|
A Raoul Wallenberg Egyesület, a Raoul Wallenberg Alapítvány, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége idén is kiosztotta a Wallenberg-díjakat.
A Raoul Wallenberg-díj Bíráló Bizottság a díj adományozásával etikai mércét és példát kíván állítani a magyar társadalmi és politikai közélet elé. Szeretnék elismerni azon személyek, szervezetek áldozatos munkáját, emberi, közösségi magatartását, akik tevékenységükkel, életútjukkal példát mutatnak embertársaiknak a Magyarországon hátrányos helyzetben élők, a diszkriminációt elszenvedők érdekében.
Bódis Kriszta író, filmrendező, aki tavaly vehette át a díjat, a budapesti Holokauszt Emlékközpontban arról beszélt, hogy a Wallenberg-díjjal elismerik a kitüntetettek addigi tevékenységét, egyúttal a díj kötelezi őket arra, hogy a továbbiakban is így munkálkodjanak, hogy méltók legyenek az embermentő ügy szolgálatára.
A kitüntetést idén Forrai Tamás, a jezsuiták magyarországi rendtartomány-főnöke, Szőllősi Gábor, a Társaság a Szabadságjogokért érpataki koordinátora, Tódor János újságíró, Csonkáné Lakatos Klára, a Hosszúpályi Egységes Óvoda, Bölcsőde Cigány Nemzetiségi Tagintézmény vezetője kapta, valamint Peter és Pavol Hudák, akik a felvidéki bártfai zsidó közösség emlékeit összegyűjtötték és azokból kiállítást szerveztek.
Elismerték továbbá a nyíregyházi zsidó hitközség lapjának, a Sófárnak és a Jákim Stúdió Színházi Társaságnak a munkáját is.
Az eseményen résztvevő Karin Olofsdotter budapesti svéd nagykövet beszédében kiemelte: napjainkban több bátorságra és emberségre van szükség a társadalomban. A legnagyobb veszélyt nem a rossz szándékú emberek jelentik, hanem az, amikor a jó emberek hallgatnak - fogalmazott.
Mint mondta, a most átadott tekintélyes elismerés névadója a modern történelem egyik legtiszteletreméltóbb alakja. Ma a világ más részein is hasonló díjakat adnak át, s a kitüntetettek munkájában tovább él az egykori svéd diplomata, Raoul Wallenberg öröksége - közölte.
A nagykövet emlékeztetett: 70 éve történt a magyarországi holokauszt, amikor a 32 éves svéd diplomata, Raoul Wallenberg azzal az egyetlen céllal jött Budapestre, hogy minél több zsidó életét mentse meg. Bátorságának és elhivatottságának köszönhetően több mint tízezer embert mentett meg, sorsa 1945. január 17-től - amikor utoljára látták Budapesten - ismeretlen. Budapest azóta Közép-Európa egyik legdinamikusabban fejlődő városa lett, a háború rettenete távolinak tűnik. De óvatosnak kell lenni, mert a történelem gyakran ismétli magát - mondta Karin Olofsdotter.
A holokauszt emléke ma már történelem, és egyre kevesebben tudják elmondani, mi történt valójában. Ezért is kötelessége mindenkinek az emlékezés, hogy a jövő nemzedéknek továbbadják, mi történt akkor - emelte ki Karin Olofsdotter.
(Forrás: metropol.hu)
***
Háttér:
Roma nők válaszúton - (Részlet a 168 óra 2005. szeptember 27-i cikkéből)
Csonkáné, Lakatos Klára:
Életem legnehezebb döntése volt, hogy a főiskola után visszamentem a szülőfalumba - meséli Csonkáné Lakatos Klára óvónő, családsegítő és misszionárius. A Debrecen melletti Hosszúpályi cigány lakosai közül ő az első, aki diplomát szerzett. - Tudtam, hogy nem lesz könnyű magamat elfogadtatnom. Mondogatták az enyéim: "Klárika, te már nem olyan vagy, mint mi, olyan lettél, mint a magyarok." Ezt kellett leküzdenem.
Pedig odáig eljutni is épp elég küzdelmes volt. Amikor annak idején bejelentette, főiskolára megy, óvónő lesz, megijedt a család. Édesanyja csak sorolta: "Egyedül leszel ott cigány. Kivetnek maguk közül a gádzsók. Ott már nem leszel olyan okos, mint a középiskolában. Ne keresd a kudarcot. Távol leszel. Hogyan fogsz ott aludni, enni?" Mégis ment.
Aztán a hajdúböszörményi főiskolán tapasztalta: barátkoztak vele a többiek. Ám amikor szülei meglátogatták a kollégiumban, jöttek a hangos megjegyzések: "Mit keresnek itt ezek a cigányok?" Falujában egyetlen évfolyamtársa sem látogatta.
- Ebből értettem meg, hogy teljesen nem tudtak elfogadni.
Nehéz volt elhagyni Hosszúpályit, de még nehezebb oda visszamenni.
A friss diplomás óvónő a jövőjét latolgatta. Aztán döntött: a legnagyobb feladat mégiscsak odahaza várja, az ezerkétszáz fős roma közösségben. Hazatért az övéihez. "Nem olyan vagy már, mint mi" - mondogatták. Nem menekült el. Naponta kikerekezett a telepre. "A cigányság egy nagy család - magyarázta. - És az a fontos, hogy mi jó a gyerekeknek. Az a jó, ha tanulnak, fejlődnek. Járjanak óvodába." Nem kellett sok idő, hajlottak a szavára. Szerették a romák, hogy karácsonyt, húsvétot s minden születésnapot gyerekekkel és szülőkkel együtt ünnepeltek.
Közben gyermekvédelmet is tanult a Lakatos lány. Szakmai továbbképzésen családsegítő kolléga szónokolt: "Nem lehet a cigányt felemelni. Ott kell hagyni, ahol van, a sárban. Minek szülnek annyit?" Felállt Klára erre: "Ha akadályozták volna, hogy a cigány tanuljon, nem lennék itt én sem." Szégyenkezett, kért volna bocsánatot a szakember. Kemény volt a válasz: "Ötszázezer testvéremet ki fogja megkövetni?"
Klára aztán évekig tanította a telepi cigány gyerekeket. De fölötte is múltak az évek. Széltében beszélték: "Közel harmincéves, férje még nincsen. Bibliás lett. Biztos apácának készül."
Aztán a karizmatikus hitűek között találta meg a társát, teológus lelkipásztort, Csonka Józsefet. Budapestre költözött hozzá. Cigányok közt dolgozott ott is, családsegítő szociális szolgálatot alapított a Dzsumbujban. De negyedik éve megint Hosszúpályiban élnek. Visszaköltöztek, mert látták: mégis ott van rájuk nagyobb szükség. Mert munkanélküliek a romák, nyomorognak. Nyáron, ha nincs óvoda, iskola, naphosszat az utcán kóborolnak, s nem látnak meleg ételt a kis kölykök. Hosszúpályiban ma már gyülekezetük, ima- és közösségi házuk is van a romáknak.
Klára így mondja:
- Népünk körében végzünk szabad missziót. Szabad, mert egyetlen egyházhoz sem kötődik. Igaz, a református egyházzal van munkakapcsolatunk. Az Evangélium és a szeretet üzenetét visszük.
Ötven gyermek, negyven felnőtt alkot keresztény közösséget. És nyolcvan gyermek tagja annak a klubnak, ahol Csonkáék vezetésével játszanak, sportolnak, kirándulnak, közben bibliai erkölcsöt tanulnak, evangéliumi történeteket dramatizálnak.
- Apám alkoholista volt - meséli az asszony. - Huszonöt évet húzott le a dohánygyárban, közben vályogot vetett. Mikor veszni látta a munkát, kicsúszott lába alól a talaj. Sokat imádkoztam érte. Nyolc éve megtért, azóta kortyot nem ivott. Ma a cigánymisszió helyi vezetője.
Most imaház épül a faluban, amerikai és koreai hívők támogatásával. Közösségi ház lesz az valójában. A gyülekezeti szoba már elkészült, ott egyszerre százhúszan imádkozhatnak együtt. Mód nyílik a gyerekek étkeztetésére, tehetséggondozásra is. Pénzt pedig majd pályázatokon szereznek. És kerítenek tanulmányi ösztöndíjakat, itthonról, külföldről.
Hosszúpályin lassan felnőnek az első óvodások. S többen lesznek már, akik továbbtanulnak.
- Ne felejtsd, honnan jöttél - mondja Klára. |
