A gyerekek  cipőt váltottak. Szokás szerint,hol a szekrényben uralkodó rendet ellenőriztem a folyosón, hol az osztályba kukkantottam . Sok volt a még mindig ismeretlen  szülő, gyerek. Egy  apuka érkezett. - Hol a bicikli? - szólított meg.

- Jó reggelt mondtam én a jólneveltség kedvéért, mire ő is visszaköszönt és hozzátette: a bicikli ! Érhetetlenül néztem rá. Tessék? Mire ő újra megszólalt: No a bicikli.-Jöjjön csak be az osztályba. Eltűnik a kerékpárja, vagy a gyereké? Milyen biciklit keres?-Hát a Cinzarónak hozta a biciklit.

– Ki? Én? Miről beszél?-Hát aszonta az asszony, hogy ha jár a gyerek,akkor hoz neki biciklit. Monta  a Cinzaró, hogy má biztosan itten a bicikli.

- Tisztázzunk valamit.Én ilyet  nem mondtam.Arról szoktam beszélni,miről marad le az, aki nem jár iskolába.

- Avcsak,intett a fia felé. Monta, hogy hoz neked biciklit?-mutatott rám.

- Igen aszonta az anyának.-Valami nagyon nincs rendjén! Valószínű, hogy a maga asszonya találta ki ezt az egészet.Életemben nem ígértem iskolalátogatásért ajándékot ,soha  senkinek.- No ,de tunna  hozni, egy biciklit!?.

- Nem , nincs és nem ígértem.-Nem tud biciklizni? Fölül rá, azon gyön .- Gondolja,hogy azt a 40 km utat   egy gyerekbiciklin tenném meg!? Befejeztem.

Fél nap a kerékpár jegyében telt. A többi gyerek hallván ezt a párbeszédet, szintén kerékpárt akart tőlem  iskolalátogatásért cserébe.

Elérkezett az individuális szülői megbeszélések ideje! A gyerek tanulását kell támogatni, motiválni. Ebben legyenek az én segítségemre. Az önök szemléletváltására van szükségem, mégpedig a gyermek érdekében. Nem anyagi javakat igérgetve az iskolába  csalogatni csemetéiket, az én nevemben valótlan állításokkal szédíten őket .

- No figyeljen! hangzott  egy szülőtől.Tudjuk ám kicsoda. Ismeri a Kincsót!? A majorbul. Biciklit kapott magátul.  Bangó meg, egész zsák ruhát is adott maga neki. Rokonyok vagyunk. No ehhez mit szól?

- Már tudom   honnan fúj a szél. Mást is meg kellett volna tudni  tőlük. Valóban sok mindenkinek segítettem és segítek. Nem érdekel, hogy maguk rokonok. Ez engem nem kötelez semmire. Mindennek megvan a  módja, mindennek vannak határai. Követelőzni pedig nálam, nem lehet!

Pár nap nyugalomban telt el. Három testvérpár is járt az osztályomba. Mindhárom esetben korkülönbség volt a testvérek között, és nagyon is jellemző vonásukká vált, hogy a kisebbik szinte mindenben  leutánozta a nagyobbat. Egyik órán  meglepően jól teljesített az osztály.

- No adjá cukorkát! Hangzott az egyiktől, aztán szinte kórusban.

- Nem értem, mit mondotok?

- No adjá cukorkát!

- Nem értem.Mondtam újra .

Valakinek eszébe jutott: Te dilló, hát má tanultuk: Kérem. Mindig aszongya a tanóvkinya ,ha rosszul mondod, hogy ő aztat nem érti.

- Kérem,cukorka!-hangzott egyhangúan.

- Miért kéne,hogy legyen cukorkám? Kérdeztem én. Erre, kinyújtott kezekkel felém, hadonászni kezdett az egyik:

- Monta a Bangó, attá nekik cukorka. Igen monta. Most már mindenki hadonászott.

- Azt miért nem kérdeztétek meg tőle, milyen alkalmakkor kaptak , vagy jutalmaztam őket cukorkával? Ha már ennyire vagytok a nyomozásban,  ki  vagyok , honnan jöttem, hát tudakoljátok meg , mindazt amit még tudnotok kell! Ne hivatkozzatok  sem a Kincsóra, sem a Bangóra. Kár,hogy olyan messze laknak  innen. Lenne mit tanulnotok tőlük.

Aztán egy idő után az egyik kis lány a legfiatalabb az osztályból az asztalomhoz lépett .

- Csukd be a szemed –mondta, és nyisd ki a vasztót( kezed).  Egy cukorkát nyomott a kezembe. Aztán folytatta. Tennap a szomszéd Juliska gadzsi monta. No, mit tanultál az iskolában? Montam, tudom ám azt az iskolás verset. Ő atta nekem öt cukorka. Dikk.  Megmutatta a maradék négyet, amit a zsebébe tett.

-Örülök, hogy el tudtad mondani. A tesód is elmondta a verset?

- Igen én elmondtam kiáltott  az idősebb testvér a Pinka. Képzeld gadzsi ez meg, mutatott a kisebbikre, nem is tudta elmondani és neki is adott cukorkát az a paraszt Juliska.

- Úgy gondolod  megérdemlem a cukorkát, kérdeztem a kis adományozótól?

- A Juliska gadzsi aszonta, hogy tanóné, neked köszönjem, adjak egyet. A Pinka meg megette, mindent.

- Akkor te megértetted. A néni úgy gondolta,  tőlem a tanítónénitől tanultad amit tudsz, és ezt illik megköszönni.

Az egyik szünetben, sírva jött az adományozóm utánam , hogy már csak az üres,ragacsos papirok maradtak a zsebében, mert a tesója  ellopta a kabátból a cukorkákat és nagy vigyorral mondta, hogy már meg is ette.

A szekrényemben már egy ideje ott lapult egy zacskó cukorka, ami a kellő alkalomra várt. Kivettem és mindenkit megkínáltam.  Ez a két testvér volt még hátra. A kicsit megkínáltam , a nagyobbat Pinkát nem.  Aztán azt kérdeztem a kicsitől:  Volt 5 cukorkád, egyet nekem adtál. Mennyi maradt a zsebedben?- Hát ennyi , mutatott négyet.

- Most mennyi van?

- Hát semmi.Vagyis nulla.

- Adok neked plusz négyet. Meglesz a cukorka, ahelyett amit megevett a tesód?

– Hát még egy, amit attál.

– No te gadzsi és nekem, hangzott a kérdés az idősebbiktől a Pinkától?

- Neked jár a nagy semmi! Azaz a nagy nulla. Te még mindíg nem tudod, hogy hívnak engem?! A tetteden meg, gondolkodj el!

Másnap  az apjuk hozta iskolába a gyerekeket.

-Tanítovkinya, csácsesz(igaz)? A Pinkának nem adott cukrot?!

-Igaz.  Ő is kapott a Juliska nénitől és még a kis tesójáét is ellopta. Amennyiben nem kapott volna , talán még meg is érteném. Ezt a tettét viszont  nem értékeltem. Még ő követelőzött, nem beszélve arról, ahogy itt minket tanítókat szólít.

Lassacskán megértették, milyen hozzáállással vagyok az eseményekhez. Aztán megint történt valami. Már befejeződött a tanítás. Érkeztek a szülők. Pinka,mert körülötte mindíg kellett történni  valaminek, bár erről most nem tehetett, zokniban rohant vissza az osztályba.

- Hol a cipőm, gadzsi? Ellopták a cipőmet.Közben  megérkezett az apukájuk. Már mindenütt kerestük a cipőt. Kint ömlött az eső. Pinka a benti papucsaiban ment haza. Másnap reggel az apa a következő kérdéssel állt elő: Volt itt tegnap valaki, aki hamarabb vitte el a gyerekét, mint mi elvittük a mieinket?

- Nem. Egyszerre mentek el minden. És az X anyja sem volt itt délelőtt?

- Igaza van. Úgy fél órával a tanítás megkezdése után visszajött, hogy még egy kiflivel megtoldja a gyereke tízóraiját.

- Akkor ő vitte el a cipőt.  Többször mondogatta. Miért olyan ronda, csávós, fekete cipője van a leányomnak?

Megérkezett X az anyjával. Az apuka rögtön neki szegezte kérdését:  Hé  Mundra, te loptad el a leányom cipőjét?

- No és mi van?- közben megvonta a vállát. Az apa folytatta: Mi van, kellett a másik gyerekednek, mert annak nem volt cipője? A választ megint vállvonogatások közepette mondta az asszony, még a szeme sem rebbent.

- No és mi van ?

- No,  hát a leányomnak szerencsére van még ez a cipője, amiben ma jött.  Kellett a gyerekednek, mert annak nem volt. Aha, értem. Legyen a tiétek, de nehogy má nem megy az a gyereked iskolába, mert azt mondod majd, hogy nincsen cipője. Jól mondom, tanítovkinya!?