A magyar reformkor kezdetének nagy költője, Berzsenyi Dániel 1810-ben írta le a híres sorokat: „Így minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, melly ha megvesz,Róma ledől, s rabigába görbed.”

Pozitív üzenetként pedig ugyanezt a gondolatot a másik óriás, Kölcsey Ferenc 1831-ben: „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!”

Ez az időszak, a XIX. századé, valóban reformkor volt. A reform szó itt nem  elkoptatott közhely. A haza emlegetését senki nem fitymálta le, mint magyarkodást, senki nem gúnyolta volna, mint nacionalizmust.Az emberek, a nép telve volt energiával, kétely nem gyötörte, depresszió nem sújtotta. Pedig az élet akkor sem volt igazságos. A főnemesek, nemesek nem fizettek adót, ők a jobbágyok robotjából éltek. Ez a helyzet majd csak 1848-ban változik.

Ám a nagy esztendőt előkészítették. Bizalom másokban, tisztesség a köznapokban, az adott szó szentsége az érintkezésben. Ez volt az erkölcs.Persze, akkor is voltak, akik hazudtak, csaltak, loptak, hiszen az emberrel a gyarlóság vele jár. De a becstelent megvetették. A rosszra nem mondták, hogy jó, s a jóra sem, hogy rossz. Igen, ez polgárosodó ország volt.

Tudta, alakította ezt úr és paraszt. És a cigányok? A kérdés feltétlenül fölvetődik egy roma folyóirat hasábjain.A cigányság alapvetően vándorló nép.

„Vándorolnak az oláh cigányok, Mert nincs nékik seholsem hazájuk” – énekeljük a himnuszunkban. Egy ilyen nép törvénye: a túlélés. Hogyan is lehetett volna polgárosodó öntudata? Hogyan érthette volna a magántulajdont?

Zsandárok, pandúrok vizslatták a kumpániákat. És az általuk látott, vágyott szép házak helyett gyakran jutott nekik lakásul a tömlöc. De erkölcsük volt! A Romani Krisz szabályozta egyszerű életüket. Néhány világos, tiszta elv. Aki odafigyelt, ezt észrevehette. Nem véletlen, hogy Arany János meleg  szeretettel írt 1852-ben a nagyidai cigányokról. Majd jóval később, 1885-ben Johann Strauss, a Keringőkirály Jókai Mór szövegére komponált „Cigánybáró” operettje hatalmas sikert aratott Pesten, Bécsben és másutt. Csak zsenik képesek meglátni a felszín mögött az értékeket. És mi van most 2010-ben
drága testvéreim?
Hová jutottunk a reformkortól, a nagyszerű XIX. századtól? Átélve két  elveszített világháborút, Trianont, nácizmust, kommunizmust, globalizmust?
Mi is van az erkölccsel, azaz az élhető világgal? Hogy tudjam miért, mi végre és hogyan éljek, éljünk? Hogy emberhez méltó sorsunk legyen?
Mindenki változást kíván, sürget, követel. Sajátos példával szeretném befejezni ezt a vívódó írást.

Pista hajléktalan cigányfiú. Pártfogoltam őt, ahogy tudtam. Minden alkalmi munkát elvállalt. Pedig a vasútállomásról, ahol aludt, többnyire elzavarták.
Fázott, kialvatlan volt, korgott a gyomra. Egyik nap büszkén jött be hozzám.
– Vettem magamnak néhány inget, fehérneműt, törülközőt.
– Miért tetted? Tudod, hogy a raktárunkból ezeket ingyen megkaphatod.
– Nem akarok rászokni.
Erkölcsi megújhodás? Valahol itt indul.Testvéreim! Kezdjük el!

(Illusztráció: Kovács Zoltán rajza)