"Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő."

ISTVÁN KIRÁLY INTELMEI

Szent István nevéhez nemcsak a feudális keresztény magyar állam kiépítése, hanem a magyar középkorból fennmaradt egyetlen királytükör elkészítése is fűződik.

A ma Intelmek címmel emlegetett írás kódexekben maradt ránk, latin nyelvű másolatban, a királyi törvények első darabjaként, noha az Intelmek nem törvények, hanem tanító célzatú erkölcsi tanácsok. A XVIII. században fordították első ízben magyar nyelvre, azóta többször is fordították: értelmezték az ezeréves szöveget. 

A valószínűleg az 1010-es évek első felében - más vélekedések szerint az 1020-as évek közepén - készült munka eredeti címét nem ismerjük. A szöveg legkorábbi, 15. és 16. századi kéziratai, a Thuróczy- és az Ilosvay-kódex Szent István első törvénykönyveként (Decretum Sancti regis Stephani) említik. Ennek a hagyománynak köszönhető, hogy Magyarország összefoglaló törvénygyűjteményébe (Corpus Iuris Hungarici) is bekerült. A mű modern szövegkiadói új címet alkottak, és Erkölcstanító könyvecskeként (Libellus de institutione morum) jelentették meg. Az Intelmek hitelessége körül sok vita folyt, mára azonban egyértelművé vált, hogy Karoling királytükröket alapul vevő, de teljesen magyar közegben keletkezett 11. századi szövegről van szó.

Az Intelmek szerzőjének személye ismeretlen, és bár a mű szövege egyes szám első személyben íródott, Szent István sajátkezű szerzősége kizárható, a mondanivaló kialakításában, megszerkesztésében való szellemi közreműködése azonban nagyon is valószínűsíthető. A tanítások megszövegezőjeként felmerült többek között Szent Gellért püspök és Asztrik érsek személye is.

az Intelmek nem száraz erénykatalógus, hanem meglepően személyes hangú, önvallomásokkal teli tanítás. A bensőséges hangnem mellett a szerkezet és a mondanivaló is több sajátosságot mutat. Az Intelmekben nem az egyes erényekből következik az államvezetésre vonatkozó tanítás, hanem éppen a királyi méltóság legfontosabb elemei kapcsán fogalmazza meg a jó uralkodó legfontosabb személyiségjegyeit, tulajdonságait.

A bevezetőből és 10 fejezetből álló műnek a modern korban egyik legtöbbet idézett része a 6. fejezet azon része, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy "az egy nyelvű és egy törvényű ország gyenge és törékeny" (unius linguae uniusque moris regnum imbecille et fragile est):

VI. A VENDÉGEK BEFOGADÁSÁRÓL ÉS GYÁMOLÍTÁSÁRÓL

A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti.

Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szétszórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák. (...)