Értsük meg egymást! - Roma nők a szülészeti ellátórendszerben /Interjú Fazakas Pálmával, a Születésház Egyesület elnökével

Mit tapasztal egy roma nő, ha bemegy a kórházba szülni? Hogyan állnak hozzájuk és hogyan viszonyulnak a roma nők a kórházi személyzethez? Milyen gátak, blokkok vannak, és mi segíthetne ezeket feloldani? Fazakas Pálmával, a Születésház Egyesület elnökével beszélgettünk az Értsük meg egymást! Roma nők a szülészeti ellátórendszerben elnevezésű esemény kapcsán.

Családháló: Mi a tapasztalatuk: értik egymást a roma nők és a szülészeti osztályok?

Fazakas Pálma: A szakmai nap elődleges célja az volt, hogy alkalmat teremtsen arra, hogy találkozzanak egymással a roma nők szülészeti ellátásában résztvevő szakemberek és az érdeklődő civilek,  megoszthassák egymással tudásukat, tapasztalataikat, és konstruktív, minden érintettet bevonó, tapasztalatokon alapuló megoldásokat keressenek. Ez az esemény a második állomása volt annak a sorozatnak, amely a Norvég Civil Támogatási Alap segítségével valósul meg.

CSH: Az előző eseményen a szülő nők jogainak ismeretéről, illetve annak hiányáról, a kórházak és az anyák közti falakról volt szó. Szóba került ez a téma a roma nők esetében is?

F.P.: Véleményünk szerint, ha a nők alapvető jogai a szülés körül érvényesülnének, tehát mindenki számára elérhető lenne az emberi méltóságot tiszteletben tartó, diszkrimináció- és kényszermentes, egyenlőségen alapuló, személyre szabott ellátás, a roma nők számos problémája megoldódna. A roma nők javarészt ugyanazokkal a problémákkal találkoznak a szülészeti ellátás során, mint általában a hasonló gazdasági és társadalmi helyzetben levő nem roma nők. A roma nők esetében azonban a hatékony ellátást, mely a felek elégedettségéhez vezet, tovább nehezíti, hogy a felek közti kommunikáció sokszor akadályozott, és sokszor sikertelen a kulturális különbségek nem ismerése, illetve el nem ismerése miatt.

CSH: Milyen "jellemző" hátrányok érik a roma nőket a szülészeti ellátórendszerben és mire lenne szükség a megfelelő kommunikációhoz?

F.P.: Amint a résztvevők elmondták, ahhoz, hogy megértsük a lényeget, abból kellene kiindulnunk, hogy a romák betegségfelfogása különbözik a többségi társadalométól. Emellett nem szabad abba az általános hibába esnünk, hogy azokat a jellemzőket, amelyeket a társadalom szegényebb, aluliskolázott rétegeinél tetten érünk, a romakérdéssel azonosítsunk. Elhangzott például, hogy a roma asszonyok nem csak nőgyógyászhoz, de alapvetően orvoshoz sem járnak szívesen. Ennek több oka is van. Egyrészt a roma nők, hasonlóan a nem romákhoz, nem beszélnek a negatív tapasztalataikról, nem emelnek panaszt azokban az esetekben, amikor nem megfelelő ellátásban részesültek. Ennek oka az, hogy egy kis közösségen belül legközelebb ismét ugyanahhoz az orvoshoz kell elmenniük, de az is, hogy nem tudják azt, hogy van jogorvoslati lehetőség.

Ennek előfeltétele azonban a jogtudatosítás, függetlenül attól, hogy ki milyen származású. Nótár Ilona szülésznő elmondta, hogy a betegséget attól fogva tekintik annak, amikor tünete van, tehát fájdalommal jár. A várandósság nem betegség, ezért nem feltétlenül kell vele orvoshoz menni egy olyan, számukra idegen világban, ahol számtalan negatív attitűddel találkozhatnak. Eközben sokuknak a közösség idősebb nőtagjai (anyós, anya, nagymama)minden szükséges információt megadnak, amire úgy érzik, hogy szükségük van. A másik távoltartó ok lehet például az egészségügyi személyzet nem megfelelő hangneme miatt szerzett rossz tapasztalatok, vagy azok a kulturális különbségekből fakadó konfliktushelyzetek, amelyek mindkét fél számára nehézségeket okoznak. Az egészségügyi ellátás során a személyzet és az ellátott roma nő is rengeteg olyan, egymás nem ismeréséből, információhiányból, előítéletből fakadó attitűddel találkozik, amelyek elkerülhetőek lennének, ha többet tudnának egymásról, egymás kultúrájáról.

A közönség soraiból felszólalt egy roma származású nő, aki osztályvezető ápoló egy vidéki kórházban, és elmondta, hogy sok éves tapasztalatai arra a következtetésre juttatták, hogy a nem roma egészségügyi dolgozók félnek a sok roma látogatótól. Nagyon jó volt hallgatni azt, hogy a kritikus véleményt rögtön egy megoldási javaslat követte, miszerint ha empatikusan, kellő megértéssel és toleranciával fordulna a dolgozó a csoporthoz, és ott a domináns személlyel megbeszélné a problémát, akkor nagyon hamar megoldódna a szituáció. Véleménye szerint a szakdolgozóknak olyan ápolási technikákat kellene tanítani, amelyek segítik őket abban, hogy hogyan bánjanak a romákkal, a romákat pedig fel kellene világosítani arról, hogy hogyan viselkedjenek a szakdolgozókkal.

Megdöbbentő volt hallani, hogy a roma nők nem mindig élik meg diszkriminációnak a velük szemben sok esetben alkalmazott élesebb hangnemet, a lekezelő válaszokat, a válaszok megtagadását, a nem megfelelő tájékoztatást, vagy azt a tényt, hogy az orvos csak az utolsó pillanatban megy be a szüléshez, mivel azt gondolják, hogy ez az az ellátás, amit kaphatnak. Ekkor válik fontossá a paraszolvencia kérdése: a romák nagy többsége fizet abból a kevésből, amije van, azért, hogy „fehérítsenek a bőrükön”. A nagy különbség azonban az, hogy míg a nem roma páciens általában a jobb ellátás reményében fizet, addig a romák többsége azért, hogy ellátást kapjon.

CSH: Mennyire készülnek fel a roma nők a szülésre? Van-e fogadott orvosuk, szülésznőjük?

F.P.: A szakmai napon jelenlévő Villás Zsoltné Mónika védőnő azt hangsúlyozta, hogy tapasztalata szerint a közösség idősebb nőtagjai együtt a védőnővel jobban fel tudják készíteni a várandóst, mint ha az anya nagyobb, személytelenebb csoportban venne részt, ahol számára ismeretlenek előtt kell nagyon intim és személyes dolgokról hallani, beszélni. Dr. Lakatos Szilvia a Khetanipe Egyesület vezetője is megerősítette, hogy ahogyan azt a közösségükben dolgozó védőnők is tudják, a sikeres gondozáshoz a legjobb út, ha a nagymamával konzultálnak minden, a várandóst és a gyermeket érintő ügyben.

CSH: A felszólalók milyen témákat érintettek?

F.P.: Szóba kerültek a roma nők gyermekvállalásával kapcsolatos kérdések, a fogamzásgátlás, a várandósság és a szülés, a várandós nők helyzete az ellátórendszerben, valamint a szakszemélyzet és a nők/családok közötti kommunikáció kérdései. Dr. Lakatos Szilvia elmesélte, hogy az egyik általa tartott lovári nyelvképzésen találkozott egy szülész-nőgyógyásszal, aki azért ment el a tanfolyamra, hogy közvetlenebb kapcsolatot tudjon kialakítani a roma nőkkel. Persze tudjuk, hogy a roma lakosság is nagyon sokszínű, s hogy a nyelv, amit beszélnek is sokféle, azonban nem szabad ezeket az egyéni, jó szándékból fakadó közelítéseket elbagatellizálni, mert ezeknek súlyuk van. Ugyanez a helyzet azzal a védőnővel is, aki azért kezdett el a Miskolci Egyetemen romológiát, majd lovári nyelvet tanulni, hogy jobban megértse azokat a nőket, akiknek a mindennapjaiban segíteni próbál.

CSH: Mi volt a legizgalmasabb, legvitatottabb témája a napnak?

F.P.: Nagyon nehéz rangsorolni, de ha mindenképpen valamit ki szeretnék emelni, akkor a gyermekvállalással kapcsolatos kérdéskörre fektetném a hangsúlyt. A meghívottak saját élményeiket és tapasztalataikat mondták el, és azt már az elején említettem, hogy egyéni jellemzőket sohasem szabad egy adott közösségre kiterjeszteni. Emellett személyes történeteik és a közösségükben szerzett tapasztalataik csodálatosan érzékeltették az egyes roma csoportok közti hasonlóságokat és különbségeket. Az elmondottak alapján egy új gyermekvállalási minta kezd elterjedni, amely szöges ellentétben áll a közhiedelemmel és a társadalomban jelen lévő téves sztereotípiákkal. Mérséklődik a családon belüli születésszám, a korábbi 6-7 gyermekhez képest ma a roma családok már csak 2-3 gyermeket terveznek. Ha mégis megszületik a harmadik és a negyedik gyermek, az egy utólagos döntés eredménye.

Elhangzott és maximálisan egyet tudok érteni azzal, hogy egyetlen kívülállónak sem áll jogában eldönteni, hogy egy gyermek megszülessen-e vagy sem, azonban segíteni kell a nőket abban, hogy tudatosan tervezzék meg az életüket, beszélni kell a fogamzásgátlásról, a családtervezésről és a szexualitásról egyaránt. Fontos téma volt az is, hogy egy roma nő a közösségen belül a gyermekei révén éli meg az önmegvalósítást, az anyaság az egyetlen kitörési terület az életében, ezáltal válik a közösség teljes jogú, felnőtt és megbecsült tagjává. Szerintem egy külön szakmai napot szentelhetnénk annak, hogy feltérképezzük és átbeszéljük, hogy vajon ennek a gyermekek szeretetén kívül milyen más okai vannak. A nap végére megerősödtem abban a hitemben, hogy csak együtt, egymás felé fordulva lehet sikereket elérni, hogy a közösségeknek nagyon nagy ereje van, és ha információkat szeretnénk eljuttatni a nőkhöz, akkor azokat csakis a közösség révén, a közösség által elfogadott hiteles személyek révén tehetjük meg.

CSH: Mik lesznek a Születésház Egyesület további témái a sorozatban?

F.P.: A medikalizált szülészeti ellátórendszer sok szempontból elnyomja a nőket, és szinte teljesen figyelmen kívül hagyja az olyan speciális igényeket, amelyek valamilyen hátrányos helyzetben lévő csoporthoz való tartozásból erednek. Öt csoportot jelöltünk ki társadalomtudományi, gender-elméleti szempontok szerint, annak tudatában, hogy ezzel nem fedjük le a különleges bánásmódot igénylő csoportok összességét; nem vizsgáljuk például a fiatalkorú anyák, prostituáltak, hajléktalan nők, menekült nők csoportjait. Igyekeztünk azokat a témákat szem előtt tartani, amelyek a nőkkel folytatott beszélgetések során legtöbbször szóba kerültek. A sorozat következő témái a fogyatékkal élő nők helyzete a szülészeti rendszerben, a szülészeti ellátáshoz való hozzáférés a szülő nő lakóhelyével és gazdasági helyzetével összefüggésben, valamint a szülés és a reprodukciós jogok helye a nőmozgalmi diskurzuson belül.

(Forrás: csaladhalo.hu)