.

A magyarországi örménység az 1300-as évek táján menekült Aniból, s 400 év után lelt új s ezúttal igazi hazára, Erdélyben. Kezdeti összetűzések után beépültek az erdélyi társadalomba, a 19. század során el is hagyták az úgynevezett közép-örmény nyelvet, s lettek magyar anyanyelvűvé.

A 19. század elején-közepén a magyar irodalomban se szeri, se száma az örményekről szóló negatív jelzőknek, leírásoknak. Elsősorban persze a küntebb állók, külső erdélyiek s magyarországiak tollából. Egészen a 20. századig, amikor utoljára Tamási Áronnál találkozunk az „örmény” negatív fogalomként való használatával. Talán Hunyadi Sándor volt az első, aki nem lévén örmény, nagy megértéssel, simogató humorral írt róluk (pl. a Vidám örmény temetése c. novellájában).

Arról, hogy Korbuly Bogdán örmény-magyar bankár, a kolozsvári Farkas utcai színház intendánsa miként beszélt magyarul, számos anekdota szól. Pedig ez már 1871-74! És Korbuly Bogdán nemcsak rosszul beszélt magyarul, de saját pénzén alig két hónap alatt felépítette Kolozsvárott, a Sétatéren az úgynevezett Nyári Színkört, amely azután 1919-től az egykori Hunyadi téri új Nemzeti Színházból kiebrudalt magyar társulat székhelye lett.

A felemás nyelvi környezetben, ahol az ember gondolkodását az anyagi élet, az üzlet köti le, nem lehet szépirodalmi tevékenységről beszélni. Ez azért is fontos, mert ugyanakkor az örmények igencsak írtak-olvastak. Még az 1670-es, 80-as években, amint Erdélybe érkeztek, ahol megtelepedtek, rögtön nekiláttak az anyakönyvezés, a település szabályainak írásba foglalásához s a kereskedelmi levelezéshez.

A szépirodalom más kérdés volt, mert az luxus.

Ezt a luxust az erdélyi magyarörményeknek az a nemzedéke engedhette meg magának, amely a 19. század utolsó negyedére kezdett beérni. Szongott Kristóf  húsz éven át, 1887-től haláláig, 1907-ig írta-szerkesztette az Arménia című magyar-örmény folyóiratot és számos könyvet az örmények szokásvilágáról, történetéről, genealógiájáról. Hibátlan magyarsággal, megtűzdelve örmény idézetekkel.

*

Persze, egy kisebbség irodalmáról nehéz úgy beszélni, hogy nem ejtünk szót a nyelvről – ám ebben kivétel a magyarörménység. Nem a hétszáz éve odahagyott őshaza, hanem a sokezer kilométeres távolság miatt. Ebben egy kevés szerepet játszott az is, hogy az erdélyi örmények az úgynevezett apostoli örmény vallásról áttértek a római katolikus vallásra. Szerepe volt a környezetnek való megfelelés, a valahová tartozni akarás igyekezetének.

Magától értetődő lett, hogy az erdélyi – s azután magyarországi – örménység, a több mint háromszáz éve betelepültek magyarul írjanak.

Akkor hát irodalmi értelemben talán nem is örmények?

Pedig azok s nemcsak a fizimiskájuk az. A gondolkodásmódjukban, néha a témaválasztásukban érzik – kinél jobban s kinél kevésbé – az örmény eredet. Az, hogy a családok s az egyének máig számon tartják még a távoli rokonokat is! Erdélyre pedig időnként most is úgy csodálkoznak reá, mintha nem is a szülőföldjüket, a háromszáz éve otthonként szolgáló tájakat látnák, hanem valami új csodát. (Erre Lászlóffy Aladár irásai, versei talán a legjobb például szolgálnak.)

Erdélyi s magyarországi magyarörménynek lenni ugyanazt jelenti, amit például a magyarországi zsidóságnak is jelentett a 19/20 század fordulóján: magyarok vagyunk, magyarul beszélünk s őrizzük származásunk emlékét.

Ott él írásainkban az örménység tudata, a magyarság tudata alatt megbújva. Az Ararát iránti vágy. Ez a rétegződés sok nemzedék alatt képződött ilyenné: így része a magyar irodalomnak. Magyar nyelvű nemzetiségi irodalom s többnyire nem is akármilyen nyelven, mert erősen erdélyies, gyakran székely hangsúlyokkal, szóhasználattal. A magyar irodalom része. Ha már – s persze, elsősorban ismét csak nyelvi problémák miatt – az örmény irodalom részévé nem válhat.

Nos tehát: vajon az Ararát a legnagyobb hegy, utána következik a Hargita s csak a sor végén a Szabadság-hegy? Ne rangsoroljunk.

Köszönöm figyelmüket!

Módosítás dátuma: 2014. április 28. hétfő, 16:34
 
Copyright © 2024 Kethano Drom - Közös Út. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 

Tehetség

Örökségünk nyomában

PTK roma tananyagok

Emlékezet

Portré

Közös Út a Facebookon

Mottó


„A cigány kultúrának intézményekre van szüksége...
Én ezt egy kulturális autonómia intézményrendszerén belül képzelem el, amely nem szavakból, hanem láncszemként egymáshoz kapcsolódó intézményekből állna.”

***

Részlet Orbán Viktornak  2008. április 11-én elhangzott beszédéből.


 

Civilhang

SZEMlélek

Galéria